Ifjú Koreográfusok Fóruma a KET-ben - Pályázatot hirdet a táncszínház

A közép-Európa Táncszínház nyílt pályázatot hirdet fiatal koreográfusoknak „IKF 2016 – Ifjú Koreográfusok Fóruma” címmel.

 

IKF foto Dusa Gabor 1

fotó: Dusa Gábor

 

A KÖZÉP-EURÓPA TÁNCSZÍNHÁZ PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

 

A közelmúlt tapasztalatai azt mutatják, hogy az első darabjukra pályázó alkotók egyre kevesebben és egyre kevesebb támogatást kapnak, ha kapnak egyáltalán. Új stratégia kidolgozására vállalkozott a KET tehát, hogy folytathassa a legfiatalabb alkotókkal való együttműködést, illetve új távlatokat nyissanak az efféle munkáknak.  A 2013-ban útjára indított IKF program visszaigazolta kezdeményezésük szükségességét: kilenc fiatal koreográfus mutatkozhatott be a KET táncművészeire készített munkájával eddig (Jobbágy Bernadett, Újvári Milán, Pálfi Gabriella, Grecsó Zoltán, Ujszászi Dorottya, Varga Kinga, Gyulai Júlia, Halász Gábor, Szamosi Judit), a 10. nyertes, Kiss Anikó demonstrációjára pedig január 16-án kerül sor a Bethlen Téri Színházban.

A sikeres bemutatók tapasztalatai nyomán úgy döntött a Közép-Európa Táncszínház szakmai vezetése, hogy ebben az évben is kiírja a pályázatot. A kiírás hűen követi az alapgondolatot, miszerint – ha a kétségkívül forrásigényes önálló új bemutatók létrehozása nélkül is, de – folytatják a legfiatalabb alkotók felkarolását, ezért:

 

Nyílt pályázatot hirdet a Közép-Európa Táncszínház „IKF 2016.” – Ifjú Koreográfusok Fóruma néven

 

A nyertes (3 fiatal) lehetőséget kap, hogy az adott kereteken belül alkotó munkát folytathasson: rendelkezésére bocsátják a KET társulatát és próbatermet biztosítunk, ahol egy héten keresztül dolgozhat együtt a táncművészekkel a művészeti vezető szakmai mentorálása mellett. A nyertes pályázónak rendelkezésére áll továbbá a Bethlen Téri Színház technikája és technikusa is. Mindezek segítségével a hét végén az elkészült munkából nyilvános demonstrációt tartunk.

 

A demonstrációról fotódokumentáció készül, így a kidolgozott képek a fiatal alkotó későbbi pályázatai során jó referenciaként is szolgálhatnak.

Az alkotóknak további lehetőséget biztosítunk a demonstráció előkészületeihez azzal, hogy a táncosoknak – igény szerint – tréningeket tarthatnak, az egy hetes próbafolyamat előtt, így az előadók megismerkedhetnek a fiatal koreográfus saját mozgásvilágával és az alkotó is megismerheti a demonstráció táncos résztvevőit.

 

A KET 1989-es alapítása óta nyitott műhelyként működik. Az elmúlt 27 évben több mint 50 koreográfus dolgozott a folyamatosan megújuló társulattal. Olyan művészeket hívtunk meg, akik művészi elképzeléseiket nem a bevált sémák mentén és biztonságos formák mozgásnyelvi kliséiben valósítják meg, hanem a járatlan út veszélyeit is vállalva, sajátos kifejezési eszközökkel hozzák létre táncszínházi előadásaikat. 2006 óta még nagyobb hangsúly került a koreográfusok meghívására és olyan fiatal tehetséges alkotók számára nyújtott bemutatkozási lehetőséget, akik szuggesztív előadásaikkal váltak szakmai körökben ismertté (Duda Éva, Gergye Krisztián, Hámor József, Katona Gábor, Pataky Klári, Réti Anna, Virág Melinda).

 

A KET jelenlegi vezetése kiemelten fontosnak tartja, hogy az alkotói kedvvel rendelkező, pályakezdő koreográfusoknak továbbra is teret biztosítson, annak érdekében, hogy kiderülhessen, hol rejtőzhetnek a következő magyar koreográfus generáció tehetségei.

 

A pályázathoz csatolandó dokumentumok listája:

Szakmai önéletrajz

Referencia eddigi munká(k)ból (dvd)

Két ismert művész ajánlása 

A tervezett demonstráció szinopszisa, amely tartalmazza a lehetséges alkotótárs(ak), az időpont(ok) és a szereplők létszámát is

Az eredmény kihirdetését megelőzi a pályamunka és a megvalósítás tervének prezentációja.

A pályázható időpontok:

2016. június első fele

2016. szeptember első fele

2017. január első fele

 

Beadási / postára adási határidő: 2016.február 1.

 

A Pályázatot postai úton vagy személyesen a Táncszínház székhelyére a Bethlen Téri Színházba kell eljuttatni (1071 Budapest, Bethlen Gábor tér 3.).

További információ: Kun Attila művészeti vezető cedt@chello.hu

 

 

 

süti beállítások módosítása