Kaposváron a Luxemburg grófja - Villáminterjú a főszereplő Nyári Oszkárral

Január 15-én Somogyi Szilárd rendezésében a Kaposvári Csiky Gergely Színházba érkezik Lehár Ferenc operettje. Ennek kapcsán mesélt a főszereplő, Nyári Oszkár.

Ajánló a darab elé:

Grófok és hercegek, grófnők és színésznők, házasságok és válások, szerelem szerelem hátán- romantikus és mulatságos helyzetek, ez mind kell egy sikeres operetthez - de nem elég. Mert a lényeg mégiscsak a muzsika. És a Luxemburg grófjában az is adott: Lehár Ferenc pompás zenéje garantálja, hogy a két évtizeddel ezelőtti kaposvári siker megismétlődik.

A szerzőről:

Lehár Ferenc 1870-ben született Komáromban. Nemzetisége sok vita tárgyát képezte és képezi napjainkban is: Komáromban született, Magyarországon. Anyanyelve is magyar volt, tizenkettedik életéve előtt más nyelven nem is beszélt. Osztráknak is tekintették mivel élete nagy részét Bécsben illetve Bad Ischlben töltötte.

Lehár az operettről:

„A zenekedvelő bécsiek felüdülést várnak az operettől a mindennapi fáradozásuk után, nem pedig mély problémákat. Azt az örömöt várják tőle, amely elfog minden jó kedélyű, ártatlan lelkű embert, ha kellemes muzsika cseng a fülébe, s annak ritmusa hasonló rezdüléseket kelt lelkében is… Az operettszerző nem írhat spekulatív, lélekmarcangoló zenét; egyszerűnek, népiesnek kell maradnia. Ez bizony nehéz – nehezebb, mint általában hinnők. Nem szabad többet akarnia, mint azt, hogy operettszerző legyen, ám óvakodnia kell a banalitástól és nem szabad csorbát ejtenie muzsikusi méltóságán. Ha szabad szólanom az operett jövőjéről, azt mondanám, hogy egyre tartalmasabb lesz, majd s közelíteni fog a vígoperához. Ma ugyan még stílustalanságnak tekintik, ha a zeneszerző az operett ilyenfajta nemesítésére törekszik. Mégis érthető lesz a cél, ha vérbeli muzsikusok is felé a műfaj felé fordulnak.”

A Luxemburg grófja főszereplői mások mellett Hüse Csaba, György Rózsa Sándor, Nyári Szilvia, Kállay Bori, Varga Zsuzsanna, Fándly Csaba, Nyári Oszkár és Laky Péter.

A koreográfus Barta Viktória, a díszlettervező Túri Erzsébet, a jelmezeket Cselényi Nóra jegyzi.

Mezsgyén - Beszélgetés Nyári Oszkárral

Sir Basilt játszod. Azt szoktuk mondani: ziccerszerep. Nagy színészegyéniségek szokták ezt megkapni, és mivel egy operett szövegkönyve szinte csak kanavász, nyilván mindannyian hozzátesznek egy-egy személyes poént, mondatot, ahogyan bizonyára ki is kerül a szövegből az, ami az adott színésznek „nem áll jól”. Visszakereshető itt még az eredeti?

Nem hiszem. Azt a bizonyos, száz évvel ezelőtti eredetit már Kellér Dezsőék átírták, nem is egyszer, azóta pedig Feleky Kamilltól Bezerédi Zoltánig mindenki tett hozzá, elvett belőle. Eredetinek maga a toposz tekinthető, az az emberi alaphelyzet, amiről számtalan színdarab mesél: van egy idős öregúr, aki meg akar kapni egy szép fiatal lányt, az a lány pedig nyilván egy fiatalembert szeret, és a fiatalok akarva-akaratlan kijátsszák az öreget. Ezt a témát Plautustól Moliere-ig számtalan szerző megírta, és az adott színházban a már idősödő, tapasztalt, jó humorú buffó eljátszotta. Ilyen szerep a Falstaff is, a Fösvény is, és ilyen Sir Basil is.

Operettről beszélünk, amiben énekelni és táncolni is kell.

Nagyon érdekes ellentmondása a szerepnek, hogy a színésztől inkább komédiázást, mint énektudást igényel, miközben a két leghíresebb dalt éppen Sir Basil énekli. Az egyik a Szívem szeret, a másik a Polkatáncos. Nagy lehetőség ez a szerep, aminek meg is kell tudni felelni. Húszéves színészi pályámon talán tanultam már annyit, hogy ez sikerülni fog.

Ezzel akartam kezdeni: húsz évvel ezelőtt kezdted a pályát itt, Kaposvárott, és egyik első szerepedet éppen a Luxemburg grófjában kaptad.

Harmadéves főiskolásként már tudtam, hogy ide szeretnék szerződni. Gyerekkoromtól néztem a televízióban közvetített kaposvári előadásokat, Bűvös erdő, Pinokkió, Berzsián és Dideki… meghatározó élmények. Azonnal megéreztem, ez nekem való hely. Vannak ilyen megérzéseim. Ahogyan a főiskolán is, ahová csak harmadszorra vettek fel, már az első felvételin megéreztem, hogy Avar Istvánnal egy hullámhosszon vagyunk, és aki valóban, atyai jóbarátom lett aztán. Kérdezte is, hová szerződök, és aggódott, amikor rávágtam: Kaposvárra. Pedig jól döntöttem. Rögtön belekerültem a Pinokkióba, és első pillanatban éreztem, abban a közegben vagyok, amit már a televízióból ismerhettem. Az a Pogány Judit rendezte, akit még címszereplőként láttam a tévében, én pedig Rókaként megkaptam Lukáts Andor egykori kabátját. Aztán jött az Üvegcipő, és azt követte Ascher Tamás rendezésében a Luxemburg grófja. Gyönyörű összhang, igazi közös munka volt. Lanchestert játszottam, akit most Serf Egyed, és mi, Lordok ott tébláboltunk az akkori Sir Basil körül, akit Bezerédi Zoli alakított, nagyszerűen. A helyemen voltam, és csak remélni tudom, hogy most is azon vagyok.

Izgalmas érzés lehet: mintha egy stafétabotot adnának egymásnak tovább az emberek vagy egymás lába nyomába lépnének: Feleki Kamill és Bezerédi Zoltán és Nyári Oszkár…

Hadd tegyem hozzá, hogy néhány éve játszottuk az Othello Gyulaházán című vígjátékot, amit inkább tévéfilmként ismerhetünk. Tornyos Francit, a buffót játszottam, ugyanazt, akit a filmben Feleki Kamill. Kis túlzással „kéz a kézben” járunk, Feleki és én. De inkább egy szerepkörről beszélünk most, amire talán alkalmas vagyok, aztán ha szerencsém van, utolér a szerep. Magamban persze úgy képzeltem, ez a szerep még korai, nem vagyok én ilyen idős, de ezzel mindenki így van: a szerep úgy talált meg, mint amikor a gyerek ráköszön a szakállas bácsira, aki azt hiszi magáról, hogy még fiatalember. Valójában már hat évvel idősebb vagyok, mint Bezerédi volt, amikor ezt játszotta. Máskülönben jó érzés az örökébe lépni, noha nem tekinthetek rá úgy, mint egy hatalmas árnyékra, ami rám nehezül. De inspirál, hogy Lord Lanchesterként az ő Sir Basilját szolgálhattam és hogy később is sokat játszottunk együtt. Kiváló színész, a játékossága, a munkatempója, a pozitív gondolkodása számomra példa.

Egy operett soványka története, középpontjában egy kótyagos öregúrral kínál-e lehetőséget egy elmélyült alakításra? Ezzel a szöveggel és élethelyzettel fel tudsz-e rakni egy teljes emberi sorsot?

Sir Basilt játszva ez nem lehet a célom. Azt viszont igenis meg lehet fogalmazni, amit például az öregséggel, a feleslegessé válással, az elmúlással találkozva érezhet valaki. Jó lenne egy-egy ilyen sűrű pillanatot teremteni, miközben meg kell rajzolni egy rózsaszín ködben úszó, szerelmes, agyalágyult öregurat, aki saját „ugarandai” elveit követve itt, a világ fővárosában, Párizsban csak elbukhat. Egy biztos: Sir Basil problémájával mindannyian találkoztunk már vagy találkozni fogunk. Öregedve, az életből kifelé haladva vajon mibe kapaszkodhatunk? Pénzünk, pozíciónk vajon versenyezhet-e egy fiatalember kacsintásával? A kérdésben benne a válasz: nem versenyezhet. Akkor sem, ha mi ezt nem akarjuk észrevenni, és ezért nevetségessé válunk. Ez a szerep, ez az életkor épp a mezsgyén van: azt képzeljük, már minden a miénk, és közben épp most veszítjük el. Sir Basil megéli saját, kisszerű drámáját, és közben, remélem, nevet rajta az egész nézőtér. De egy-egy pillanatra ez a dráma szíven üti a nézőt. Ahogyan egy versben is: ha a szerep mögé rakok egy hiteles érzést, az hatni fog, az behúzza a nézőt a történetbe, ahogyan engem annakidején behúzott magába a színház, mint Alice-t a tükör.

B.L.

Forrás, próbafotók:

Kaposvári Csiky Gergely Színház