"Szívesen vérzek el méltó dolgokért" - Petrik Andrea válaszolt

A Radnóti Színház tagját többek közt a napokban a mozikba került Hajnali láz című filmről kérdezte a Faktor.

 

A Faktor cikkéből:

 

"Több éves viszony fűz a Hajnali lázhoz. Körülbelül egy évvel azután mentem el az első castingra, hogy végeztem a Színművészeti Egyetemen. Gárdos Péter először a főhősnő, Lili szerepére nézett meg engem, de szerintem másodpercek alatt rájött, hogy én egészen más típus vagyok. Viszont már akkor mondta, hogy később még visszahív más szerepekre – nyilván már akkor volt a fejében egy elképzelés. Aztán még évekbe telt, mire valóban elindulhatott a film. Ahhoz képest, amikor megtudtam, hogy megkaptam Gold Judit szerepét, azt hiszem, két évvel később kezdtünk el forgatni. Lassan már attól féltem, hogy megöregszem közben, vagy nem fogom már azt jelenteni, amire Péter engem eredetileg kiválasztott" - mesélte a színésznő.

 

Petrik Andrea elmondta, a regényben Gold Judit egy csúnya lány, azt is írják róla, hogy bajuszos. "Én ennek még örültem is, mert szerintem igazi kihívás egy csúnya nőt játszani. Ezzel szemben a filmben többször elhangzik, hogy Gold Judit szép. Ezt először kínosnak éreztem, szorongtam, azt mondtam, hogy különösen ebben a szerepben, minden smink nélkül, én nem is vagyok szép! Péter viszont azt válaszolta erre, hogy nem az én dolgom ezzel foglalkozni, és attól a pillanattól kezdve nem is aggódtam" - tette hozzá.

 

Petrik

Fotó: Sulyok László, faktor.hu

 

"A tavalyi évet a színházban, tény és való, nagy traumaként éltem meg, mert nem igazán kaptam szerepet. Én annyit dolgoztam azelőtt, hogy úgy éreztem magam, mint amikor egy sportolónak eltörik a lábát. Ilyen van, volt is, és lesz is. Nyilván nem a személyemnek szólt, mert a színházban mindig teljes mértékben bíztak bennem, számítottak rám. Csak így jött ki a lépés, de nagyon szorongtam ettől, megkérdőjeleztem magam, és azt, hogy kell-e ez a pálya nekem. De tudom, hogy mit akarok az élettől, hogy mit csináltam eddig, miben működöm, ráadásul éppen akkor jött a Kincsem, és ki is húzott a válságból. Arról pedig, hogy a helyemen vagyok-e: nem tudom, hogy mennyire van nekem egyáltalán helyem, vagy lesz-e bárhol. A minél színvonalasabb munkák érdekelnek, minél érvényesebb alkotókkal. Amiatt örülök a sikereimnek, mert ha elismernek, azzal talán egy újabb lépcsőfokkal jutok ahhoz közelebb, hogy később is ilyenek találjanak meg. Ez motivál, a címlapok nem érdekelnek. Nagyon hálás és elégedett vagyok, de sokáig csak hálálkodtam a szerencsémért. Mostanra látom, hogy kétségtelenül megdolgoztam ezért, sokszor minden más elé helyeztem a fontos munkáimat, néha olyanokat is, amiket nem is kellett volna. (...) Egy-két előadásba belehaltam, pedig senkinek nem voltak igazán fontosak rajtam kívül. Ezt csak utólag látja az ember, és nem is baj, hogy így történt, csak vigyáznom kell, hogy el ne fogyjak. Tudom magamról, hogy hogyan dolgozom, és most már figyelek arra, hogy csak abba fektessek ennyi energiát, ami valóban érdemes rá, egyébként elvérzek. Szívesen vérzek el olyan dolgokért, amelyek méltóak rá, de mindenért már nem akarok" - vallja Petrik Andrea.

 

A teljes interjú itt olvasható.

 

 

süti beállítások módosítása