Tesztbeszéd – Megismerőshow a Dumaszínházban

A Színházak éjszakáján láthatta először a közönség Lovász László beszélgetős műsorát a Kompót Dumaklubban, ami januárban az ígéret szerint folytatódik, méghozzá a Dumaszínház színpadán.


A Tesztbeszéd című, rendszeresen jelentkező egyórás műsorban Lovász László, a műsor házigazdája és kiötlője egy interaktív személyiségteszt segítségével a közönséggel együtt deríti ki az igazságot az est meghívott „tesztalanyáról”.


A Színházak éjszakáján az új műsort nemcsak a közönség fogadta jól, de a fellépők is nagyon szerették. „A Tesztbeszédben végre kiderül, hogy a nézők mit gondolnak, milyennek látják a Dumaszínházasokat, ami számukra is izgalmas. Nyilván, ehhez képest mesélnek magukról, éppen annak a meglepetésnek az állapotában, amikor szembesülnek azzal, hogy mi van róluk a fejekben” – véli Lovász László, aki minden vendégénél más és más kérdéssort alkalmaz, attól függően, hogy milyennek ismeri, vagy éppen mit gondol az adott személyről.

 

 tesztbeszed

 

A műsor tematikája nagyon egyszerű. Van egy tesztkérdés a és b válaszlehetőséggel. A kérdés a fellépőre vonatkozik és a közönség választ, azaz eldönti, hogy szerinte milyen a vendég – aki meglepődik, megnyugszik, vagy cáfol… Jön a magyarázkodás, csodálkozás, bizonygatás. „Nagyon szórakoztató látni, hogy amit te hiszel magadról, az a közönségben is úgy él-e. Ettől lesz izgalmas az egész mindenkinek. Ami az én fejemben van a vendégemről, az segít a kérdéseket összeállítani. Aztán kiderül, hogy úgy van vagy sem. Úgyhogy nekem is játék az előadás. Ez tényleg spontán és tényleg a legközelebb van ahhoz, amit egy emberről kideríthetünk” - mesélte a házigazda.

 

A szórakoztató, tesztelős megismerőshow januárban öt alkalommal jelentkezik, minden alkalommal délután öt órától. A Dumaszínház színpadán január 17-én először Aranyosi Pétert, majd 23-án Kőhalmi Zoltánt, 24-én Kovács András Pétert, végül 30-án Kiss Ádámot és 31-én Badár Sándort ismerheti meg igazán a közönség.

 

Dumaszínház

 

 

 

süti beállítások módosítása