Színháztérrel bővítenék a Gorsium Régészeti Parkot

Befejeződött az a mintegy nettó 775 millió forint összköltségű beruházás a Tác melletti Gorsium Régészeti Park és Szabadtéri Kiállítás területén, amelynek segítségével bemutathatóvá váltak a romterület felbecsülhetetlen értékei.

A projektzáró rendezvényen Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere hangsúlyozta: amennyiben a beruházás nem valósult volna meg, az Gorsium végét jelenthette volna, vagy legalábbis hosszú időre ellehetetlenítette volna a romterület fejlesztését.

 

Gorsium Regeszeti

 

A polgármester elmondta, komoly látogatószám-növekedést vállaltak a támogatási szerződés aláírásával, amit a városnak és a múzeumnak közösen kell megvalósítania.

 

A városvezető a további fejlesztések szükségességéről is beszélt.

 

Megemlítette, hogy a színháztér megépítése és a közeli Sárvíz-csatorna is komoly turisztikai lehetőségeket rejt magában, hasonlóképpen a tervezett kerékpárúthoz, amely a tervek szerint a megyeszékhelyet kötné össze Gorsiummal. 

süti beállítások módosítása