Ványa bá - Címszerepben Mertz Tibor Szombathelyen

Ványa bá címmel mutatja be Csehov darabját a Weöres Sándor Színház Réthly Attila rendezésében, Mertz Tiborral a címszerepben.

Ajánló a darab elé:

Csehov a drámaírás és a színházművészet legnagyobb újítói közé tartozik. Utolérhetetlen stílussal és érzékenységgel ábrázolja a lélek legapróbb rezdüléseit, az elfojtott vágyakat és beteljesületlen álmokat, az érdek nélküli szerelmet, az emberi gyarlóságot, önzést, a generációk közti, sokszor kibékíthetetlennek tűnő ellentéteket.

Egy negyvenhét éves férfi - Ványa bá - beleszeret egy nála húsz évvel fiatalabb nőbe, aki nem szereti őt viszont. Férje is van. Ráadásul szíve szerint egy harmadik férfiba, Ványa barátjába, Asztrov doktorba lenne szerelmes. De nem mer. Abba a bizonyos harmadik férfiba pedig, Szonya, Ványa bá csúnyácska unokahúga is szerelmes. Reménytelenül.

Így, és még jobban össze van gabalyodva minden. Valamint negyvenhét éves korában az ember már számot vet az életével is: kicsoda ő, mire jutott, mi vár még rá, mit remélhet. Ványa bá úgy érzi, nemcsak a szerelemben szerencsétlen, hanem az egész életét elrontotta. Kétségbeesik. Kétségbeesve keresi az okokat, a megoldást, a kiutat. Hogy jó és szép legyen az élete. Ha még lehet. Ha a körülmények is engedik. Küzdelmét látni torokszorítóan fájdalmas. Mintha magunkat látnánk.

Kritikus szemmel az előadásról:

(...) "Csehov több mint százéves színdarabját ezúttal Hamvai Kornél vadonatúj fordításában vitte színre Réthly Attila. (Aki különben szombathelyi! Hát mi más.) A díszlet- és jelmeztervező Takács Lilla, aki tökéletes összhangot teremtett a szövegvilággal. Minden úgy nagyon oroszos, hogy egyáltalán nem az. A finomságokra tessék figyelni. Hogy abban a derengő, melankolikus pasztellben (ó, és van lehullott falevél is meg madárcsicsergés, többféleképpen) hogyan ragyog föl Jelena meggypiros szoknyája: virító őszirózsa ("szomorú virág"). És ha már meggy, akkor meggyeskert, sőt Meggyeskert, amely mintha a Vány bá folytatása lenne. Itt a birtok még megvan, a Meggyeskert végén már nincsen. (Mert egyszer mind elmegyünk.) Bár Szerebrakov már pénzzé tenné: nyaralót venne Finnországban. A híres csehovi puska most inkább fejsze (a meggyeskert kivágására való). Nevetségbe forduló eszeveszett indulat. Labdázás, bohózati kergetőzés. Mert aki eddig nem tudta volna, a nagy orosz klasszikus a velőtrázó bohózat mestere. És akkor Csehov csodálatos bohócairól, a színészekről még nem beszéltünk. Anton Pavlovics doktor úr (aki 44 éves volt, amikor meghalt, nem is lehet ebbe belegondolni) biztos nagyon örülne, ha látná őket. Ványát: Mertz Tibort, Jelenát: Nagy Cilit, Asztrovot: Bajomi Nagy Györgyöt (figyelem: itt ő az orvos), Szerebrakovot: Trokán Pétert, Szonyát: Hartai Petrát, Vojnyicevát: Vlahovics Editet, Tyelegint: Orosz Róbertet. (Ja, és ebben az előadásban gitár sincsen. Zene viszont annál inkább.)"

Ölbei Lívia írását itt teljes terjedelmében olvashatják.

"Csehov keményebb, vadabb, kopogósabb, mint hinnénk." (Vas Népe)

Az előadásról képekben:

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10.

11.

12.

13.

14.

15.

16.

17.

18.

19.

20.

Fotó: Mészáros Zsolt / Weöres Sándor Színház