"Megvárom, amíg begyógyulnak a sebek" - Bodó Viktor válaszolt

Bodó Viktor rendezőt a corvpol.hu kérdezte.

 

A corvpol.hu cikkéből:

 

"A főiskolai évek előtt, alatt egyáltalán nem foglalkoztam politikai kérdésekkel. Ez azt hiszem többek között annak is köszönhető, hogy a családom szintén nem nagyon foglalkozott politikával. Nem bíztak meg egyik vezetésben sem. A nagyapám egyenesen bosszantónak tartotta, hogy hülyének néznek minket, és a tévét például inkább videófilmek nézésére használtuk. Filmgyűjtők voltak a nagyszüleim, akikkel egy házban éltünk. Egy nagy szekrényben betűrendben sorakoztak az újabbnál újabb filmek hangalámondással, később felirattal. Vagyis lényegében óvtak minket a magyar valóságtól a rendszerváltás zavaros évei alatt, helyette viszont olyan kulturális inspirációt kaptunk a filmekből, amely a mai napig kifejti pozitív hatását, munkáimban, s az egész világlátásomban" - mesélte Bodó Viktor.

 

A 2008-ban alapított és idén feloszlott Szputnyik Hajózási Társaságról elmondta, meg kellett hozni egy fájdalmas, de – így több hónap távlatából nézve – helyénvaló döntést. "A Szputnyik nagyon erős csapattá kovácsolódott. Legutolsó megnyilvánulásunk a Poszton a Heilbronni Katica volt. Akkor láthattam utoljára, hogy milyen remek emberek állnak egymás mellett. A Szputnyiknak még lehetett volna három-négy nagyon durván intenzív éve, de el kellett vágni a folyamatot, hogy időben tudja mindenki, új munka után kell nézzen. Nem jó létbizonytalanságban élni, lenni, tanulni a szakmát. A feladatokra kell koncentrálni, sokat próbálni és játszani, nem pedig válságmegbeszéléseken ülni, hogy hogyan tovább. Nagyon fájt, de el kellett engedni a dolgot. Már én sem voltam boldog, és nem túlságosan inspirált, hogy hogyan varázsoljunk állandóan pénzt a következő hónapokra. De ez a folyamat már évekkel előtte elkezdődött. Megfontoltan, időben kezdtük leépíteni az amúgy nagyon aktív hazai, és nemzetközi működésünket, hogy mindenki el tudjon helyezkedni.

Egyelőre nem tervezek társulatalapítást. Egy jó ideig nem. Ha pedig megint elkezd nagyon hiányozni, hogy egy csapattal zártabb formában dolgozzak, akkor azt nemzetközi csapattal szeretném csinálni külföldön. Úgy, hogy előre láthatóan négy évre minden feltétel adott hozzá. Költségvetés, saját hely, és a többi, ami szükséges" - hangsúlyozta a rendező.

 

bodo viktor

 

Bodó Viktor az interjúban rámutatott: a leglényegesebb folyamatok teljesen máshogy zajlanak egy nagyobb, már-már üzemszerű intézményben, mint egy kisebb közösségben. Az egyik lényeges különbség egy nagyobb színháznál szerinte a “munkahely” érzet, ugyanakkor emiatt megtörténhet, hogy lelkesedés nélkül és bizonyos esetekben kifejezetten lehangolóan vesz rész egy-egy színházban dolgozó ember az alkotófolyamatban. "Már nem érdekli igazából a színházcsinálás, vagy túl lett hajszolva, vagy egyszerűen a Magyarországon sajnos gyakran tapasztalt módon nem szeret igazán dolgozni. Vagy amit csinál, azt nem szereti. De nem mer váltani, mert fél, hogy nem lesz más munka, ami sajnos sok esetben sajnos igaz is. Ám nagyon sok esetben egyszerűen csak a félelem miatt nincs továbbmozdulás. Egy ilyen lebénult stagnálás a legrosszabbat tudja kihozni az emberből és a környezetéből is.

Egy független csapatnál többnyire állandó az egzisztenciális probléma, folyamatos a szorongás, hogy mi lesz következő évben, vagy hónapban, vagy hetekben – éppen kinek milyen az aktuális pályázati helyzete. Néha akkora a baj, hogy már legyint az ember és inkább csak dolgozik. A független szférába szabadabb terepre vágyó alkotók mennek, vagy azok, akik nem jutottak be, vagy nem akartak bejutni a 'profinak' mondott közegbe az SZFE-n keresztül. Vagy végigtaposva a ranglétrát valamelyik színházban statisztaként kezdve. Vegyes és színes társaság, de sokkal több a lelkesedés, az egymásra utaltság" - fejtette ki Bodó Viktor.

 

A rendező azt is elárulta, nem akar közel menni a politikához. "Pillanatnyilag nem akarok részt venni semmilyen szinten a magyar problémákon való gondolkodásban. A Teátrumi Társaság tevékenysége eddig nem volt számomra sem túl meggyőző, sem tú szimpatikus. A POSZT körüli zavaros ügyek is ezt erősítették. Egy szakmai alapon szerveződő társaság tagjának lenni értelmes dolog volna, de csak akkor, ha annak döntései komolyan vehetőek és kellő hatékonyságú minden lépése, nemcsak levélírogatásból és szavazgatásból áll, amelynek semmi eredménye. Nem akarok semmilyen szerepet vállalni semmilyen bizottságban, vagy társaságban, mert nem is dolgozom Magyarországon a közeljövőben. Megvárom, amíg begyógyulnak a sebek, amelyek a Szputnyik társulat megszüntetésével együtt jártak" - mondta Bodó Viktor.

 

A teljes interjú itt olvasható.

 

 

süti beállítások módosítása