"Nem azért jöttünk, hogy csak elfogadjunk" - Meghalt Pierre Boulez karmester

90 éves korában meghalt Pierre Boulez világhírű francia zeneszerző, karmester.

A kortárs zene kimagasló alakját kedden érte a halál otthonában, a németországi Baden-Badenben, családja azonban csak szerdán közölte a hírt. A művész már hosszabb ideje betegeskedett.
    

A nemzetközi zenei avantgárd egyik vezető személyisége, aki karmesterként is nagy tiszteletnek örvendett, a Loire menti Montbrison városában született egy acélgyáros fiaként. Már kisgyerekként különös érdeklődést és tehetséget mutatott a matematika és a zene iránt, iskolái mellett zongoraórákat vett. Lyonban folytatott matematikai, mérnöki és zenei tanulmányait követően a párizsi konzervatóriumban tanult zeneszerzést, vezénylést és zeneelméletet. A század egyik legnagyobb hatású zeneszerzéstanára, Olivier Messiaen növendéke volt, megismerkedett a tizenkét hangra épülő dodekafóniával és a szeriális zenével, amely a zeneművet számsorok segítségével előre meghatározott hangok kiválasztott sorára építi.

Huszonkét évesen egy újonnan alapított párizsi színházi társulat zenei vezetője lett, és maradt is csaknem egy évtizedig. Első művei, a fuvolára és zongorára írt Szonatina, valamint az 1. zongoraszonáta az 1940-es évek közepén születtek.
    

A fiatal Boulez szélsőséges nézeteket vallott, a múlt eltörlésére, az operaházak felégetésére, a Mona Lisa elpusztítására szólított fel. "Nem azért jöttünk a világra, hogy csak nézzük és elfogadjuk" - mondta. Idővel higgadtabb lett, de a véleménye nem sokat változott, csak rájött arra, hogy mérsékeltebb módszerekkel nagyobb hatást érhet el.

1946-ban indította útjára a Petit-Marigny-koncerteket, majd az ötvenes évek első felétől szervezte a modern zene megszólaltatására szakosodott Domaine musical (zenei tér) előadásokat, amelyeken maga is vezényelt. Zeneelméletet és zeneszerzést tanított Darmstadtban és Bázelben, később az amerikai Harvard Egyetemen is, nagy hatást gyakorolva zeneszerzők nemzedékeinek egész sorára. Zenepedagógiai munkássága mellett zeneelméleti műveket is jegyzett. Párizsba 1970-ben tért vissza, amikor Georges Pompidou elnök személyesen kérte fel egy elektronikus zenével foglalkozó intézet, az IRCAM megalapítására. Az intézet keretében hozta létre az Ensemble InterContemporain nevű zenekart, amely a kortárs zene nemzetközi hírű műhelyévé fejlődött, és amelynek művészeti igazgatója 1979 és 1991 között Eötvös Péter volt.
    

Karmesteri karrierje 1958-ban kezdődött a német Südwestfunk Orchestra élén, nemzetközileg azután lett elismert dirigens, hogy Széll György meghívta a Clevelandi Szimfonikusokhoz. Később a zenekar állandó vendégkarmestere lett, volt a BBC Szimfonikusok és a New York-i Filharmonikusok zenei igazgatója - ez utóbbi poszton Leonard Bernsteint követte -, rendszeresen vezényelte a chicagói és a bécsi Filharmonikusokat. 
    

Vezénylési stílusa egyszerű és világos volt, minden teatralitást nélkülöző apró mozdulatai kizárólag a zenekarnak és a zenéről szóltak, pálcát nem is használt. Elsősorban a 20. századi mesterek - Berg, Schönberg, Sztravinszkij - előadásával vált híressé, de repertoárja Mozarttól Ligeti Györgyig terjedt. Őt tekintették Bartók Béla egyik legihletettebb tolmácsolójának, és ő mutatta be Franciaországban Alban Berg Wozzeck című operáját. Több alkalommal vezényelt Magyarországon is, egyebek közt a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében. A szaksajtóban "zenei sztálinistának" is nevezték (a múlt század zenéjében fordulópontnak tekintett, 1955-ös Gazdátlan kalapács című művének premierje előtt 50 próbát tartott a zenekarnak), ugyanakkor a vele dolgozó muzsikusok áradoztak kedvességéről. 
    

Bár egykor az operaházak felégetését javasolta, legendásak voltak operainterpretációi, különösen Richard Wagner Ring-tetralógiájának értelmezése, amelyet Patrice Chéreau rendezővel 1976-ban valósított meg a Bayreuthi Ünnepi Játékokon.
    

Azt vallotta, hogy "a zene legalább annyira tudomány, mint művészet", célja a zenei anyag racionális elrendezése volt. Komponistaként a folytonos kísérletezés jellemezte, szeriális korszaka után a hatvanas években a véletlen zenei alkalmazása felé fordult. A nézeteit összegző Alea című cikke nyomán terjedt el az aleatória kifejezés - az alea latinul kockát jelent, és a cím utalás Stephan Mallarmé Kockavetés című versére -, foglalkoztatta az elektronikus zene is. Mallarmé versei ihlették Pli selon pli, Paul Klee képei Termékeny föld című zeneművét, a svájci képzőművészről könyvet is írt. Az idős művész nagy álma volt, hogy operát írjon Samuel Beckett Godot-ra várva című darabjából.
    

Pierre Boulezt művészete elismeréseként kitüntették a berlini művészeti díjjal (Berliner Kunstpreis), a Polar zenei-díjjal, a Wolf-díjjal, a német operának tett kivételes szolgálataiért a Wilhelm Pitz-díjjal. 2001-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét Bartók zenéjének fáradhatatlan és színvonalas népszerűsítéséért. Mintegy kéttucatnyi felvételét - köztük több Bartók-albumát - jutalmazták Grammy-díjjal, birtokosa volt a japán Preamium imperiale díjnak, és tiszteletbeli karnagya volt a berlini Staatskapellének.