Ismét Táncfarsang a Móricz Zsigmond Színházban

A Móricz Zsigmond Színház Táncfarsangot szervez február 8- és 10. között a nyírségi teátrumban. A régióban hatalmas ismertségnek örvendő táncegyüttesek gálája mellett Nyíregyházára érkezik Grecsó Zoltán Társulata, Bozsik Yvette Társulata és Barkóczi Bea, de megtekinthetik a Carmina Burana című előadást a Szegedi Kortárs Balett előadásában is.

 carmina burana dusa gabor

 

Az idei Táncfarsang nyitóeseményeként a színház vendégül látja Nyíregyháza táncéletének olyan alakjait és együtteseit, mint az Igrice Néptáncegyüttes, a Művészeti Szakközépiskola Tánctagozatának növendékei, a Nyírség Táncegyüttes, a RE-flex Modern Táncstúdió, a Szabolcs DSE, a Szabolcs Néptáncegyüttes, valamint a „Fölszállott a páva” televíziós tehetségkutatóból jól ismert ifjú nemzedék tagjai:  Herdon Balázs, Herdon Péter és Hoksz Attila.

 

A nyitónap folytatásaként az Egy faun alkonya című előadást hozza el a nézőknek Grecsó Zoltán Társulata. A zenekari költeményt Mallarmé verse ihlette, a koreográfiát pedig a zenekari költeményre készült balettelőadás mögött húzódó életrajzi és narratív párhuzam.

 

Az estély című előadás Jean-Paul Sartre drámája alapján készült: három ember, két társasági hölgy és egy gyíkszerű csábító gyűlnek össze egy külvárosi szobában, melyről kiderül, hogy maga a pokol is lehet – szól a Bozsik Yvette Társulat előadásának története, melyet február 9-én hoz el a 2016-os Táncfarsang a nagyérdeműnek.

 

az estely 5312-foto horvath judit

 

Ugyanezen a napon egy civilizáció romjain tengődő, életben maradásáért küzdő, emberszerű barbár közösség rituálékkal teli életébe pillantunk be, akik félelmeikkel harcolva, ösztöneik által vezérelve próbálják átvészelni, amit a Sors rájuk ró. A Szegedi Kortárs Balett a rendezvény utolsó napján a Carmina Burana világát varázsolja a Móricz Zsigmond Színház nagyszínpadára.

 

A korábbi évekhez hasonlóan idén is találkozhatnak Barkóczi Beával a tánc szerelmesei, aki A Sakti ezer arca, a Sringára vagy épp a Táncoló Istenek - Isteni Táncok című előadásai után újabb produkcióval, a „Vegyes TAL”-lal ismerteti meg a távol-keleti táncok iránt érdeklődő közönséget.

 

süti beállítások módosítása