Január 22-23-án Marlene Monteiro Freitas zöld-foki szigeteki koreográfus Síró szobrok című előadása érkezik a Trafóba.
A Trafó ajánlója:
Bizarr figurák, kimerevedett, szoborszerű alakok táncolnak és énekelnek szívszaggató Arcade Fire-t és Nina Simone-t egy extravagáns karneválon. Az előadást többek közt az Orheusz és a Pygmalion mítosz, valamint Alain Resnais és Chris Marker A szobrok is meghalnak című 1953-as filmje inspirálta. Az eredmény egy velejéig ható, az első percétől az utolsóig transzba ejtő produkció, amely előbb érkezik a Trafóba, mint a rangos Wiener Festwochenre vagy a berlini HAU-ba.
Fotó: Trafó
Pygmalion minden élő asszonynál szebb szobrot faragott elefántcsontból, akibe aztán bele is szeretett, Orpheus pedig kővé dermedt, amikor a pokolból távozva visszanézett szerelme után. Élet és halál, elő és élettelen, vágy és átváltozás – ezek a témái az előadásnak, ahogyan a két ismert történetnek is.
„Élettelen anyaggal és szobrokkal akartam foglalkozni. Így jött a képbe a két mítosz: az egyik a kővé dermedéssel, a másik az élettelen élővé változtatásával foglalkozik. Mindkettő kötődik a vágyakhoz is, különösen az átváltozás vágyához – az idegen iránti vágyhoz” - mesélte Marlene Monteiro Freitas.
Az előadást inspiráló Alain Resnais/Chris Marker filmben afrikai szobrokat és maszkokat látunk, miközben a narrátor ezeknek a tárgyaknak az érzelmi hatásairól beszél. A táncosok A szobrok is meghalnak c. film műtárgyai által hordozott érzéseket sugározzák magukból. Szoborrá merevednek, aztán úgy grimaszolnak, mintha maszkot viselnének, és úgy árad belőlük az érzelem, hogy a közönség is megsiratja őket. Hiszen ki énekelhetné egy szobornál hitelesebben a My body is a cage-et?
Freitas legfontosabb célja a konvencióktól és a kötöttségektől való teljes megtisztulás, ami maradéktalanul megtalálható ebben az előadásában is. Már gyerekkorában lenyűgözték a karneválok, melyek azóta is nyomot hagynak munkásságán: „Elbűvöltek a groteszk alakok, az ötlet, hogy újrarajzolhatjuk a szép és a csúnya határait. A karneválszerű dimenzió mögött munkámban az esztétikailag elfogadott átalakításának vágya munkál.”
Kritikus szemmel az előadásról:
„A színpadon három alak cintányéron játszik. Oda-vissza járnak a klasszikus és a jazz zene között, mechanikus játék katonák, óra-emberek, fűrészelő-mesteremberek, madáremberek és egyéb hibridek formájában. És sokszor csak egyszerű geometrikus figurák, dekorációk. Ők a motorjai a zenének, a figuráknak, de élő díszletelemek is.”
Január 22-én, az előadás után Bakó Tamás és Rózsavölgyi Zsuzsa táncos-koreográfusok beszélgetnek Marlene Monteiro Freitas koreográfussal.
Marlene Monteiro Freitas:
SÍRÓ SZOBROK – ELEFÁNTCSONTBÓL, HÚSBÓL ÉS VÉRBŐL
Koreográfia: Marlene Monteiro Freitas
Előadók: Marlene Monteiro Freitas, Andreas Merk, Betty Tchomanga, Lander Patrick,
Cookie (percussion), Tomás Moital (percussion), Miguel Filipe (percussion).
Fény és tér: Yannick Fouassier
2016.01.22-23. 20.00 óra
Trafó Kortárs Művészetek Háza
Stroboszkóp alkalmazása miatt az előadás megtekintését terhes anyáknak, epilepsziásoknak,
valamint pace-makerrel rendelkezőknek nem javasolják.