"Nagyon nehéz ma kockázatot vállalni" - Forgách András válaszolt

Forgách András író, dramaturg, műfordítót többek közt a nemrég megjelent Élő kötet nem marad című könyve kapcsán kérdezte a Pótszékfoglaló.hu.

A potszekfoglalo.hu cikkéből:

"A múltfeldolgozás az átépítés alatt folyamatosan folyik. Ez egy megszakítatlan folyamat, nagy katasztrófák idején esetleg valamelyest a háttérbe szorul, de múltfeldolgozás, múltértelmezés nélkül a jelennek és a jövőnek sincs semmi értelme. Látjuk a múlt-átértelmezés hadműveleteit is, a múlt-eltorzítás szüntelen romboló munkáját is (lásd például a Hóman-szobor esetét), de az is a múltfeldolgozás része, nem állítanám, hogy van egy kitüntetett pont, ahonnan minden, ami a múltban történt egyedüli érvényességgel értelmezhető vagy feldolgozható. Azt kell megtanulnunk, és én folyamatosan tanulom (olyan mesterektől például, mint Nádas Péter), hogy az ember (az író) alapvetően csak magára hagyatkozhat ebben: ha nem tudja kíméletlen őszinteséggel megírni saját történetét (és minden érvényes fikció is csak ebben az irányban találhat formát), akkor semmit nem tud megírni. Akkor egy virágszirmon ülő harmatcsöpp leírásában is alulmarad. Ha pedig kínos mozzanatok feltárásáról és elemzéséről van szó – ezek nem mindig lehetségesek, nem csupán azért, mert az archívumok nem hozzáférhetők, hanem egyszerűen azért, mert esetleg nincsenek szavaink rájuk –, akkor különösen fontos egyfajta kiegyensúlyozottság keresése, a teljesség igénye. Erre tettem kísérletet egy érzékeny anyagon keresztül. Ennek nagy a személyes kockázata, de ha nincs személyes kockázat, személyes feltárulkozás, nincs mű sem. Ez az én ars poeticám talán legfontosabb eleme. Voltak mintáim, de meg kellett keresnem azt az egyszeri, összehasonlíthatatlan mintázatot, amelyről csak én tudok beszélni. A múltfeldolgozás nem valamilyen absztraktum, nem valamilyen örök és objektív igazságokat közvetítő aktus, hanem az ősképek rekonstrukciója személyes történeteken keresztül, és ilyeténképpen a mítoszok elevenen tartása. Ha egy mű kollektív élménnyé válik, tehát ha sokan olvassák vagy alakítanak róla ki véleményt, akkor éri el igazi célját, mert kilép az egyszeriből, a személyesből, de ezt nem én csinálom, ezt csak maga a mű tudja elvégezni" - mondta Forgách András.

Fotó: Német Dániel

Az író hozzátette: egy olyan világban élünk, ahol túl könnyen ítélkezünk egymásról, már csak azért is, mert ismét kiéleződtek az emberiség nagy konfliktusai. "Túl sok a szegény, a világ, a globalizáció első erőteljes lépéseire való válaszként egyfajta regresszív, a nemzeti sáncok mögé visszahúzódó, radikalizálódó válaszokat ad, ez az örökös huzavona a történelemben, holott most már jól látszik, hogy – igaz, talán évszázadok választanak el ettől minket – az emberiség közös tudata egyre erősödik. Nem szeretem a “globalizáció” szót, de magyarul erre sajnos nincs jobb, és ahogyan egy nagyszerű közgazdász próbálta megnyugtatni az izgága, és a globalizáció ellen ágáló filmrendezőt egy vacsorán tíz évvel ezelőtt: Nyugodjon meg fiatal barátom. Túl vagyunk rajta. Vagyis ezek valószínűleg hosszú ideig eltartó utófájások csupán. Magam sem szeretném megadni magam valamilyen személytelen kollektivitásnak, és ezért hajlandó vagyok megérteni még az extrém, túlzó nacionalizmus vadhajtásait is akár, látom, hogy az animális ösztönök, a szerzésvágy, a másik legyőzésének vágya milyen erős, de lehetetlen nem észlelni a világ egyre fokozódó összeforradását. Nyilván emiatt még komoly válságokra számíthatunk akár a közeljövőben is – a migráns-probléma csak egy jelenség a sok közül. Az ember annyit tehet, hogy a saját személyes történetével kímélet nélkül számot vet. Amíg ezzel nem végez – és amíg él, hogyan is végezhetne –, nyugtalanság űzi: szüntelenül keresi az önkifejezés formáit – már ha ez a hivatása" - fogalmazott Forgách András.

Az író elárulta, számára a legfontosabb a magányos gondolkodás, saját világának építése lenne, de a Színművészeti Egyetemen indult egy forgatókönyvíró osztálya, és ott hirtelen nagyon sok órája lett. "De nagyon élvezem, rengeteget tanulok. Ha választani lehetne, akkor az írói, ha a valóságot mondom, az elmúlt hónap valóságát, akkor a tanári a legdominánsabb. De a rajzolást soha nem adom fel, csak nem mondanám, hogy annyira intenzív mostanában. Fordítást meg nem végzek jelenleg. Egyik tanítványommal, Bíró Bencével fogok dolgozni remélhetőleg egy Lessing fordításon – segítek csak, a konzultánsa leszek" - tette hozzá.

Forgách András a mai magyar színház helyzetéről is ejtett szót. "Nagyon érdekes helyzetben van a magyar színház – nagyon bonyolult megfogalmazni azt, amit most érzek. Érzek egy kifáradást, ami persze annak is következménye, hogy alapos kifárasztás van, mert nagyon sok pénzt elvettek a színházaktól, nagyon ellehetetlenítették az alternatív színházak életét és az emberek nagyon kevés pénzért dolgoznak ebben a szférában, ahol ugye valójában megtörténnek a dolgok. A másik oldalon pedig ott van egy nagyon kommersz színházszemlélet. Tehát van egy kifáradóban levő színházi nyelv még a nagyon komoly minőségű színházakban is. A színháznak ugyebár az lenne a dolga, hogy tükröt tartson mintegy a természetnek… Az lenne a dolga, hogy azokat a formákat, amelyeket a világban észlelünk, azokat az eseményeket a gondolkodásmódokat nagyon frissen – akár formátlanul is – behozza a színpadra – erre azért állandóan komoly kísérletek vannak. E pillanatban úgy érzem, éppen azért, mert eléggé eltorzult a magyar közgondolkodás szerkezete, részben a dialógusképtelenség, részben a centrális erőtér – ahogyan ők hívják magukat – dominanciája miatt, erősen kisebbségbe szorult egyfajta, szerintem szellemileg egyedül gyümölcsöző színházi gondolkodásmód – és ez is volt itt a cél. Pont az a színházi gondolkodásmód amelyiknek az lenne az értelme, hogy friss legyen, hogy kísérletező legyen, vállaljon kockázatokat. Nagyon nehéz ma kockázatot vállalni a magyar színházban, mert olyan szinten össze van kötve a jegybevétel a színházak támogatásával, hogy ez nagyon súlyos tehertétel a mai színházon Magyarországon. Ennek következtében voltak olyan élményeim – nem akarok konkrét előadásokat megnevezni – az utóbbi időben, amikor azt éreztem, hogy nagyon jó minőségű alkotók nagyon jó gondolatokkal féleredményekre jutnak" - mondta Forgách András.

A teljes interjú itt olvasható.