Péter Kata: "A színészi létezésnek a katarzis előállítása adja az értelmét"

Öt éve tagja a Vígszínháznak, melynek társulata nemrég szavazta meg számára a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt. Péter Katát a 168 Óra kérdezte.

A 168 Óra cikkéből:

Az Istenítélet (A salemi boszorkányok) című előadással kapcsolatban Péter Kata elmondta, manapság mintha sokan félnének az érzelmektől. "A színházak egy részében eluralkodtak a teoretikus, egyetlen rendezői gondolat mentén megfogalmazott előadások, amelyekben a színészek is ennek az elképzelésnek a kiszolgálói, miközben az érzelmek takarékon vannak vagy meg sem jelennek. Pedig a katarzishoz két dolog kell: szív és agy. Persze tudom, hogy a színházi katarzis nem generál közvetlen változásokat a társadalomban. De a színészi létezésnek mégiscsak a katarzis 'előállítása' adja az értelmét" - tette hozzá.

Fotó: Szkárossy Zsuzsa, vigszinhaz.hu

"Szüleink teljesen más rendszer mintái alapján nőttek fel, élték az életüket, és annak máig megvannak a semmi pozitívumot nem tartalmazó maradványai. Mindeközben mi megkaptuk a szabadság lehetőségét, de arra már nincsenek mintáink, miként is kell azzal bánni. Generációm jelentős része egy furcsa, cél nélküli állapotban lézeng. De az őszinteség azt kívánja, hogy hozzátegyem: korosztályoktól függetlenül sok olyan tünet említhető, amely egy talajtalan társadalom betegségeire utal. Sorolhatnám a szegénységtől kezdve a különféle rendszerszintű gondokig mindazt, amely megoldatlanságok ellen alig lázad, tiltakozik valaki. Miközben szinte mindenki komolyan veszi a politikát, és képtelen megérteni: a politika művelői vannak értünk, nem mi őértük. Ha csak ezt elhinnék, már enyhülne a hétköznapokat átszövő félelem. Mély okai vannak annak is, hogy kezd kiveszni az emberekből a humorérzék, de annak hiánya mindenképpen az ostobaság, az irigység, a korlátoltság terjedésének kedvez. Mi például most kezdtük próbálni A velencei kalmárt. Shakespeare alapvetően vígjátéknak szánta a darabot, de mára rengeteg a félreértés körülötte. Rendezőnk, Valló Péter azt tartja az egyik legnagyobb kihívásnak, hogy a nézők számára világossá váljon Shakespeare eredeti elképzelése" - mesélte Péter Kata.

Arra a felvetésre, hogy meddig vihetik előre a dolgokat egyedi elszánások, a színésznő így felelt: "Próbálkozni kell. Egyszer azt mondta nekem egy idősebb, amúgy szeretett, tisztelt rokonom korosztályom lázadozásra hajlamos tajgaira is utalva: Kata, nektek az a legnagyobb bajotok, hogy nem tanultatok meg tűrni. Kapásból visszakérdeztem: Miért kéne tűrni? Megrendítő volt, ahogy az amúgy sok szempontból nyitott beszélgetőtársam hirtelen szembesült annak lehetőségével, hogy élete előző ötven évét talán egy átgondolatlanságból fakadó tévedés mentén élte. Mindkettőnk számára katartikus pillanat volt."

A teljes interjú a 168 Órában olvasható.