„A Szorinság is sajátom” - Villáminterjú Gyabronka Józseffel

Gyabronka József korábban már játszotta Szorin szerepét a Krétakör Színház egykori tagjaként, amiért a POSZT legjobb férfialakításának díját, illetve a MASZK elismerését is megkapta. A színészt az Átriumban láthatjuk újra Szorinként, ahol a december 13-i Sirály előadáson Derzsi János helyett ugrik be. 

 

Hogyan találtak meg téged a beugrásra?

 

Fehér Balázs Benőt, a rendezőt ismerem korábbról, dolgoztunk együtt egy nagyon picit. Egy vizsgaelőadásukba segítettem be pár felvett mondat erejéig. Ő keresett meg, hogy segítsek nekik.

 

Jelenet az eloadasbol. Elol Trokan Nora Oszvald Marika Kaszas Gergo  Foto Meszaros Csaba

 

Mennyi felkészülési időd van a szerepre?

 

Körülbelül két hét. Tegnap volt egy próba, és persze Benővel is külön leültünk, beszélgettünk, javítgattunk a szövegen. Minden nap előveszem a példányt, és nézem a videót, amit kaptam. Közben Derzsi János játékát próbálom egyeztetni a szöveggel. Egy ilyen készülés alatt az ember mindig valamin töri a fejét. Próbál emlékezni, hogy is van ez a jelenet, hogy hangzik az a replika. Vár a villamosra, és szöveget mond. Közlekedik az autóval, és szöveget mond. Ilyenkor persze időnként az elalvás nehezen megy.

 

Néha azért meg tudsz szabadulni kicsit a darabtól?

 

Persze, de azt például már tudom, hogy nekem este, lefekvés előtt szöveget tanulni vagy dalokat gyakorolni nem nagyon szabad. Mert óhatatlanul felpörgök, más kapacitásra áll az agyam. Van, hogy azon kapom magam, hogy már másfél órája csak forgolódom az ágyban, és még mindig ugyanazt a dallamot dúdolom. De hát a színészpálya ebből is áll. Közeledve a fellépéshez, ez mindannyiunk problémája. Ha valaki ettől függetlenül rendesen tud aludni, az vagy hihetetlenül egészséges, vagy lusta.

 

gyabronkajozsef f faluskriszta

 

Ilyen rövid idő alatt és szoros tempó mellett mennyire tudsz elmélyülni a karakterben, intimitást kialakítani vele? Mennyire követed Derzsi János karakterformálását?

 

Egy ilyen helyzetben, amikor egy kész előadásba kell beugrani, amiben van tíz-tizenkét ember, akikhez alkalmazkodni kell, az ember egy kicsit visszább vonul. De természetesen, mivel Derzsi János helyett én lépek fel, aznap este rajtam keresztül látják majd a nézők ezt a Szorint. Abban például Benővel is egyetértettünk, hogy nem játszhatok Derzsi maszkjában, saját maszkot kell kapnom. Ez is része annak, hogy nekem a magam Szorinját kell megformálnom, persze azokon a határokon belül, amit Benő kér tőlem, és amit a már kész előadás sajátosságai követelnek. Most azzal birkózom, hogy próbálom ezt a karaktert és magamat összeilleszteni, meglátni, hogy mennyi van meg bennem Szorinból. Általában ilyen a pályám, jönnek és jönnek a szerepek, én pedig sosem tudom, hogy mennyi bennem az azonosság az adott karakterrel.

 

Megváltozott a véleményed Szorinról, mióta legutóbb játszottad?

 

Ugyanúgy látom őt, mint régen. Nagyon sokban hasonlítunk egymáshoz ezzel a figurával. De szerintem minden karakterben van valami hasonlóság az őt játszó színésszel, mert sokfélék vagyunk. A Szorinság is sajátom, nekem, Gyabronkának. Azt, hogy konkrétan miben, én most nem akarom kimondani. Egyrészt, ha valaki olvassa ezt az interjút, és majd megnézi az előadást, az hadd találgasson, másrészt, néha izgalmasabb, ha az ember nem mond ki mindent.

 

Említetted a maszkot. Mit gondolsz az előadásban szereplő maszkokról?

 

A főiskolán tanársegédként részt vettem egy stúdiumban, ahol Békés András, egykori osztályfőnököm maszkkal próbáltatta a diákokat. Ott láttam néhány érdekességet arra vonatkozóan, hogy ez miben befolyásolja a színészt. Valahogy kap a játéka egy idézőjelet. Nehéz ezt megfogalmazni. Talán úgy tudnám összefoglalni, hogy eggyel személytelenebb, eggyel tipikusabb dolgot tud kifejezni a játékával a színész, ha maszkot visel.

 

Laszlo Zsolt Oszvald Marika  Foto Meszaros Csaba

 

Mit gondolsz arról a kicsit szürreális, kicsit abszurd irányról, amerre az előadás eltolódik?

 

Hogy mondjam, a Sirály valahol önmagában is egy abszurd színdarab. Mint a vasúti sín, párhuzamosan beszélnek el egymás mellett az emberek, szinte függetlenül attól, hogy ki kit szeret. Hiába vallja ezt be valaki, vagy él eszerint a darab világában, akkor is csak saját maga érdekli, és ez már önmagában abszurd. Vagy rendkívül életszerű. Olyan értelemben, hogy élünk egymás mellett, teljesen más szándékokkal és célokkal, és azt hisszük, hogy mi egy családot és egy közösséget alkotunk. Pedig néha ez csak látszat.

 

Kérdezett: Várszegi Anna

 

Csehov: Sirály – a Kultúrbrigád és az Átrium Film-Színház előadása, 2015. december 13. Szereplők: Oszvald Marika, Porogi Ádám, Trokán Nóra, Kaszás Gergő, László Zsolt, Gyabronka József, Mihályfi Balázs, Parti Nóra, Szilágyi Csenge, Orosz Ákos. Rendező: Fehér Balázs Benő. Jegyek kaphatók az atriumfilmszinhaz.jegy.hu oldalon.

 

 

 

süti beállítások módosítása