Don Quijote voltam - Hegymegi Máté Dunaújvárosban rendezett

Don Quijote voltam címmel tartott bemutatót december 17- én a Bartók Kamaraszínház. A darabot Cervantes regénye és Maros András szövege alapján írta Gábor Sára e.h.. A premier kapcsán a rendező, Hegymegi Máté adott interjút.

Ajánló a darab elé:

Mit lehet tenni, ha nem érezzük jól magunkat a minket körülvevő világban? 
Képzeljünk el magunknak egy jobbat, aminek mi vagyunk a főszereplői. Ahol bármi lehet belőlünk, ahol mi alakítjuk a szabályokat, ahol az igazság érvényesül, ahol megélhető az el nem múló szerelem és mindennek csak a fantáziánk szabhat határt. 
Don Quijote így él, és miért ne élhetne bárki így? Vajon mit tesz egy közösség, ha az egyik tagja egyszer csak úgy dönt, ma ő Don Quijote?

Játsszák:  Jankovics Péter, Végh Zsolt, Tőkés Nikoletta, Lapis Erika, Gasparik Gábor, Fritz Attila, Kiss Attila, Horváth István 

Díszlet: Fekete Anna Jelmez: Kálmán Eszter

Dramaturg: Gábor Sára e.h. Konzulens: Kárpáti Péter

Zenei munkatárs: Bartha Márk

 A rendező munkatársai: Farkas Erik, Dubai Péter

Rendező: Hegymegi Máté

A fotókat Őri György készítette.

Villáminterjú:    

-Amphitryon, Kohlhass, Don Quijote – három erős férfi karakter, férfisors. Előadásaid már címükben is utalnak a központi férfi hősre.

Nyilván nem véletlen, hogy egy-egy téma, színpadi mű egy időben ihleti meg a különböző életkorú és különböző színházi nyelven fogalmazó rendezőket. Miért éppen a Don Quijote? Kaptad, vagy magad választottad az előadásod alapjául szolgáló művet?

Hegymegi Máté: Szeretek egy ember problémáin keresztül elmondani valamit, szeretem ezt a fajta személyességet. Amikor valamiről beszélni szeretnék fontos, hogy aki nézi annak is személyessé tudjon válni a téma. Amphitryon, Kohlhass, Don Quijote - mindhárman erős, domináns, problémáikkal küzdő férfiak. Most ebben az előadásban elsősorban az érdekel, hogyan hat a közegre vagy a közeg hogyan tudja visszahozni, kezelni azt az embert, aki nem elégszik meg az őt körülvevő világgal, hanem egy olyan világot teremtene, ami befogadóbb, ahol ő a központi figura, ő dönti el, hogyan történjenek a dolgok. És ehhez képest, aki szereti: kíséri, segíti, vagy szeretné visszatéríteni erről az útról.

Don Quijote saját választás, de a színházzal közös döntés. Szerettünk volna egy előadáson keresztül több korosztályhoz is beszélni, ami 14 éves kortól kezdődik. Ennek a generációnak nagyon fontos a közösségi létezés, vagy annak hiánya.

 Don Quijote személyisége vagy a közösség a dramaturgia meghatározója, vagy talán a kettő viszonya? Cervantes regényének előidejűsége miatt a különböző színházi feldolgozások keretbe helyezik a történetet. Számodra is fontos ez, ha igen, milyen ez a keret?

Hegymegi Máté: Számomra a közösség, és egy segíteni akaró, mégis önző módon viselkedő ember viszonya a fontos. Cervantes regénye egy lovagregény paródia. Ki írja Don Quijote történetét valójában? Cervantes regényében is megjelenik egy ember, aki szembesíti Don Quijote-t azzal, hogy az ő története már meg van írva. Ez a mi előadásunkban is központi kérdés: az ember maga alakíthatja-e a saját történetét. Használunk keret történetet, ez a keret egy színházi helyzet, egy létező társulat, amiből színészként indul el a főszereplő. Amikor ő élhetőbbé formálja a világot, az olyan, mint amikor mi színházat csinálunk, máshogy dolgozunk fel problémákat. Egy színházban vagyunk, ahol ő azt mondja, ma ő Don Quijote – és végigjárja az utat. És a barátai mennek vele ebben, úgy vesznek fel szerepeket, ahogy az ő képzelete alakítja a történetet. Bármit meg lehet tenni, minden a fantázia nyomán születik meg. Don Quijote nem létezhet az elképzelt világa nélkül, amikor vissza kell lépnie a realitásba meghal.

Harmadszor dolgozol Dunaújvárosban, másodszor rendezel itt. Menyire más vidéki kőszínházban rendezni, mint a saját közegedben? Milyen rendezői tapasztalattal lettél gazdagabb az itt eltöltött időszakban?

Hegymegi Máté: Az a fontos, amiről beszélni akar az ember, hogy ahhoz megtalálja a megfelelő formát, ebben a formában mindig figyelembe kell venni a színészeket, belőlük dolgozni. Azért is szeretek visszajönni ide, mert kiszakadok a pesti rohanásból, itt az ember elkülönül a munkával és csak azzal foglalkozik. Nagyon megszerettem a színészeket és jó érzés, hogy nyitottak a különböző, egyre nehezebb stilizált mozgásformák iránt. Lehet feszegetni a határokat.

Rendezői tapasztalat az is, hogyan kell sokféle nézői igényt egy előadáson belül  „kiszolgálni”. Több szintet és réteget kell az embernek felépítenie ahhoz, hogy érthető legyen mindenki számára, és hogy mindenki megtalálja azt a mélységet, amely megérinti; mindez táplálni tudja a későbbiekben a néző színház iránti igényét.

Mi az oka annak szerinted, hogy kevés fiatal rendező dolgozik vidéki kőszínházban? A friss diplomások arisztokratizmusa, vagy a kőszínházak kockázattól való félelme miatt van így?

Hegymegi Máté: Kevés fiatal rendező dolgozik egyáltalán kőszínházban. A mi feladatunk, hogy megtaláljuk a legkifejezőbb formáját annak, hogyan beszéljünk a nézőhöz; a saját korosztályunkat, és a nálunk fiatalabbakat behívjuk a színházba. Az egyetemen lehet kísérletezi és keresni a saját színházi nyelvünket, de az utolsó pár évben meg kell mutatni hol tartunk, ami alapján hívhatnak dolgozni, ez mikor hogy sikerül. De ha akiknek lehetősége van fiataloknak lehetőséget adni, nem nézik ezeket a vizsgákat, akkor kit és mi alapján hívnak? Persze kockázat vállalással jár egy fiatal rendezőt hívni, amikor még formálódik, pláne egy vidéki kőszínházba, ahol érzékenynek kell lennie a nézőigényre is, mert ő lép be egy közegbe és nem az ő előadása találja meg a nézőit, mint egy független előadásnál. Az egyetem után még mindig megvan az emberben az igény, hogy ne szokványos dolgokat csináljon, és ez sokszor nem egyeztethető össze a „megrendelő” igényeivel, ezért szerintem sok fiatal nem akar vidéken rendezni. Én a dunaújvárosi színházban másodszor is azt tapasztaltam amellett, hogy fontosnak tartják, mit engedjenek a nézőik elé vinni, nyitottak a kísérletező színházra.

A fotókat Őri György készítette.

Mindkét rendezésemnél támogattak abban, hogy nem megszokott dramaturgiai és formai koncepció alapján rendezzek. Nekem ez az egyik legjobb élményem ezzel a színházzal kapcsolatban. Összességében szerintem hívni kell és engedni dolgozni a pályakezdőket, akik így ön azonos előadást tudnak csinálni. Az elmúlt pár évben nem hallottam, hogy az egyetemista rendezőket hívnák rendező asszisztensnek, mint régebben. Így kimarad egy lépcsőfok az egyetem és az első rendezés között, ami szerintem nagyon fontos. Nekem szerencsém van, hogy Nyíregyházán dolgozhattam évekig, ott sokat megtanultam a színházról, és sokat dolgoztam az egyetem alatt és után koreográfusként rendezők mellett. Nekem ez volt a rendező asszisztensi munka, végig részt venni a próbafolyamatban látni, hogy dolgoznak. És volt szerencsém számomra fontos rendezők mellett dolgozni, figyelni hogyan lehet jól műszakkal, stábbal, színésszel kommunikálni.

Forrás: Bartók Kamaraszínház