Pinchas Steinberg nemzetközi hírű karmester Magyarországon ünnepli 70. születésnapját.
A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara játszik január 18-án az Opera színpadán, a dirigensi dobogón pedig maga Steinberg, az együttes elnök-karnagya áll. Az est vendége Alexander Gavrylyuk, többszörös versenygyőztes zongorista.
Pinchas Steinberg, a legigényesebb és legnehezebben interpretálható zenekari darabok és operák egyik kiemelkedő tolmácsolója, közel két éve, 2014 februárjában vette át a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának elnök-karnagyi tisztségét. A több mint másfél évszázados múltra visszatekintő együttes Magyarország legrégebben működő zenekara, 1853. november 20-án elhangzott első koncertjét Erkel Ferenc vezényelte. Az azóta eltelt évtizedekben számos híres dirigenssel dolgoztak, az elnök-karnagyi pozícióra megválasztott karmesterek azonban tradicionálisan hosszú távon, a nevükkel adnak minőségi garanciát a zenekar művészi munkájához. Az izraeli születésű Pinchas Steinberg zenei tanulmányait az Egyesült Államokban és Berlinben folytatta, vezényelte Európa összes jelentős szimfonikus zenekarát, és visszatérő vendégművészként lépett pulpitusra a legnevesebb operaházakban. Fellépett a Covent Garden, a Párizsi Operaház, a Müncheni Operaház produkcióiban, 2010-ben debütált a Milánói Scalában, mindemellett az amerikai zenei színpadok gyakori vendége is. Hét éven át volt a Bécsi Rádió Szimfonikus Zenekarának főzeneigazgatója.
2016. január 18-án 19.30-tól azt a születésnapi koncertet vezényli, amelyet a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara a tiszteletére ajánlott. Az est Glinka Ruszlán és Ludmilla operájának sodró erejű nyitányával indul és a színes, beszédes, nagy közönségkedvenccel, az Egy kiállítás képei című Muszorgszkij-Ravel alkotással zárul. A középső mű, amelyet hallhat a közönség, Rachmaninov III. zongoraversenye lesz a kiváló – immár ausztrál – művész, Alexander Gavrylyuk közreműködésével. A világhírű zongorista 1984-ben született Ukrajnában. Tizenöt éves korától sorra nyerte meg a világ leghíresebb nemzetközi zongoraversenyeit – Horovitz, Hamamatsu, Rubinstein –, karrierje így kapott szárnyra a legnagyobb koncertpódiumokon, a világ legnevesebb zenekarainak szólistájaként. Az amszterdami Concertgebow zenekarával debütált, majd fellépett többek közt New Yorkban, Los Angelesben, Varsó, Moszkva, Izrael, Rotterdam, Stuttgart, San Antonio és Brüsszel színpadain, illetve Hollandiában és Olaszországban.
A január 18-i születésnapi hangversenyen Pinchas Steinberg a műsorban szereplő három darab által bemutathatja művészetének minden színét és árnyalatát.