Forgó óriáskeréken készül sétálni Nik Wallenda kötéltáncos

Bevándorlók játsszák a főszerepeket Vranik Roland harmadik, Az állampolgár című játékfilmjében, amelynek forgatása szerdán kezdődik.
Szerdán vesznek végső búcsút Dömölky János filmrendezőtől; a Balázs Béla-díjjal kitüntetett érdemes és kiváló művészt 15 órakor a Farkasréti temető Hóvirág úti ravatalozójából kísérik utolsó útjára.
Már lehet jelentkezni a Keleti István Alapfokú Művészeti Iskola és Művészeti Szakközépiskola képzéseire.
Az Ellenfény szerzői, Szűcs Mónika és Sándor L. István az elmúlt napok fejleményeire kívántak reagálni, amelyek oda vezettek, hogy négy beválogatott előadás versenyen kívül kerül színre a 15. POSZT-on.
Április 24-én a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében mutatja be az Operettszínház Farkas Ferenc legendás Csínom Palkó című daljátékának újragondolt változatát, mely egy színházi összpróba kerettörténetébe ágyazza az eredeti történetet.
Április 16-án mutatják be Zakariás Zalán rendezésében a Rózsavölgyi Szalonban a kortárs amerikai szerző, John Cariani Isten háta mögött c. darabját. Ennek kapcsán nyilatkoztak az alkotók.
Négy francia nyelvű produkciót is láthat a közönség a kedden kezdődő Madách Nemzetközi Színházi Találkozón (MITEM): Franciaország három produkcióval, Svájc pedig a Théâtre Vidy-Lausanne előadásával vesz részt a budapesti Nemzeti Színház kéthetes rendezvényén.
A színházi háttérembereket bemutató Akik nélkül nem... sorozat 4. részében Őri Rózsa rendezőasszisztenst kérdezte Széplaki Nóra.
A fösvény című előadással április 24-én a Miskolci Nemzeti Színházban, míg 26-án a Budapesti Nemzeti Színház színpadán vendégszerepel a Tamási Áron Színház társulata.
Pillantás a hídról című Arthur Miller-előadás és a The Kinksről, egy hatvanas évekbeli brit rockbandáról szóló musical kapta a legtöbb trófeát vasárnap a Laurence Olivier-díjak átadásán Londonban, a Királyi Operaházban.
Günter Grass Nobel-díjas német író hétfőn, 87 éves korában hunyt el egy lübecki klinikán egy közelebbről meg nem nevezett fertőzésben.
Az Operettszínház meghallgatást hirdet Johann Strauss: A denevér című operettjének Rosalinda, Dr. Falke és Alfréd szerepeire.