"Felfedezni a múlt porladó örömét" - Szindbád a Nemzetiben

December 16-án mutatja be a Nemzeti Színház a Krúdy Gyula regényéből készült Színdbád című előadást. A főbb szerepeket Mátray László, Udvaros Dorottya és Nagy-Kálózy Eszter alakítja, a rendező Vidnyánszky Attila.

A Nemzeti Színház ajánlója:

Krúdy Gyula olyan író, akinek rajongói, „ízlelve élvezői” vannak, akik újra meg újra olvassák oldalait, idézik mondatait. S mindezt úgy, ahogy maga az író is ízlelgette az életet, annak minden kínálatával. A magyar prózastílus egyik legnagyobb mestere úgy, és olyan tempóban írt, ahogy, és amilyen intenzitással az ahhoz szükséges élményalapot magába fogadni tudta – és ahogyan e „megélés”, hősein keresztül, hozzánk vissza is került.

„A lélek – írja Krúdy – észrevétlenül és tudatlanul komponál meséket, melyekből, mint földöntúli zene csendül elő a hullámmormolás, a nyírek susogása és a víz felől kerekedő esti szellő danája…”

Fotó: Eöri Szabó Zsolt

Igen, különösen Szindbád, az Ezeregyéjszaka meséiből kölcsönzött hős vándorlásainak színtereihez illenek az ilyen lírai hangulatok. Maga az írói lélek szövődött talán hasonló, finom anyagból, mely saját lényén áteresztve az időt, egy másmilyen, visszahozható múlandóságot volt képes produkálni. Nála a „toronyórák is olyan időt mutatnak, amilyen talán soha sincs…”

Ilyen, színes, mégis homályos és meseszerű közegben utazik, vándorol Szindbád, helyeknek, okafogyott céloknak és emlékeknek adva új értelmet. Ha végignézhetnénk útjai térképén, egy „áldott rendetlenségnek” lehetnénk szemtanúi, melyben a dolgok úgy találják meg a helyüket, hogy közben állandóan keresni kell őket. És ettől kezdve az olvasót, a nézőt is megkísérti a saját mélységeibe történő utazás, mely nem rejt különösebb veszélyeket és kései rádöbbenéseket, inkább szemérmesen kitárulkozik, ahogy egy-egy felidézett asszony régi szerelme adhat reményt a további vándorláshoz.

Kisvárosok terei, régi fogadók, bennük régi emberekkel: gazdákkal, szolgabírókkal, kóklerekkel és titkon adakozó asszonyságokkal, pénztelen és fejfájós másnap reggelek új reményekkel – mindezek a „kihagyhatatlan” dolgok, itt, egyedül csak Szindbád, a hajós képzeletén áttűnve jelenhetnek meg nekünk, hogy úgy fedezzük fel őket újra, mint halhatatlan ismerősöket. Mert a titok maga soha nem titkolózik, inkább vall magáról, ha felfedésére méltó gazdára
lel. E kegyben részesült Szindbád is, aki annyi férfi és nő mellett, főleg a lélek rejtélyeinek barátja volt, akárhányszor, felfedezni a múlt porladó örömét, az ízesen elmesélhető emlékek útjára lépett.

Fotó: Eöri Szabó Zsolt

Verebes Ernő dramaturg a Szindbádról:

Kicsoda a Szindbád? Életművész? Időutazó? Netalán űrhajós? Vagy – hivatását tekintve – „szerelmész”, aki magas fokon képzett gasztronómus is? De ugyanúgy lehetne színész vagy író, hisz önmagát írja és játssza! Szindbád egy olyan újság főszerkesztője, melyben a régi dolgok számíthatnak a legnagyobb szenzációra. Múltfaggató jós? Lehetne tehát mindenki, akit elfeledett álmainkban keresünk. És persze ehhez közvetlenül kapcsolódik az is, hogy Krúdy Gyula olyan író, akinek rajongói, „ízlelve élvezői” vannak, újra meg újra olvasván oldalait, idézve mondatait. Mert a magyar prózastílus egyik legnagyobb mestere úgy és olyan tempóban írt, ahogy és amilyen intenzitással az ahhoz szükséges élményalapot magába fogadni tudta – és ahogyan e „megélés” hősein keresztül hozzánk vissza is került. Mi ez, ha nem egy szindbádi életvitel?

Az 1971-es film-remek, Huszárik Zoltán és Sára Sándor alkotása méltán emlékezetes a magyar közönség számára. A filmbéli „pannon-tengeri hajós”, Latinovits Zoltán korunk mítoszává is avatta az örök utazó, nyugtot sehol nem lelő Krúdy-Szindbád alakját.

Szindbád, az Ezeregyéjszaka meséiből kölcsönzött hős vándorlásainak színtereihez illenek a lírai hangulatok. Maga az írói lélek szövődött talán hasonló finom anyagból, mely saját lényén áteresztve az időt, egy másmilyen, visszahozható múlandóságot volt képes produkálni. Nála a „toronyórák is olyan időt mutatnak, amilyen talán soha sincs…”

 Fotó: Eöri Szabó Zsolt

Ilyen, színes, mégis homályos és meseszerű közegben utazik, vándorol Szindbád, helyeknek, okafogyott céloknak és emlékeknek adva új értelmet. Ha végignézhetnénk útjai térképén, egy „áldott rendetlenségnek” lehetnénk szemtanúi, melyben a dolgok úgy találják meg a helyüket, hogy közben állandóan keresni kell őket. És ettől kezdve az olvasót, a nézőt is megkísérti a saját mélységeibe történő utazás, mely nem rejt különösebb veszélyeket és kései rádöbbenéseket, inkább szemérmesen kitárulkozik, ahogy egy-egy felidézett asszony régi szerelme adhat reményt a további vándorláshoz.

Kisvárosok terei, régi fogadók, bennük régi emberekkel: gazdákkal, szolgabírókkal, kóklerekkel és titkon adakozó asszonyságokkal, pénztelen és fejfájós másnap reggelek új reményekkel – mindezek a „kihagyhatatlan” dolgok, itt, egyedül csak Szindbád, a hajós képzeletén áttűnve jelenhetnek meg nekünk, hogy úgy fedezzük fel őket újra, mint halhatatlan ismerősöket. Mert a titok maga soha nem titkolózik, inkább vall magáról, ha felfedésére méltó gazdára lel. E kegyben részesült Szindbád is, aki annyi férfi és nő mellett, főleg a lélek barátja volt, akárhányszor, felfedezni a múlt porladó örömét, az ízesen elmesélhető emlékek útjára lépett…

Képekben a próbákról:

Fotó: Eöri Szabó Zsolt

 1.

 2.

 3.

 4.

 5.

 6.

 7.

 8.

 9.

 10.

 11.

 12.

 13.

 14.

Szindbád
Krúdy Gyula regénye alapján

Korhatár nélkül.
Szünet nélkül.

Mátray László m.v.
Udvaros Dorottya
Nagy-Kálózy Eszter
Nagy Mari
Tóth Auguszta
Szűcs Nelli
Szarvas József
Bodrogi Gyula
Mátyássy Bence
Reviczky Gábor
Tóth László
Varga József
Barta Ágnes e.h.
Berettyán Sándor e.h.
Nagy Balázs e.h.
Nagy Johanna e.h.
Vas Judit Gigi e.h.

Díszlettervező: Olekszandr Bilozub
Dramaturg: Verebes Ernő
Ügyelő: Lencsés István, Kabai Márta
Súgó: Sütő Anikó
Rendezőasszisztens: Kolics Ágota
Rendező: Vidnyánszky Attila

Bemutató:

2015. december 18.,

Nemzeti Színház, Nagyszínpad