"Szerencsés, aki megfeledkezik magáról " - Tasnádi Bence válaszolt

A Katona József Színház tagját az euronews.hu kérdezte.

Az euronews.hu cikkéből:

Arra a kérdésre, hogy miért fordult anno a színészmesterség felé, Tasnádi Bence így felelt: "Közvetlenül a felvételi előtti hónapokban határoztam el végérvényesen, hogy színész leszek. Ebben volt családi inspiráció is, főleg hogy az édesapám szintén a szakmában tevékenykedik, illetve nem nagyon láttam más lehetőséget. Ha valami jobban érdekelt volna, akkor lehet, hogy nem lennék színész, de semmi sem érdekelt jobban a lehetséges szakok közül, hát felcsaptam színésznek. Emlékszem meglepett, hogy ezt felsőoktatási szinten tanítják."

"A színpadi lét nagyon éles önreflexív állapot. Szerencsés, aki megfeledkezik magáról vagy képes teljesen más tudatállapotba kerülni, és kizárni mindenfajta zavaró tényezőt. Nagyon sok múlik a ritmuson, talán arra vagyok a legérzékenyebb, hogy milyen ütemben történnek a színpadon a dolgok. Ez a mesterség többnyire koncentráció kérdése, hogy az adott pillanatban mindig jelen legyek. A társakra figyelni olykor nehéz feladat, hogy valóban meghalljam a mondatokat a színpadon. Hiszen a partnerem megszólalásából következik az, amit mondok. Nem a saját szövegem a lényeg. Az Olaszliszkaiban például, a bírósági jelenetekben sokat hallgatok, ezért különösen fontos, hogy ellazuljak és befogadjam azokat a gondolatokat, melyek a fejem fölött röpködnek" - mesélte a színész.

Tasnádi Bence elárulta, egy karakter felépítéséhez többfajta módszer van, és nem mindegyik szerephez passzol ugyanaz. "Más egy epizódszerepet játszani, és más főszerepet játszani. Mindig van a történetnek központi alakja, van a történetnek egy abszolút igazsága. A Fényevőkben, a háztulajdonos fia kretén, pökhendi, elviselhetetlen figura. Azt állítják róla a színpadon – Pálmai Anna mondja a szövegkönyv szerint –, hogy 'döbbenetesen irritáló egy alak', s mivel Pálmai Anna az egyik főszereplő, vele az igazság, így hát meg kell felelnem ennek a minősítésnek. Természetesen a karakterem nem tartja magát irritálónak, mert ha annak tartaná magát, akkor valószínűleg nem lenne az. Ezeket a karaktereket távolabb esőnek érzem a személyiségemtől, ilyenkor nem magamból indulok ki, hanem megpróbálom kitalálni, hogy a szerep, kinek felel meg a valóságban. (...)  Az Olaszliszkainál azt éreztem – a tájszólás ellenére, meg annak dacára, hogy nem öltem embert –, hogy maximálisan azonosulni tudok a cigányfiúval, de pont ezért lelkileg jobban megvisel. A Fényevők karakterénél úgy éreztem, kicsit homályos előttem ki is ez a fazon, de tudtam, hogy nincs közös bennünk, és úgy próbáltam – ilyenkor példákat keresek az életemből –, hogy összegyúrtam három srácból, akiket ismerek. Visszaemlékeztem, hogy vannak olyan emberek, akik nem észlelik, ha ugratják őket. Annyira nagy az egójuk, hogy nem veszik a lapot, ha valaki finom szarkazmussal odamond nekik. Például az Ervinnel közös jelenetben, amikor rákérdez a lábrángásra, ha én állnék ott, fölfognám, hogy ez a fickó engem kóstolgat. Ez a karakter viszont nem veszi észre. Megkérdezheted, “Mondja csak fiatalember, magának miért rángatózik a lába?”, de nem lát a kérdés mögé. Ez a figura tulajdonképpen debil, akinek mindig mindent a feneke alá toltak, mindig megdicsérték, akármilyen hülye volt, ezért felnőtt korára egy elkényeztetett, hiperaktív hólyag lett belőle" - fogalmazott Tasnádi Bence.

A teljes interjú itt található.