Bergengóciából jöttünk címmel gyereklemezzel jelentkezik Gubás Gabi.
Az albumhoz egyetlen példányban egyedi borító is készült, és ezt a cd-t ajánlotta fel Gubás Gabi a „Jónak lenni jó!” kampányban a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat javára.
Pálfy Zsolt dalszerző pár éve akkor kérte fel Gubás Gabit egy zenés főszerepre a Csigalétra című hangoskönyvbe, amikor a színésznő éppen a kisfiával volt várandós. Gabi korábban sosem szerepelt gyerekprodukcióban, ezért ezt egyfajta lehetőségnek tekintette. A közös munka olyan jól sikerült, hogy a Csigalétrából színházi előadás is született. Zsolt és Gabi később létrehozta a Biomese című gyerekprodukciót is, amelyben dalszerzőként Czutor Zoltán közreműködött. A lemez két éve MákosGubás és a Czutorborsók néven jelent meg.
Gubás Gabi most új lemezzel jelentkezik Bergengóciából jöttünk címmel, amelyet a Music Fashion Kiadó gondoz.
"Pálfy Zsolttal olyan dalokat szerettünk volna írni, amelyek nemcsak a gyerekeknek, hanem a koncertekre őket elkísérő felnőtteknek is szórakoztatóak. A zene éppen ezért változatos, és többféle stílus felbukkan benne a pop-rocktól a bossa nován át a tangóig. A szövegek is játékosak, viccesek, könnyedek, és egyszerű témákat dolgoznak fel, amelyek a gyerekeket foglalkoztatják. Lehet ez a játszótér, a gombászás, a teve púpja vagy éppen a lekváros kenyér. A szövegekbe beépítettük az én ötleteimet is, amelyek ösztönösen jöttek, hiszen a saját gyerekeim inspiráltak közben. A kisfiam, Attila kilenc, a kislányom, Anna pedig négyéves, így a dalokat először ők hallgatták meg. Nyugodtan mondhatom, hogy a tesztközönség tetszését elnyerte a Bergengóciából jöttünk. A gyerekeim egyik kedvence a Vasárnapi légy című vicces dalocska, ami nekem is az egyik favoritom, de imádom a Dal a gombáról című számot is" - mesélte Gubás Gabi.
Gubás Gabi / fotó: Tucsek Tünde
A színésznő idén is csatlakozott a közmédia Jónak lenni jó! című jótékonysági akciójához, amely ebben az évben a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatot támogatja. Gubás Gabi a Bergengóciából jöttünk című lemeze egy dedikált példányát ajánlotta fel a nemes célra. A színésznő azonban nem tollal írta alá a cd-t, hanem Filó Vera grafikus a szignójával tervezett meg egy egyedi borítót kifejezetten a karitatív kezdeményezés számára. A Bergengóciából jöttünk című lemez dedikált példányából tehát egyetlenegy darab létezik, amihez a Jónak lenni jó! kampányban lehet hozzájutni.
A Bergengóciából jöttünk című gyereklemez hamarosan kapható lesz az ismert üzletekben, illetve már előrendelhető a Music Fashion Kiadó webshopjában:
http://shop.musicfashion.hu/index.php?id_product=33&controller=product