Rászoruló iskolai, óvodai csoportokat és családokat keres a Vaskakas

A Vaskakas Pártoló Tagságot két éve indították azzal a céllal, hogy azoknak a családoknak a gyermekei is eljuthassanak a Vaskakas Bábszínházba, akiknek igénye lenne a kultúra, de nem engedhetik meg maguknak, hogy színházba, koncertre, kiállításra járjanak.

 

A Vaskakas felhívása:

 

Kezdeményezésünkkel magánszemélyeket és cégeket kerestünk meg és legnagyobb örömünkre „jószívű felnőttek” több száz Vaskakas Pártolói Bérletet vásároltak az elmúlt években. A Vaskakas Bábszínház pedig a pályázatok alapján kiosztotta a megvásárolt bérleteket óvodáknak, iskoláknak, szociális és jóléti intézményeknek.

 

A Vaskakas Pártoló Tagság folytatódik a 2015/16-os évadban is, és hasonlóan a tavalyiakhoz, idén is jelentkeztek a régi és új Pártoló Tagok, akik bérletvásárlásaikkal igazolták, hogy kenyér nélkül nem lehet élni, művészet nélkül, pedig nem érdemes. Mi azt szeretnénk, ha minden olyan győri ovis és kisiskolás el tudna jutni legalább egy előadásra a Vaskakas Bábszínházba, akik szociális körülményeik miatt kimaradnának ebből az élményből.

 

vaskakas

 

Jelentkezéseket várunk családoktól, óvodai, iskolai csoportoktól, hogy a bérletek a lehető legjobb helyre kerüljenek. Kérjük, írjanak nekünk egy rövid indoklást arról, hogy mi az oka annak, hogy ebben az évadban nem jutnak el a Vaskakas Bábszínházba, illetve kérnénk megadni az igényelt bérletek számát, és a gyerekek életkorát, akik nevében pályáznak hozzánk.


A Vaskakas a Gyermekekért felhívás nyertesei bérleteket kapnak ajándékba, mellyel ingyen jöhetnek a Vaskakas Bábszínház 4 előadására!


A jelentkezéseket várjuk az alábbi címek egyikére 2015. december 18-ig, kérjük a borítékon vagy tárgyként szerepeljen: Vaskakas a Gyermekekért-Vaskakas Pártoló Tagság

 

Vaskakas Művészeti Központ Győr 9022, Czuczor Gergely u. 17.
sashalmi@vaskakas.hu

 

Részletes információért kérjük, hívja Sashalmi Orsolyát a 20/332-3369-es telefonszámon.

 

Tisztelettel: Vaskakas Bábszínház

Győr

 

 

süti beállítások módosítása