Vasfüggöny - Online is elérhető a váci börtönszínházról készült film

A váci börtönszínház tagjairól készült Vasfüggöny című dokumentumfilm megtekinthető az Indavideó portálon.

 

A Váci Fegyház és Börtönben színház működik, szereplői fogvatartottak. Egy külsős rendező, Rada Lilla irányításával évek óta működnek. A film arra vállalkozik, hogy megmutassa a világnak, elszigetelt, minden szempontból hátrányos, sőt, sokszor majdnem elviselhetetlen körülmények között, hogyan lehet a művészet megváltó erejébe kapaszkodni, színházat csinálni ott, ahol élni is nehéz.

 

iron curtain still 3

 

A Váci Fegyház és Börtön elítéltjei Sławomir Mrożek Mulatság című drámáját próbálják. Az abszurd darab a kitaszítottság és a valahova tartozás, a vegetáció és a tartalmas élet, a jó és a rossz, a bűnhöz vezető okok kérdéskörét járja körbe egy valósnak vélt mulatság és a három szereplő ezzel kapcsolatos kétségei kapcsán. A társulat hat tagja felváltva alakítja a három szerepet. A darab által felvetett kérdések kapcsán a játszók többek között a bűnről és a bűnhődésről, a kívülmaradásról, a gyökértelenségről, a virtusról, az ember közegének és körülményeinek személyiségére gyakorolt hatásáról beszélnek – a saját szerepükön keresztül, saját sorsukat is beleszőve mindebbe.

 

A kétéves előkészítő munka után a filmet a Dr. Lalát is jegyző Halász Glória rendező, Reisinger Dávid operatőr és Weber Áron látványtervező hét hónapon át forgatták. A Vasfüggöny zenéjét Márkos Albert és G. Szabó Hunor szerezte.

 

Az alkotást több alkalommal műsorára tűzte a Magyar Televízió, sikerrel szerepelt többek között a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál és a Mediawave Fesztivál programjában.

 

A film ide kattintva érhető el.

 

 

 

 

süti beállítások módosítása