105 éve született Tompa Miklós

1910. december 28-án született Tompa Miklós rendező, színészpedagógus, színházigazgató, az erdélyi magyar színjátszás kiemelkedő egyénisége, a Székely Színház alapító tagja, igazgatója, a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet rektora.

Tompa Miklós pályájáról röviden:

1910. december 28-án született Székelyudvarhelyen. Ugyanitt érettségizik 1930-ban, majd jogot tanul. 1936-ban a Nemzeti Színháznál gyakornok. 1941-ben Kolozsvárra szerződik, ahol bemutatják első rendezését, Németh László Villámfénynél című drámáját. 1948-ban tanítani kezd a Színművészeti Akadémián (ma Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem), 1976-tól – az intézet kéttagozatossá válásától – 1981-ig rektora. 1966-ban távozik a Székely Színház éléről, továbbra is tanít az Akadémián és vendégrendezéseket vállal, elsősorban Sepsiszentgyörgyön. 1981-ben befejezi a főiskolai munkát, nyugdíjba megy. 1991-ben Kolozsváron színpadra állítja utolsó rendezését, a Bernarda Alba házát. 1996-ban hunyt el Marosvásárhelyen. 1996-ban Székely körvasút címmel jelent meg vele beszélgetőkönyv Bérczes László szerkesztésében.

Részlet a Székely körvasútból - Tompa Miklós fia, Tompa Gábor rendező emlékezik:

„...Pontosan harmincöt évvel ezelőtt egy páholy szélére felkapaszkodva láttam meg először a színpadot. Emlékszem bizonyos szuronyos puskák ritmikus kopogására, és arra, amit ma talán egy trónörökösről szóló filmben láthatnánk: a valószínűleg éjszakába nyúló próba kellős közepén, talán a kellékessel üzentem apámnak, hozzon fel egy szendvicset a páholyba. Akkoriban lehetett tizenöt éves a hamarosan félévszázada alakult Székely Színház.

Ebből a távolságból, 1995-ből az emlékező, aki már százszor hallotta a történeteket, nehezen tudja különválasztani a mítoszt és a valóságot. És miközben e történetek reflexszerűen ismétlődnek, egy olyan ember jut eszembe, akinek folyton a levágott karja fáj. Ez a kar az azóta valóban már csak legendássá foszlott Székely Színház. így van ez rendjén. Ez a tény újra emlékeztet bennünket arra, hogy a színház a legtragikusabb művészet, ugyanakkor a leghasonlatosabb az élethez. Megszületik és meghal. Nem marad fenn.

Minden igazán jelentős emberi kísérlet a kudarcról szól, arról a kudarcról, ami a rendteremtési próbálkozások szomorú végeredménye -lásd megannyi Shakespeare-hős: Oberon, Hamlet, Prospero kísérleteit. Mielőtt ezek a mágusok magára hagynák a világot, eltörnék varázspálcájukat, fontosnak tartják azt, hogy e kudarc tudását, egyszemélyes hagyományukat és magányukat tanítványaikra, gyermekeikre testálják. Végső soron a művészet a magány apoteózisa.

Ezekből a történetekből aztán kikerekedik egy világ, amivel soha többé nem találkozunk már. Egy világ, melybe most egy könyv által léphetünk be. E könyv egy-egy lapja nem lehet más, mint megannyi, éppen utolsónak szánt színházi munka: végrendelet. Mielőtt véget érne Beckett Godot-ja, mielőtt Estragon és Vladimír megegyeznének, hogy másnap erősebb kötelet hoznak, mielőtt elhatároznák, hogy mennek, még megigazítják a nadrágot, még rendbe szedik magukat.

Az egykori szendviccsel mára apám üzenete is elért hozzám: minden körülmények között meg kell igazítani azt a nadrágot, rendbe szedni magunkat - meg kell őrizni az értékeket..."

Gáspárik Attila Tompa Miklósról:

"Mikor egy professzor nyugdíjba megy, olyankor bezár egy könyvtár, mikor egy professzor meghal, elég egy könyvtár. Pályáját Németh Antal mellett kezdte a budapesti Nemzeti Színházban, a 40-es évek elején Kolozsvárott volt rendező, 1945-ben a marosvásárhelyi Székely Színház szervezője és egyik alapítója, 1966-ig igazgatója. 1948-tól a kolozsvári Magyar Művészeti Intézet, később a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet tanára, 1976-tól – az intézet kéttagozatossá válásától – 1981-ig rektora. A marosvásárhelyi együttes az ő igazgatásának első tíz évében vált országosan, sőt az országhatárokon túl is ismert és nagyra becsült társulattá, az erdélyi magyar színjátszás akkori reprezentatív együttesévé.

Azért gyűltünk össze, hogy Tompa Miklós elhamvadt könyvtárának üszkös gerendái között összegyűjtsük az el nem égő dolgokat. Erényeket, amelyekből építkezhetünk, hibákat, amiket nem kellene újra elkövetnünk. Nem kell sokat kutakodnunk, van bőven az életműben követendő. Újra tanulhatnánk azt, hogy kisvárosban mostoha körülmények között is lehet magas színvonalon gyakorolni a színházat. Kell hozzá fanatizmus, sok lemondás, céltudatosság, akarat és tehetség. A sorrendre figyelni.

Továbbá jusson eszünkbe ma az is, hogy egy társulat, egy színház nem lehet sikeres, ha nincs határozott karaktere, stílusa. A Székely Színház volt az első teátrum tájainkon, amelyiknek határozott karaktere, művészi arcéle volt. Nem elég, ha egy társulatnak van egy pár jó előadása.

Lassan tizenöt éve nincs közöttünk Tompa Miklós, és még nem akadt senki, aki egy valós művészi portrét írt volna róla. Persze nem csak neki „járt ki” az utókor hűtlensége: súlyos adósságaink vannak Kemény Jánossal, Szabó Ernővel, Delly Ferenccel, Csorba Andrással, Ferenczy Istvánnal szemben…
Pár nap múlva itt az újév. Vajon ezt a felemelő napot, amit Miklós bácsinak szenteltünk, ugyanúgy elfelejtjük, mint annyi más ígéretünket? Jó lenne, ha nem. Sok itt ma a tanú, akit a Mester haló poraiban újra összegyűjtött: Temesvárról, Szatmárról, Kolozsvárról, Sepsiszentgyörgyről, Budapestről. Reméljük, ők majd figyelmeztetnek, ha megint figyelmetlenek lennénk" - írta Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója Tompa Miklós századik születésnapjára.