Megújult a Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza

Közel 700 millió forintból újult meg a Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza.

 

 

A felújításnak köszönhetően Multifunkcionális és Kulturális Központként működik tovább az intézmény. A teljes nyílászáró cserén és akadálymentesítés mellett új hang- és fénytechnikai eszközöket vásároltak a színházterembe, kicserélték a nézőtér széksorait, de új termeket, foglalkoztatókat is kialakítottak. Ezeket egyebek mellett a Kisvárdai közösségi képző központ tanulói is használni fogják, tanteremként.

 

kisvardai 

Fotó: 7ora7.hu 

 

A jövő évtől megváltoztatják a magyar színházak kisvárdai fesztiváljának programját, kevesebb produkciót hívnak az észak-szabolcsi városba, ugyanakkor több lesz a bemutató jellegű előadás. 2016-ban június 17. és 25. között rendezik meg a fesztivált, amelynek szervezése már megkezdődött.

A műsort Balogh Tibor színházi szakíró állítja össze, aki korábban már volt tagja a kisvárdai fesztivál zsűrijének és a 2014/2015-ös POSZT egyik válogatójaként jól ismeri a határon túli magyar teátrumok műsorkínálatát.

A szervezők és a válogatók elképzelése szerint erősíteni szeretnék a kilenc napos rendezvény fesztiváljellegét. A korábbi éveknél kevesebb, csupán tizenegy plusz egy produkciót hívnak meg a jövő nyári Magyar Színházak XXVIII. Kisvárdai Fesztiváljára. A plusz egy előadásra az a színház lesz jogosult, amely vállalja, hogy a következő, 2016/2017. évi szezon első bemutatóját Kisvárdán tartja.

 

Forrás. zemplentv.hu

 

süti beállítások módosítása