Karácsonykor és szilveszterkor is szólnak a Szenes-slágerek

Szenes Iván egész életében nagy társasági életet élt, bár otthonról kimozdulni nem igazán szeretett. Így józsefvárosi lakásában gyakran gyűltek össze hazánk legnagyszerűbb művészei, mint például Bodrogi Gyula, Karády Katalin vagy épp Koós János. Ünnepekkor sem volt ez másként. Szenes Iván már 5 éve nincs közöttünk, de dalaival ma is szórakoztat. Slágerei karácsonykor elűzik a magányt, szilveszterkor pedig megalapozzák a jókedvet.

Kicsi gyere velem rózsát szedni, Kislány a zongoránál, Nem csak a húsz éveseké a világ, Mondd, miért szeretsz te mást, Próbálj meg lazítani, Mindenkinek van egy álma, Okosabban kéne élni, Nehéz a boldogságtól búcsút venni, A legtöbb ember ott hibázza el, Tölcsért csinálok a kezemből, Szeretni bolondulásig... még sokáig sorolhatnánk a feledhetetlen Szenes Iván slágereket, melyeknek köszönhetően a Szenes Iván Emlékkoncerteken tízezres nézősereg gyűlik össze évről évre. Aki azonban idén lemaradt róla, karácsonykor bepótolhatja, ha nézi a Duna World műsorát, december 24-én este.

 

Bodrogi Gyula és Szenes Andrea

 

Zséda, az Apostol együttes, Zalatnay Sarolta, Rakonczai Imre egyaránt előadják Szenes Iván szerzeményeit, a két műsorvezető, Bodrogi Gyula és Szenes Andrea segítségével pedig a dalok mögötti történetekben, egyedi emlékekben és titkokban kalandozhatunk. Szenes Andrea már kisgyerekként ott volt a slágerek megszületésénél, Bodrogi Gyulát pedig még ennél is régebbi barátság fűzte Szenes Ivánhoz.

 

„Emlékszem rá, hogy Apu mennyire szeretett karácsonykor Budapest kivilágított utcáin kocsikázni. Imádta a fővárost, éppen ezért választottuk Zsédával a Szervusz Budapest című dalt az emlékkoncertre. Édesapámmal minden télen sokat szánkóztunk gyermekkoromban, ennek az emléknek a megörökítése A szánkót mindig valakinek húznia kell. Ezt, és az Édesapám című dalt adja elő Nyári Károly és Nyári Edit - apa és lánya - ami kétségkívül az ünnepek új slágere lehet. Igazán örülök neki, hogy Vastag Csaba is csatlakozott azokhoz a művészekhez, akik segítenek benne, hogy édesapám dalai még sokáig szórakoztathassák a nagyközönséget. Vele kapcsolatban egyébként egy nagyon érdekes meglátása volt nemrég Müller Rózsa jósnő barátnőmnek. Szerinte Csabában él tovább nagyapám, Szenes Andor lelke." - mondta el Szenes Andrea a műsor kapcsán.

 Vastag Csaba Szenes Andrea Koós János

 

A Szenes Iván Emlékkoncert szilveszteri adása pedig igazi újévi hangulatot ígér december 31-ikén.

 

Idén Vastag Csaba nyerte el a legjobb férfi előadónak járó díjat, aki egy vadonatúj Szenes slágerrel zárja az óévet. A közkedvelt énekes Szenes Iván Mindig voltak győztesek című dalát dolgozta fel, ami első alkalommal kerül televízió képernyőre, de a műsorban hallható lesz tőle a Mondd miért szeretsz te mást? című sláger is, mely meglepetést tartogat a közönség számára. A szilveszteri hangulatot még számos népszerű fellépő garantálja, mások mellett Koós János és az Apostol is.

 

„A karácsony közös családi ünnep volt nekünk Ivánnal, melyet mindig együtt töltöttünk. Nagyon hiányzik, mióta nincs velünk, különösen az évnek ebben az időszakában. Remélem, hogy most odafentről kíván boldog ünnepeket, és tudja, hogy mi pedig innen neki." - fűzte hozzá Bodrogi Gyula.

 

süti beállítások módosítása