Újvidéki diákokat tanítanak a Színművészetin - Duda Éva és Mészáros Máté válaszolt

Újvidékről érkezett egy évig tartó vendégségbe egy színészosztály a Színház- és Filmművészeti Egyetemre. A diákok osztályfőnöke Kiss Csaba. Tanáraik között tudhatják Duda Éva társulatvezető táncos-koreográfust és Mészáros Máté színművészt is. Őket kérdeztük új feladatukról.

Hogy kezdtetek el tanítani az egyetemen? Miről szólt a felkérés, mit szóltatok hozzá, mit kellett mérlegelnetek? 

É: Kiss Csaba kért fel minket kifejezetten az újvidéki vendégosztály tanítására, és nagyon örültem, hogy ez a Mátéval közös munka lesz, mert már a Vígben is jól működtünk. Maga a kurzus is lázba hozott, mert én még nem tanítottam a Színművészetin, másrészt érdekelt, hová lehet eljutni néhány hónap alatt.

M: Kiss Csaba hívott fel telefonon, akit még az Új Színházból ismertem, stúdiós koromból. Meglepődtem. Két nap gondolkodási időt kértem, utána leültünk dumálni, végül igent mondtam. Egyrészt időben kellett végiggondolni, mert már akkor is azt gondoltam, most meg pláne azt gondolom, hogy egy tanárnak ott kell lennie. Mindig. Természetesen az is felmerült bennem, hogy tudok-e bármi érvényeset mondani a fiataloknak. Aztán arra gondoltam, ez csak akkor derül ki, ha vállalom a feladatot. A felkérésben egyértelműen elhangzott a Koldusopera, és Duda Éva neve is - Csaba dobta be. Én rögtön “rácuppantam”, mert régóta ismerem Évát és a Koldusoperán már dolgoztunk együtt.

Felmerült-e bennetek a kérdés, hogy mit is tudtok nyújtani, tanítani, mit is tanultatok meg, ami tovább adható? És ha igen, milyen válaszokat adtatok előzetesen és mi a válasz most, hogy már tanítotok? 

É: Hát tanakodtunk egy ideig, hogy hogyan csináljuk együtt. Felmerült, hogy egyetlen zenés anyagon dolgozzunk, azt jól kielemezve, szétszedve, és az is, hogy minél több irányba menjünk. Végül nagyon összehangolt és közben kifejezetten spontán is lett az együttműködésünk, melybe mindkettő belefért. Így tanítottunk saját anyagokat is, és a közös nevező pedig a Koldusopera lett.

M: Folyamatos kétségeim voltak, majdnem végig. De aztán a diákok reakcióiból, fokozatosan elhittem, hogy tudok olyat mondani, ami érdekes lehet számukra. 

Milyen volt az ismerkedés a hallgatókkal? Mit tudtatok meg róluk? Miben más az ő felkészültségük, mint a budapesti hallgatóké? Mi az, amit ők hoztak magukkal?

M: Mivel egyáltalán nem ismertük őket, ezért az ismerkedési időszak relatíve sokáig tartott. Az első és legfontosabb élményem az volt velük kapcsolatban, hogy nincs bennük semmi flegmaság, kivagyiság. Ez itthon azért nem ennyire egyértelmű. 

É: Elképesztő közvetlenek, kiváncsiak és ami számomra szembetűnő, hogy nem akarnak másmilyenek lenni, azaz nagyon vállalják magukat, őszinték. Amellett az is nagy erény, hogy kifejezetten gyorsan tanulnak, jól rögzítenek és nem félnek reagálni, kimondani, kérdezni.

Milyen anyagokkal foglalkoztok, ki milyen célt tűzött ki a saját "kurzusán"?

É: A Koldusopera mellett mind a ketten külön órákat is tartottunk, melyeket a saját igényeink, elvárásaink szerint alakítottunk. Én fontosnak tartottam, hogy olyan feladatokat adjak, melyek konkrétan segíthetik a későbbi színészi létezésüket. Jó, ha van a tarsolyukban olyan technika, amit közvetlenül tudnak használni, hogy tudjanak jól esni, gurulni, forogni, követni, vezeti, adni egy pofont, vagy csak egyszerűen létezni a térben.

M: Együtt dolgozunk, szerintem semmi különöset nem tűztünk ki.

Értek-e benneteket meglepetések a munka során?

É: Van kedvük dolgozni, így minket is inspiráltak. Velük az van, hogy nehéz otthagyni őket egy óra után, még kérik a figyelmet, a plusz órákat, akarnak fejlődni, tanulni és rászánni az időt. Ez nagyon jó.

M: Hogyne. Elsősorban kellemes meglepetések. 

Ez az első alkalom, hogy a Színművészeti Egyetemen tanítotok. Hogy érzitek magatokat oktatókként? Mi az, ami örömet ad ebben a feladatban és mi az, ami küzdelmesebb, ami kihívást jelent? Volna-e még muníciótok a tanításhoz?

M: Jól érezzük magunkat, de főleg a diákok miatt. Az adminisztrációs kötelezettségek inkább sokként érik az embert.

Jó látni a változást rajtuk, érzékelni, hogy hasznos amit csinálunk. Értik az instrukciókat, észrevehető az, ahogy nyílnak, ébrednek, és ahogy magukévá teszik a rengeteg információt. Egyébként meg azt érzem, hogy ha csak arra volt jó ez a pár hónap, hogy magabiztosságot nyertek, de legalábbis egy nagyobb biztonságot a zenés műfaj terén, akkor teljesítettük a küldetést.

Hogy látjátok a magyarországi és az újvidéki pályakezdők helyzetét? Van-e valami, amit irigyeltek tőlük?

É: Én megkérdeztem tőlük, többen a film felé indulnának, alapvetően kevesebb a színházi elhelyezkedés lehetősége, mint itthon. Szóval eggyel nehezebb helyzetben vannak, nyelvi nehézségekkel, hiszen eleve kevesebb magyar nyelvű színház van náluk.

M: Én ebbe nem látok bele. Itthon sem, nemhogy ott.

Hogy látjátok a saját helyzeteteket? Éva, a legutóbbi interjúdban úgy fogalmaztál, a társulatod indulásakor kimondottan a te alkotói látásmódod határozta meg a működést, de tovább kell építkezni, a jövő már nem csak a te alkotói elképzeléseidről, hanem egy sokszínű arculatról szól. Ennek  jegyében nevet változtattatok, ifjúsági beavató programokat is szerveztek, és ahogy mondtad, a színház felé nyitottatok. Miért érezted szükségét a változásnak? És te (a te érdeklődésed) miként változtál a csapatoddal való közös munka során?

É: Ez egy nagy változás a kezdetekhez képest, akkor képes voltam totál monomániásan évente 3-4 produkciót is csinálni megállás nélkül. Le kellett kicsit higgadnom és felmérni, hogy ez meddig mehet. Aztán váltottam. Így szinte már évente dolgozunk egy-egy külföldi alkotóval, ami friss levegőt hoz, más szellemiséget, kicsit abból is, hogy mi van a világban ma, és a repertoárunk pedig bővül. A beavatókon meg tisztán látszik, hogy milyen elképesztő hatékonysággal működik, hogy mi mindent kapnak a diákok és mi is a foglalkozásokon. Szóval ezek jó dolgok.

Máté, pár éve, amikor a Vígbe szerződtél, azt nyilatkoztad, nem számítasz arra, hogy ugyanolyan jó helyzetbe kerülsz, mint Egerben - a Vígszínház nem szólhat rólad, ha Eger egy picit rólad is szólt, mert itt "máshogy áll össze a boldogság". Hogy érzed, mit hozott ez az új időszak az életedben?

M: A Vígszínház sokkal inkább “szólt rólam”, mint várhattam. Jó helyzetben voltam, jó szerepeket kaptam. Sok mindent tanultam, nagy tapasztalás volt ez a nagy színpad. A társulatban is rengeteg értékes kapcsolatra leltem. Ugyanakkor, lehet, hogy az életkor miatt, de úgy éreztem, valami változásra van szükségem. Egyelőre nem bántam meg a döntésem, hogz szabadúszó lettem.