Jordán Tamást az Origo kérdezte. Lapszemle.
A kérdésre, melyek voltak szerinte az év legfontosabb eseményei a színházban, Jordán Tamás úgy válaszolt: “A szombathelyi Weöres Sándor Színház nagyon sikeres két és fél évadon van túl, jó most nálunk a mentális állapot. Ha pedig az egész országról beszélünk, a POSZT-ot nem lehet kihagyni. Én azért kerültem vissza sok hezitálás után a Magyar Színházi Társaság elnökségébe, mert annyira hangsúlyozták, szükség van a POSZT újraélesztésére, és ehhez rám is szükség van. Az köztudott, én mennyire keresem a konszenzust, ami fájdalmamra sokszor úgy csapódik le, mintha kollaboráns vagy áruló lennék. Olyan ellenséges és gyűlölködő a világ, hogy aki a legkisebb gesztust is teszi a másik oldal felé, azt rögtön kiközösíti az az oldal, amelyiknek elvileg tagja. Így nem nézik jó szemmel, ha párbeszédre törekszem bárkivel, aki kvázi a másik oldalon van”.
“Nem tudjuk tovább kerülgetni a forró kását, ki kell mondani: itt most két brancs van. Amíg a Magyar Teátrumi Társaság nem lett társtulajdonosa a POSZT-nak, addig voltak ugyan viták, de ellenségeskedés nem volt, most viszont az van. Ezt szeretném valahogyan lefékezni. Nem járja, hogy a művészek ilyen viszonyban legyenek egymással” – tette hozzá.
Annak kapcsán, hogy a 2015-ös POSZTon (melynek versenyétől 4 előadás visszalépett) Vidnyánszky Attila Isten ostora c. előadása kapta meg a legjobb előadás, a legjobb rendezés, a legjobb látvány és a legjobb férfialakítás díját, Jordán Tamás úgy vélekedett, “furcsa ennyi díjat kapni egy fesztiválon. “De úgy gondolom, nem kell azokra haragudni, akik megtestesítenek valamit, mint Vidnyánszky. Az összefüggéseket kell látni. Most olyan világban élünk, ami kitermel ilyen pozíciókat és helyzeteket. Ha nem Vidnyánszky Attila, akkor valaki más lenne az ő pozíciójában. Ez a világ tele van bajjal, devianciával. Ez a világ kitermeli a négy díjat. Nem azokkal kell harcolni, akik a zsűri tagjaiként négy díjat adnak Vidnyánszkynak, és állítják, hogy ezt szakmai alapon tették. Hanem olyan világot kell teremteni, amiben ennek a sanda feltételezéseket szülő lehetőségnek még a csírája, a magja sem lenne meg. Mi együtt adtunk négy díjat Vidnyánszkynak: lehet, hogy nem értünk egyet vele, de az a közélet termelte ki, amelynek mind részei vagyunk”.
“A rendszerváltás után megszűnt a színház presztízse. Olyan a demokrácia és a szólásszabadság, amilyen, de már nem érdekes, mit mond a színház, legfeljebb vérlázítóan merész dolgok kelthetnek feltűnést – kérdés, milyen művészi színvonalon. A színész már nem érdekes személyisége a társadalomnak. A közönség persze most is szereti a színészeket, de társadalmi szerepük már nincsen, illetve erre csak néhányan vállalkoznak. A színház devalválódik. És devalválódik a közönség is, mert filmek, tévéjátékok híján nincs min felnőniük. Nem tudják, milyen a jó színház, a jó színész, nem tudják megítélni, hogy nem jó, amikor pacekban mondják gyér világításban a rossz szöveget a szappanoperákban. Ha a színházban ugyanezt kapják, elfogadják, de ez nem is kérhető rajtuk számon, hiszen nincs mitől kialakulnia az igényességnek – és így eljuthatunk egészen az oktatási rendszer problémáiig” – fejtette ki Jordán Tamás, aki azt is elismerte, fizikailag 230 kilométerre van Budapesttől, de lelkileg 6-700 kilométerre.
"Nem érdekel semmi más, csak az, hogy mi van a szombathelyi színházzal, vagy ha Pesten játszom, akkor azzal az előadással. Sajnálattal kell bevallanom, kevés bennem a kíváncsiság és az érdeklődés. Ezt tarthatják helytelennek, de azt gondolom, nekem most nincs más dolgom, mint azt a bástyát őrizni, aminek még épek a falai" - szögezte le.