"Egyre nagyobb a pakkom" - Beszélgetés Nyári Szilviával

Idén Kelemen József mellett Nyári Szilvia kapta a kaposvári társulat tagjai közül a Molnár Piroska által létrehozott Nagymama-díjat. A színésznőt, aki nemrég a Jézus Krisztus szupersztár Mária Magdalénájaként debütált, Bérczes László kérdezte.

Akár bántóan is hangozhat, de dicséretnek szánom: te vagy számomra az ideális „vidéki színésznő”. Azt a sokféleséget képviseled minőségi színvonalon, amit egy vidéki kőszínháznak is képviselnie kell: délelőtt Mária Magdalénát próbálod egy rock-operában, este groteszk tragikát a Bányavakságban, és játszol nagyoperettben és Magyar Elektrában, cserfes cselédet a Hippolytban és fájdalmasan szánalmas és nevetséges női sorsot az Augusztus Oklahomában című darabban…

Amikor sok évvel ezelőtt halkan kimondtam, hogy színész szeretnék lenni, akkor el se tudtam képzelni, hogy én majd ezekben a szerepekben színpadra léphetek. Én csodálkozom a legjobban azon, amit most felsoroltál. De nem tagadom, örömet okoz, hogy ennyiféle dologban kipróbálhatom magamat, és hogy a sors elhozta nekem azt a helyzetet, amiért kamaszkoromban annyira csodáltam egy-egy nagy színésznőt. 

Ezek szerint könnyű egyik szerepből átlépni a másikba.

Ezt nem mondtam. De amikor egy új szerepre készülök, mint most a Mária Magdolnára, akkor az energiáimat arra koncentrálom, és a másik, már „kész” szerepet könnyebben visszahozom, amikor szükséges. De ez nem gombnyomásra működik, kell köztük néhány óra, amikor elengedem az egyiket, és kezembe veszem a másikat.

Mi történik ilyenkor?

Muszáj kicsit egyedül lennem. Méghozzá levegőn. Hogy érjen a fény, megérintsen a szellő… Magamról úgy gondolkodom, mintha ketten lennék. Van egy zárkózott, zárt nő, aki befelé fordulva, viszonylagos állandóságban éli a mások számára ismeretlen életét, és van a másik nő, a színésznő, aki szabadon és nyitottan folyamatosan átváltozik. Szeretem ezt a kettősséget. Biztos vagyok abban, hogy mindenkinek a fejében és lelkében megfordulnak olyan gondolatok, érzések és indulatok, amiket nem mer megmutatni, kiélni, kiüvölteni, amikkel sokszor nem mer szembesülni sem. Ajándék az élettől, hogy ezt színészként megtehetem. 

Estére elengeded, „elfelejted” azt, akit napközben próbálsz. De ezek a szerepek akár segíthetik is egymást.

Abban hiszek, hogy egy-egy új szerepembe beléköltözik az összes nő, akit addig játszottam. Egyre nagyobb a pakkom, mert az új szereppel viszem tovább a többit is. Mária Magdolnában is ott lesz mindenki, akivel az elmúlt két évtizedben találkoztam. Benne vannak azok a mondatok, amiket mondott Babarczy László, amikor főiskolásként idejöttem egy szerepre, és az is, amit később a többi rendezőtől kaptam, de most már az is, amit Bozsik Yvette-től hallhattam a Bál a Savoyban próbáin. Egymásba kapaszkodnak bennem a szerepek, a rendezők, a partnerek.

Az operettekben és a musicalekben megírt szerepek néha bizony „soványak”, két-három színnel megfestett vázlatok. Ilyenkor jól jöhetnek a jófajta prózai munkákban szerzett tapasztalatok.

Ez általában így van. De a Mária Magdolnáról beszélve másról is szó van: Szűz Mária mellett az evangéliumok legismertebb nőalakja – miközben szinte semmit nem tudunk róla. Tehát szinte a semmiből kell őt felépíteni. Feltételezések, félreértések, találgatások keverednek a Biblia-értelmezésekben: van, aki prostituáltként beszél róla, más Jézus feleségének tekinti, sokak szerint Jézus legelszántabb tanítványa, követője… Bozsik Yvette hozott egy nekem tetsző döntést: nem a prostituáltat, nem a tanítványt, hanem a nőt kell felmutatni. A Jézus mellett létező nagybetűs Nőt. Én most ennek a nőnek azt az állapotát keresem, ami szerencsés esetben minden nővel előfordul egyszer az életben, amikor feltétel nélküli szerelemmel fordul a férfi felé, és ami az egyesülés teljességét ígéri.

Mária és Jézus egy szerelmespár?

Nem tudom, mert én csak a nő felől fogalmazok.

Netalántán szerelem az egyik oldalon, szeretet a másikon?

Valószínűleg igen. 

Szerencsénk, hogy nem angolul kell erről beszélgetnünk, mert az angolnak erre egyetlen szava van, „love”, miközben két dologról beszélünk. Egy szerelmes nőről és egy sugárzó férfiről.

De az a szeretet egy nő felé sugárzik, és ez mégiscsak különbözik attól, amivel Jézus a többi ember felé fordul. Óvatosan kell kezelni, amiket mondok, mert még három hét van a bemutatóig. Sok még a kérdés. Már csak azért is, mert bármilyen népszerű és színvonalas mű a Jézus Krisztus Szupersztár, a többi adaptációhoz hasonlóan mégiscsak egy zanzásított, egyszerűsített változat a számos evangéliumhoz képest. Ahogyan az Anna Karenina musical-verziója, amiben a Madáchban játszom, vagy a tavalyi kaposvári Vörös és fekete is sűrítmény a regényekhez képest. Tehát valóban, ebben a műfajban néhány dialógusból, két-három színnel megfestett, „sovány” karakterekből kell egész embert teremteni. Itt most segít engem az, hogy a történetet mai környezetbe helyeztük. Nem múzeumi tárgyat akarunk felmutatni, hanem ismerős, köztünk élő embereket.

Mária Magdolnáról azt írják sok helyen, hogy a musical-irodalom egyik legösszetettebb figurája.

Szerintem inkább olyan keveset tudunk róla, hogy nagyobb szabadsággal kezelhetjük a jellemét. Ez egyébként mindegyik szereplőre igaz lehet, hiszen egymásnak is ellentmondó evangéliumokra támaszkodhatunk. Én már ott elakadtam, hogy vajon ennyi idősen eljátszhatom-e ezt a szerepet. 

Te magad mondtad, hogy semmit nem tudunk erről a nőről. Tehát az életkorát sem. Ez szabadságot ad a rendezőnek. Vajon ad-e szabadságot neked a rendező?

Azt érzem, feltétlen bizalmat kapok tőle. Megismert a Bál a Savoyban próbáin, és további bizalmat szavazott nekem ebben a nagyon nehéz műfajban. Sokan mondják, ez „csak” zenés darab, könnyű műfaj. Hát nem, ez pokoli nehéz. Egyrészt azért, amiről már beszéltünk: vázlatosan megírt, sokszor néhány mondatos szerepekből kell teljes embert teremteni, másrészt mégiscsak ott vannak azok a hangjegyek, és nem véletlenül éppen azokon a helyeken. Vagyis árnyalt emberábrázolás és tiszta, pontos éneklés – kétemberes a feladat.

Apropó, két ember: ahogyan az zenés műveknél lenni szokott, kettőzéssel oldjátok meg Mária Magdaléna szerepét. Te sokszor voltál már ilyen helyzetben. A színházi üzemmenet szempontjából ez hasznos. De vajon hasznos tud-e ez lenni a színész szempontjából? Mert a hátránya világos: a próbákon feleannyi időt tudsz a színpadon tölteni.

Sok tapasztalatom van már ebben. Az idők során megtanultam hasznosítani azt az időt is, amikor nem én vagyok a színpadon. Amikor a társam próbál, jelen esetben Tompos Kátya, akkor is ott ülök a nézőtéren, és mindenre figyelek. Figyelek arra, mit mond a rendező, mert nem biztos, hogy akkor is mondja majd, amikor én vagyok a színpadon. Figyelek arra, mi történik a színpadon, ellesek számomra hasznos dolgokat, és rögzítek mindent, hogy velem már ne nulláról kelljen indulni, amikor én következek. 

Nagyon érzékeny helyzet lehet ez: egyik színész nézi a társát, és megpróbálja másolni vagy éppenhogy mindenáron mást akar kitalálni.

Én nagyon tudom szeretni azt, ami jó, és akkor miért akarnék mást csinálni. Kátyát hallgatni élmény: ömlik belőle a gyönyörű énekhang. Persze hogy eszembe jut néha, tudok-e majd így én is? De azon dolgozom, hogy tudjak. Kulcsfigura itt a rendező: lerakjuk az alapköveket, de meg kell kapjuk a szabadságunkat is. Yvette nem várja el, hogy egymást másoljuk. 

Kátyával segíthetitek és akadályozhatjátok is egymást.

Mi segítjük egymást. De a pályám során voltak már szörnyű helyzetek. Elég az, ha a nézőtérrel pusztító energiák érkeznek feléd a színpadon. Megbéníthatja az embert. De nem az a jellemző, hiszen nem legyőzni kell a másikat, hanem egymásba kapaszkodva gazdagodni a másik által. Ilyen gazdagodás számomra, hogy találkozhattam Nagy Anikóval, aki annak idején az első magyar Mária Magdolna volt. A kaposváriak jól ismerhetik őt, hiszen a hetvenes évek végén itt játszott sokat, mielőtt a Rock Színház egyik ikonja lett. Őt is, és férjét, Miklós Tibort is barátomnak mondhatom, Tibor sajnos már nem él. A szerepre készülve újra megkerestem Anikót, és néhány énekórán beszélgetni is tudtunk az egykori előadásról, és arról, milyen Mária Magdolna volt ő. Jót tett a lelkemnek ez a találkozás. 

Mária Magdolnát először játszod, de Webber-musicallel nem először találkozol.

Húsz évvel ezelőtt már jelentkeztem egy meghallgatásra, amikor Szikora János megrendezte a Jézus Krisztus Szupersztárt az Operett Színházban. Szerencsére nem kaptam meg a szerepet.

Szerencsére?!

Mert nem lettem volna jó. Még nem tartottam ott. Sem színészként, sem énekesként, de legfőképpen nőként. Ma már sokkal többet tudok a színészetről és talán az életről is, és ez a tudás, azt remélem, ott lesz majd a színpadon. Ez már az ötödik Webber-musical, amiben részt vehetek, köztük az Evita címszerepe, amit esténként négyezer embernek játszhattam. A Volt egyszer egy csapat próbáira Budapestre jött Webber, és a legfontosabb jelenetem után odajött hozzám. „Beautiful voice”, mondta, és gratulált. Örültem, nem is kicsit.  

Szerintem most is ezt mondaná.

Gondolod?

Tudom.

B. L.