Suha - Bírósági tárgyalás a MU Színházban

Valós eseményeken alapuló, gyilkosságot követő büntetőeljárásról készít előadást a KB35 Inárcs. 

A közösségi színházként működő, civilekből álló társulat a magyar közoktatást pellengérre állító TIKK-kel mutatkozott be a MU Színházban, harmadik bemutatójuk pedig egy büntetőeljárás útvesztőiben kalauzolja nézőit. Az előadást a társulat jogi végzettségű, jelenleg is bíróságon dolgozó tagja rendezi. A SUHA január 24-én 19 órától látható a MU Színházban.

 

suhafoto3

Fotó: Illés Csaba

 

Az alkotók ajánlója:

 

1994-ben meggyilkolnak egy idős embert. 1995-ben P.D.-t a cselekmény miatt több mint 6 év börtönbüntetésre ítélik, a vádlott nem fellebbez az ítélet ellen. A történtekből 2006-ban dr. Magyar Elemér Fekete-fehér című dokumentum-drámája alapján Ragály Elemér készít filmet Nincs kegyelem címmel, Nagypál Gábor főszereplésével.

 

A társulat a drámát alapul véve dolgozta fel a megtörtént büntetőeljárást, és az annak folyományaként indult kártérítési procedúrát. Hogy mi is történik pontosan, „azt majd kibogozza valaki”, hogy mi az igazság, „az majd a téma dolga lesz...”

 

A téma feldolgozásának hitelességét a rendező jogi végzettsége, és az a tény is alátámasztja, hogy jelenleg is bíróságon dolgozik, így rendelkezik a hivatali apparátus működésének elemzéséhez, értelmezéséhez szükséges rálátással.

 

Egy büntetőügy általában a társadalom egészét megmozgatja. Az emberek alapvető tulajdonsága a súlyos bűncselekmények elkövetése mögötti motivációk megismerése iránti kíváncsiság, ezzel együtt azonban kevés ismerettel rendelkeznek a bűncselekmények állami apparátus általi feldolgozását jellemző folyamatról.

 

Az előadás legfontosabb célja, hogy bemutassa a rendszer működését, az eljárás útvesztőjében keveredett elkövető és az állam viszonyát, a viszony visszáságait, és hogy aktív párbeszédet indítson el, mely során lehetőség nyílik a felmerülő gondolatok megvitatására.

 

suha foto illes csaba

Fotó: Illés Csaba

 

A társulatról:


A KB35 társulat közösségi színházként működik. Tagjai között található igazgatásszervező, makrogazdasági elemző, drámapedagógus, képanimátor, idegenvezető, középiskolai tanár, pszichológia szakos hallgató, pénzügyi és személyzeti ügyintéző önkormányzatnál, végrehajtási ügyintéző a NAV-nál, bírósági fogalmazó, csecsemő- és kisgyermekgondozó. Vannak, akik már óvodába is együtt jártak és vannak, akik soha nem laktak ugyanazon a településen. Vidékiek és városiak. Központjuk Inárcs: kb. 35 km-re Budapesttől. A színházat közösségi térnek, az alkotást pedig szabadnak − függetlennek és mindenki számára nyitottnak − tekintik.

 

KB35 Inárcs: Suha

 

Suha Dénes: Urszinyi Ádám
Bírónő: Fodor Katalin
Ügyésznő: Kiss Nóra
Ügyvédnő: Kovács Anna
Robi, Kiss Károly, Tanács tagja: Kurta Pál
Olajbáró, Tanács elnöke: Boda Tibor
Balogh Nikoletta: Boda Anna
Kakuk: Boros Krisztián
Nyíri, Kinológus szakértő: Presenszki Péter
Péteri, Táskás úr, Orvos szakértő, Tanács elnöke: Kovács Zoltán

 

Rendezte: Malik Gábor
Asszisztens: Kovács Zoltán
Zene: Kovács Ákos András

Az előadás támogatója: Zrumeczky Dezső Művelődési Ház és Könyvtár – Inárcs

 

2016. január 24. 19 óra

MU Színház

 

 

süti beállítások módosítása