Műsoron Mundruczó, Schilling, Pintér és fiatal rendezők munkái a Trafóban

A Trafó a második félévben kétfelől "támad": újra megmutatja azokat a darabokat, amelyek az őszi bemutatók során kiemelkedő sikert arattak, de visszahoz már korábban bemutatott előadásokat is.

 

Így tér vissza Schilling Árpád rendezése, A harag napja, a Forte Társulat és Keresztury Tibor A te országod című munkája, a Dollár Papa Gyermekeitől a Tágra zárt szemek próbája, és a Stereo Akt a We hear you és Felülről az ibolyát című produkciói. Új előadással készül Mundruczó Kornél, Schermann Márta, Hudi László, Kárpáti Péter és a K2 Társulat és a Titánium Díjas Kelemen Kristóf.

Visszatér Fekete Ádám és a TÁP Színház Csoportkép oroszlán nélkül című előadása, a darabot azóta Pétervárott már felolvasószínházi keretek között is bemutatták. Újra színpadra kerül az egyre sikeresebb Boross Martin 2015-ben a POSZTra is beválogatott Felülről az ibolyát című produkciója. A már-már legendás előadásokból sem lesz hiány: a Proton Színháztól ismét látható lesz a Frankenstein terv, és a tízedik születésnapját ünneplő A jég; Pintér Béla és Társulata pedig két produkcióval, a Titkainkkal és a Gyévuskával is szerepel a Trafó programjában.

 

titkaink


Februárban indul a bemutatók sora, mégpedig Kárpáti Péter és a K2 társulat Román-magyar című közös produkciójával, 26-án. Márciusban folytatódnak a premierek: Hudi László a Trafóklubban Murányi Tündével Beckettbe fog, az Ó azok a szép napokat dolgozzák fel a hónap elején; ezt követi 17-18-án Schermann Márta Árvaálom című előadása, melynek témája a gyermekprostitúció, szereplői pedig állami gondozott gyermekek. Schermann korábbi, diszkriminációval és integrációval foglalkozó rendhagyó filmes-színházi produkciója, a Szomszédok már januárban látható lesz, most először színházi térben.

Szintén márciusban kerül bemutatásra a TITÁNium-díjas Kelemen Kristóf Vegyetek be a klubba, vagy alapítok egyet magamnak! munkacímű dokumentumszínházi előadása, amelynek kiindulópontja egy Békés András rendezte 1969-es színészvizsga. Az akkori produkció Peter Handke Közönséggyalázás című színpadi művéből készült, a vizsga során pedig az aktuális tanszékvezető, Ádám Ottó kivonult a nézőtérről, és az előadás félbeszakadt. Kelemen Kristóf darabjának szereplői a Színház- és Filmművészeti Egyetem jelenlegi hallgatói, ők dolgozzák fel az esetet, és vonatkoztatják saját helyzetükre a történteket.

 

A tavaszi bemutatók sorát előreláthatólag Mundruczó Kornél és a Proton Színház Látszatélet című bemutatója zárja április 27-29-én.

 

trafo 02


Hasonló sokszínűség jellemzi a táncot is: visszatér az óriási közönségsikernek örvendő Nyúzzatok meg, a Tünet együttes Az éjszaka csodái című darabja, illetve Réti Anna és Ricardo Machado tavasszal bemutatott koreográfiája is. Februárban Salamon Eszter koreográfus előadása járul a hazai közönség színe elé: az EMLÉKMŰ 0: kísértenek a háborúk (1913-2013) című előadás törzsi táncokon keresztül mesél a történelemről.

Külföldi előadásokban sem lesz hiány, Marlene Monteiro Freitas zöld-foki szigetei koreográfus darabja, a SÍRÓ SZOBROK – ELEFÁNTCSONTBÓL, HÚSBÓL ÉS VÉRBŐL januárban, Virgine Brunelle vad lovestoryja, az Átkozottul márciusban, Ula Sickle kongói éjszakájába bevezető előadása, a Kinshasa Electric áprilisban a Tavaszi Fesztivál keretében mutatkozik be a magyar közönségnek.


A zene szerelmeseit sem hagyja cserben a Trafó: fellép a Pegazusok Nem Léteznek, a Karbido lengyel formáció zenél egy asztalon, isteni jazz koncertre készül a JÜ, és 11 év után végre Meredith Monk is visszatér a Trafó színpadára.

 

 

süti beállítások módosítása