December 20-án mutatja be a Katona József Színház Csehov Sirályát Ascher Tamás rendezésében.
Ajánló a darab elé:
„...De mégsem valami épeszű darabot vett elő, hanem arra kényszerített, hogy ezt a dekadens baromságot hallgassuk. Jó, én a tréfa kedvéért hajlandó vagyok a baromságot is meghallgatni, de itt új formákra apellálnak, itt új művészi korszakot emlegetnek. Szerintem meg nincs itt semmiféle új forma, csak egy rossz természetű kölyök."
Csehov összes darabja közül a Sirály tartalmazza a legtöbb, valódi személyek valódi cselekedeteit feldolgozó mozzanatot. Mása reménytelen szerelmében Trepljov iránt felismerhetjük egy társasági lány Csehov iránti érzéseit; egy ismert írónő ajándéka Csehovnak hogy, hogy nem, ugyanolyan medál, mint amit Nyina ajándékoz Trigorinnak. Csehov barátja, egy Levitán nevű festő, vadászat közben lelő egy sirályt, nem sokkal később sikertelen öngyilkosságot követ el, akárcsak Trepljov; Javorszkaja, a híres moszkvai színésznő levélben számol be Csehovnak arról, milyen ováció fogadta Harkovban.
Csehov magánleveleiben hol Trepljovként, hol Trigorinként osztja meg barátaival gondolatait, de gyakran Dorn távolságtartó magatartása is megjelenik soraiban – az író e három szerepre elosztva írta a Sirályba önmagát.
Fotó: Horváth Judit
A Sirály Magyarországon - Perényi Balázs írásából:
A Lelőtték-e a Sirályt c. írás az Ellenfény oldalán olvasható.
"A Sirály Magyarországon emblematikus színmű, 1971-es kettős bemutatója egy diadalmas színházi korszak nyitánya volt. Székely Gábor Szolnokon, Zsámbéki Gábor Kaposvárott rendezte meg Csehov „komédiáját”. A pályakezdő, frissen kinevezett direktorok előadása fülsértő kalapálással kezdődött, a huszonöt éves Trepljov „első rendezésének” díszletét ácsolta a nyaraló személyzete. Ez a felütés, a rombolás-építés fejszecsapásainak hangja a nagy tehetségű színházvezető-rendezők hitvallását, színházteremtő elszántságát fejezte ki. „Könnyen lehet, hogy olyan távlatokat nyit – a két Sirály – a magyar színház históriájában, melyre messzibb távlatból is érdemes lesz visszatekintenünk.” – jósolta Pályi Andás tanulmányában (még 1971-ben), és szavait fényesen bizonyították az elmúlt évtizedek nagyszerű előadásai.
Nem véletlen, hogy Székely Gábor és évfolyamtársa, Zsámbéki Gábor Csehov művészdrámáját választotta programadó előadásul. Ezzel jelezték ambíciójukat: nem kevesebbet akarnak, mint leleplezni és felforgatni a fásult, rutinba és unalomba süppedt színházi közéletet. Nagy robajjal színházat építenek! A kiemelkedő jelentőségű Csehov-bemutatók egy-két évtizeden átívelő korszak meghatározó előadásai voltak. A Manó (1982) az induló Katona József Színház egyik stílusteremtő előadása volt, Ascher Tamás Három nővér-rendezése (1985) pedig egy fénykorát élő színház legnagyobb (nemzetközi) sikere, szintézisteremtő, paradigmatikus Csehov-előadás volt. Az 1990-ben bemutatott Platonov a társulati átrendeződés és művészi megújulás előtt álló Katona utolsó „nagy” előadása volt. Végül Székely Gábor eddigi utolsó rendezése, az Új Színházban színre kerülő Ivanov bizonyította, hogy egy vitathatatlan műgonddal készülő, támadhatatlan művészi erkölcsű tradicionális Csehov-előadás bizony unalmassá tud válni a kilencvenes évek derekán.
Fotó: Horváth Judit
Anton Pavlovics Csehov drámai életműve nem veszített érvényességéből a rendszerváltást és színházi korszakváltást követően sem, s kedvelt szerzője maradt az új teatralitás fiatal művészeinek, főként Telihay Péternek is, aki három meggyőző Csehovot is rendezett. Nincs még egy klasszikus szerző a világ drámairodalmában, akit ennyiszer fedezett volna fel a magyar színház, akinek művei ilyen gyakran kerülnének műsorra, és akivel – szemben mondjuk Moliére-rel és Ibsennel – ilyen ritkán buknának meg az alkotók (bár előfordul ez is, gondoljunk csak Ács János tavalyi, új színházi fiaskójára).
Zsámbéki és Székely Sirálya radikálisan átformálta a „csehovi stílusról” kialakult nézeteket. Magára valamit is adó színházi ember már nem idézhette fel a Csehov-játszásban évtizedekig uralkodó klasszikus kifejezésmódot, amely kedélyes unalomba fullasztotta az előadásokat. Ma már csak felvételek őrzik, ha őrzik egyáltalán a bágyatag hangulatú, nagyon atmoszférikus Csehov-előadásokat, melyekben túlfinomult érzelmi világú, nagy orosz lelkek beszélnek tulajdon belsejükről, miközben a derengő alkonyat elmosódó fényei festik a korhű díszletet. Az önmagukat évtizedekkel túlélő Sztanyiszlavszkij-előadások, a mester aprólékos gonddal rögzített rendezői példányai megdermesztették a Csehov-játszás kánonját. Székely, Zsámbéki és később Ascher Tamás alkotói lendülete kellett ahhoz, hogy szétrobbantsák az „unalmas Csehov” általánosan elterjedt, még szilveszteri kabaréban is bátran parodizálható képét. („Ne fütyülj, Mása! – Nem én fütyülök, hanem a szamovár.”)
Kérdés, hogy ezek az igen különböző művészi alkatú rendezők, előadásaikkal kialakítottak-e egy újabb, megkerülhetetlen tradíciót? Indokolja-e kellő számú stiláris vonás, közelítésbeli sajátosság, hogy rendre egy mondatban szerepeltessük a fenti alkotókat, megtoldva vezetéknevüket egy kötőjellel és a „féle színház” kifejezéssel?
Azt gondolom, igen". (...)
Perényi Balázs: Lelőtték-e a Sirályt? (Ellenfény)
A próbáról képekben:
Fotók: Horváth Judit
1.
2.
3.
4.
5.
6.
7.
8.
9.
10.
11.
12.
SIRÁLY
Írta: Anton Pavlovics Csehov
Nyina Zarecsnaja Mészáros Blanka
Arkagyina, színésznő Fullajtár Andrea
Trepljov, a fia Ötvös András
Szorin, a testvére Máté Gábor
Trigorin, író Nagy Ervin
Dorn, orvos Fekete Ernő
Samrajev Bezerédi Zoltán
Polina Andrejevna, a felesége Szirtes Ági
Mása, a lányuk Jordán Adél
Medvegyenkó, tanító Dankó István
Jakov Szacsvay László
Baki Dániel e.h.
Papp Endre e.h.
Díszlet: Khell Zsolt
Jelmez: Nagy Fruzsina m.v.
Világítástervező: Bányai Tamás
Dramaturg: Radnai Annamária
Asszisztens: Tiwald György
Rendező: Ascher Tamás
Bemutató: 2015. December 20.
Katona József Színház