Istenek tanácsa a Rózsavölgyiben - Interjú az alkotókkal

Valló Péter rendezésében január 28-án kerül színre a Rózsavölgyi Szalonban Mark St. Germain: Istenek tanácsa című darabja, amely a szervátültetések világába kalauzol. Borbás Gabi, Söptei Andrea, Bánfalvi Eszter, Dunai Tamás, Őze Áron és Márton András mesélt a készülő előadásról.

 

Ajánló az előadás elé:


„A szervátültetések ügye akkor kezdett érdekelni, amikor egy barátom édesapja is érintetté vált a dologban. És minél többet tudtam meg arról, hogyan történik a szerencsések kiválasztása, akik végül új szervet kaphatnak, annál tisztábban láttam, hogy minden ilyen orvosi döntés: hatalmas és egyedi dráma, ahol a tudományon, a tényeken, a leleteken kívül oly sok más tényező is szerepet játszik…“ nyilatkozta új darabjáról Az utolsó óra című dráma szerzője.


Az Istenek tanácsa, amelyet egy kritikus igencsak találóan a 12 dühös ember és a Vészhelyzet keresztezésének nevezett, egy New York-i kórházban játszódik, ahol a transzplantációs döntőbizottságnak hirtelen döntést kell hoznia, hogy négy beteg közül alig egy óra múlva ki kaphat új szívet. A bizottság tagjainak ebben elveket, érveket, érzelmeket, orvosi, erkölcsi és anyagi szempontokat kell egymásnak szegezniük, hogy felelősen dönthessenek…

Istenek tanacsa 

 

Villáminterjú az alkotókkal:

 

Borbás Gabi


Dr. Ann Ross szerepét játszod az Istenek Tanácsa c. darabban. Hogy látod, ő elsősorban a hivatásának és csak másodsorban a családjának él?
Nagyon szeretett anya lenni. Nem egy elvakult orvos, aki éjjel-nappal csak a kórházzal foglalkozik. Élete legkritikusabb pillanatában le is akar mondani a pszichiátria vezetéséről. Belemenekülhetne a hivatásába, ha úgy érezné, hogy a kórház a családja, de nem teszi, mert nem ilyen. A figura mániás depressziós, amit a lánya is örökölt. Ez egy nagy lelkiismereti ló, amit maga után kell húznia.


Színésznőként sem okozott gondot a család és a hivatás összeegyeztetése?
A színészi hivatás sem kutya, de nem éreztem azt, hogy a gyerekek rövidülnek attól, hogy elmentem otthonról este hatkor játszani. Nekem is van két gyerekem, egyedül neveltem fel őket, bár volt nagyszülői segítség.


Nem kérték soha, hogy maradj otthon?
Nem igazán. Sokszor bent voltak a színházban, látták, milyen bolondok háza van, nem akartak ott maradni az előadás alatt az öltözőben, hogy színházi gyerekek legyenek. Tudomásul vették, hogy ez a munkám, annyira nem is tisztelték. Persze nagyon örültek, ha sikerem volt és tapsolt a közönség, vagy kaptam egy jó kritikát.


Kamaraszínházban vagyunk, érdekes, szinte filmes megoldásként mozog a kamera, és ráközelít a szereplők arcára.
A próbákon meg kell tanulnunk mikor vesz a kamera, de aki filmezett meg tévézett, annak ez benne van a periférikus látásában. Számomra az se probléma, hogy ilyen közel lesznek a nézők, mert sokat játszottam Valló Péterrel Dunaújvárosban és Sopronban, és ahol ilyen közel ülnek a nézők, ott nincs kecmec. Nagyon élvezem. Nincs fölösleges mosoly, gesztus, csak az agyam a szívem a szemem és a szöveg és hogy sugározzam a figura állapotát a közönség felé.


Milyen a kapcsolatod Valló Péter rendezővel?
Valló Péter Sopronban minden évben talált nekem darabot. Elmennék utána bárhová. Emblematikus agy és rendező számomra, nagyon jó ember is, bár ezt titkolja. Nagyon örülök ennek a darabnak, hogy ennyi év után együtt dolgozunk, ilyen kiváló kollégákkal. Figyelni őket, abban az életútban, amit bejártak, amit megtanultak, ahol tartanak. Figyelem, hogy lehet igazodni, hozzájuk mi nem tetszik bennük, mit tudnék nekik mondani az én élettapasztalataimból. Ezek nagyon izgalmas találkozások.

 

Soptei

 

Söptei Andrea


Az Istenek Tanácsa egy nehéz döntésről szól. Milyen szempontok alapján szoktál döntést hozni?
Én általában érzelmi alapon döntök, amit fel tudok vállalni a lelkemmel. Sokáig nem tudok csak észérvekre hallgatni önmagam ellenében, ezért a szívemre hallgatok. Felőröl, ha sokáig le kell nyomnom az érzelmeket; egy idő után felrobbanok, és ki kell lépnem a szituációból.


A figurád a darabban szereplő személyek közül a hierarchia legalján áll. Ki ő?
Egy kis nővérből kiemelték ebbe a csoportba, a hierarchia alján áll, azért került ide, mert megbízható, szorgalmas, jó munkaerő, és sejthető, hogy a múltban viszonya lehetett a főorvossal. Magától kevéssé nyilvánít véleményt, csak ha erős belső indulatai vannak valamivel kapcsolatban. Ő egy koordinátor. De amikor megnyilvánul, kiderül, hogy az erkölcsiségének középpontjában a munka áll.


Amikor megnyilvánul, azt elsősorban a főorvossal kapcsolatban teszi. Miért?
Azért fókuszál a főorvosra, mert szereti, tiszteli, becsüli, és tudja, hogy halálos beteg. Ő az, aki a fontos apróságokat észreveszi. Bizalmi viszonyban van a főorvossal, ezért megteheti, hogy rákérdez az igazságra.


Miért fontos a nővér számára a szavazás?
Az egész élete belesűrűsödik ebbe a szavazásba, mert lehet, hogy egy rossz döntéssel akár véget is érhet a transzplantációs program és elveszítheti az állását.


Kinek ajánlod a darabot?
Azoknak, akik szeretik az olyan darabokat, melyekben feloldhatatlannak tűnő dilemmák vannak. Akik szeretik, ha a darab megmozgatja az ember lelkét. Akik elgondolkodnak azon, hová tegyék a voksukat, melyik oldalra álljanak, kinek lehet igaza, kinek nem.

 

Banfalvi

 

Bánfalvi Eszter

 

Fiatal orvosnőt alakítasz. Milyen élethelyzetben van éppen a doktornő?

Kezdi érezni, hogy egyszerűen nem tud jól helyt állni bizonyos helyzetekben. Ezért küldi őt a főnöke egy másik nehéz helyzetbe, hogy érzékelje, nincs olyan terület, ahol ne találkozna ilyen fokú nehézséggel.

 

Dr. Kiera Banks viszonylag tapasztalatlan. Mit érez ebben az új helyzetben, a transzplantációs döntőbizottság tagjaként?

Nem tudja, hová csöppent. A sok emberi szempont, a betegek szempontjai, árnyalják a képet. Ő is megbillen, pakolgatja a voksait a legtisztább értékrendje alapján. Amikor ez terhelődik a kollégák különféle preferenciáival, vágyaival, akkor kezd összeroppanni ez a dolog. Megérzi, milyen nehéz ez a puttony.

 

Miben különbözik a többi kollégától?

Minél idősebb az ember, annál több történet és élmény van mögötte, melyek meghatározzák és alakítják. Az egészségügyben eltöltött évek után muszáj némi távolságot tartani, hogy objektív maradhasson, mert ha mindenbe beleteszi a személyiségét és lelkét, nem lehetne sokáig bírni. Ezt ő még nem tudja. Hisz, lelkes, teszi a dolgát, de még nincsenek védekezési mechanizmusai, nem is fogadja el azokat a reakciókat, amiket a tapasztaltabb emberek már megéltek.

 

Ez a friss szemlélet szükségszerűen rossz?

Egyrészről jó, mert ez egy felkiáltó jel, az idősebb korosztály felrázása, másrészt akadály is mert érzelmileg közelít a helyzethez, megkérdőjelezi a preferenciáikat, sokszor sutba dobva a tiszteletet, a beteg érdekében, ami egy komoly orvos esetében imponáló, de ebben a helyzetben, ahol anyagi és személyes érdekek vannak, akadály is lehet.

 

Mondanál egy példát?

Dr. Banks erősen ágál a csoport anyagi megzsarolása ellen, és rögtön elutasítja ezt az opciót. A tapasztalt orvos viszont céloz rá, hogy lehet, hogy egy személy meghal, de ha hosszútávon gondolkodnak, cserébe megmenthetik sok ember életét a jövőben.

 

 Dunai

 

Dunai Tamás

 

Hogy érzed magad a Rózsavölgyi Szalon játékterében?

Nem tűr meg semmi hazugságot ez a tér. Jobban leleplez, mint egy rádió mikrofon, vagy egy közeli kép a tévében. A néző érzi a színész lélegzetvételének ritmusát az izzadtságának a szagát. Figyelni tudja az összes elzüllését. Meggyőződésem, hogy az igazság nagyszínpadon és itt is igazság, csak meg kell énekelni.

 

Közel áll hozzád ez a szerep?

Nem önmagamat játszom, de önmagamből játszom; az összes húsom, vérem, tapasztalatom benne lesz ebben a szerepben. Az a személyes tragédiám is, hogy 13 éves koromban rákban halt meg az édesanyám 48 éves korában, utána a nővérem is 48 évesen, szintén rákban. Az orvos, akit játszom, hat hónapja van hátra, ugyancsak rákos. Ilyenkor az embernek átértékelődnek a dolgai, a döntései, és ha elfoglalja magát azzal, hogy más ember szívével törődik, nem saját magával, akkor becsapja az időt és saját magát, de véglegesen senkit és semmit nem lehet becsapni. Az igazság utat tör magának.

 

Dr. Jack Klee-t alakítod. Mi a figura mozgatórugója?

Az embernek ősi vágya, hogy nyomot hagyjon maga után a világban. Ez a férfi azt reméli közel a hetvenhez, hogy tud talán olyasmit hagyni maga után, amiért emlékezni fognak rá. Ezért és a transzplantációs program jövőjéért bármit megtenne.

 

Fontos, hogy szeresd is a figurát?

Muszáj, hogy tudjak rajta valamit szeretni. Nekem fontos, hogy legalább a bal lábkörmét tudjam szeretni a karakternek, ahhoz hogy ki tudjak lépni a színpadra. Legalább ésszel meg kell tudnom érteni, hogy az a döntés abban a helyzetben helyes döntés volt.

 

A döntésnek nagy tétje van. Mi a megoldás?

A legkisebb rossz mellett kell dönteni, szigorúan szakmai szempontok alapján. Dr. Klee is szakmai szempontok alapján szeretne dönteni, és közben ha lehetőség van rá, járjon vele jól a transzplantációs program és ő is.

 

Oze 

 

Őze Áron


Mit jelent az életedben a Rózsavölgyi Szalon?
Nem is tudtam, hogy ennyire új helyről van szó, amikor megnyitott. Láttam, hogy olyan tekintélyes kollégák bukkannak itt fel, akik sokat letetettek az asztalra. Egy olyan darabbal kezdtünk, ami itt a Szervita téren játszódott. Azóta jelen lehetek a Szalon életében és ez nagyon jó dolog. Rendkívül értő, különböző korosztályokból megszólított értő közönségnek játszunk nagyon izgalmas és értékes anyagokat, nagyon jó kollégákkal. Nagyon szeretem ezt a fajta intimitást, közelséget. Nem találkoztam még egy ilyen kamaraszínházként működő hellyel, nem is tartom kávéháznak. Színháznak élem meg, 80 fős nézőtérrel. Szerintem ez a Rózsavölgyi Kamaraszínház. Nem játszottam még ilyen elrendezésű díszletben. Speciális megvalósítású térben játsszuk ezt a darabot.


Hogyan mutatnád be a szerepedet?
Dr. Alex Gorman szívsebészt alakítom az Istenek Tanácsa c. darabban. Kicsit hasonlít Dr. House tenyérbemászó, tüskés, rejtőzködő figurájához, de nincs egy mondata, amiben ne lenne igaza. Emberek életét menti meg nap, mint nap, kiváló orvos. Ennyire erős orvos karaktert még soha nem alakítottam. Nem engedheti meg magának, hogy érzelgős legyen.


Milyen párhuzamot látsz a figura és önmagad között?
Dr. Gormant a szakmájában kiváló orvosnak tartom, de érzem, hogy egy szakbarbár. Ez jellemző a színészetre is, és ezt csapdának tartom. Ha nem vagyunk jelen az életben, akkor egy idő után saját magunk fénymásolatai leszünk. Figyelni kell az életre. Örök ellentmondás: kiváló szívsebész, minden mondata objektív és igaz, de emellett úgy tűnik, nem túl jó ember, lenullázott rossz apa, hitvány férj. Erre csak utalások vannak a darabban. Belemenekül és eltűnik a szakmájában. Kiváló sebész, de nulla az élete. Mintha félne az érzelmektől. Közben az ő kezében van az egész szívprogram.


Mi a különbség egy színész illetve egy színész-rendező szerep megközelítésében?
Szerepet olvasni színészként és rendezőként is tudni kell. Mind a kettőt nagyon élvezem. A különbség az, hogy mikor színészként dolgozom, a saját szerepemet elemzem, kutatom, boncolom, végigjárom, rendezőként pedig átfogó módon kell látnom mindent, a jeleneteket, díszletet, jelmezeket. Színészként ez a felelősség kisebb. Mindkét kalapot hordani skizofrén állapot számomra.


Milyen a próbaidőszak?
A próba a legfontosabb időszak. Játszani már könnyű. A próba a szülészeti osztály. Ha van rá mód, elmegyünk a falig, és mindent kipróbálunk. A rendező leszűri, mi maradjon a végére. Egy szerep sosem készül el, estéről estére, közönségről közönségre, csillagállástól csillagállásig megvan a változás szabadsága. A finomságok változnak előadásonként. Ezért izgalmas a színház, mert minden alkalom más.

 

 Istenek

 

Márton András


Dumber Atya dörzsölt ügyvéd volt, aztán lelkész lett. Nem szokatlan ez a kettősség?
Érdekes szerepem van, de ez Amerikában megszokott. 10 évet töltöttem Amerikában az életem során. Szerepem szerint meghallottam az Úr hívó szavát. Dumbar ügyvéd volt, aztán megözvegyült, és rátalált Istenre. Jogtudós emberként és lelkészként tevékenykedik a kórház igazgatótanácsában és azért küldték ide, hogy nehogy véletlenül a donorok megválasztásánál olyan hiba történjen, ami veszélyezteti a programot.


Ez szinte túl jól hangzik, annak ismeretében, hogy egy volt ügyvédről van szó.
A darabban a karakterek akarata abba az irányba hat, hogy a felajánlott pénz jól jönne a transzplantációs programnak, az jól jönne. Van egy krimi, nyomozás jellege, hogy ki miért milyen irányba szeretné elvinni a döntést.


Hogyan írná le az előadást?
Nagyon izgalmas darab bár asztal körül ülnek és nincsenek látványos összecsattanások, amik pofonba vagy gyilkosságba torkollanának, de a hátunk mögött halljuk, hogy egy szív érkezéséről és a donor sürgős kiválasztásáról van szó. A hátunk mögött zajlik az élet, és olyan morális dilemmákról, hogy mikor vagyunk igazak, mikor cselekszünk morálisan hibátlanul.


Mindig lehet jó döntést hozni?
Vannak olyan helyzetek, amikor nem tudjuk morális kiválasztani a jó döntést, rengeteg ilyen helyzet van. Felmerül a kérdés: az életem során feddhetetlenül döntöttem, amikor kellett? Megfelelt annak az isteni elvárásnak, amelyben tisztán állok mindenki előtt? Olyan parabolát látunk, ahol a vélemények a skála minden színéből feltűnnek. Klassz darab.


Milyen viszonyt ápol a szereplőkkel?
Többnyire mindegyik színészt ismerem, dolgoztunk már együtt. Szerencsés konstelláció. Nincs annál unalmasabb interjú, mint amikor azt írják, hogy minden csodálatos, isteni, a rendező és a darab is fantasztikus. Adja isten, hogy ennek dacára eljön a közönség és megnézi a darabot.

 

 Istenek tanacsa 2

 

 

Mark St. Germain:

Istenek tanácsa
Fordította: Csáki Judit
magyarországi bemutató

 

Ann Ross: Borbás Gabi
Nella larkin: Söptei Andrea
Dr. Kiera Banks: Bánfalvi Eszter
Dr. Jack Klee: Dunai Tamás
Dr. Gorman: Őze Áron
Dumber atya: Márton András

 

Dramaturg: Morcsányi Géza
Díszlettervező: Enyvvári Péter
Jelmeztervező: Ignjatovic Kristina
Rendező asszisztens: Őri Rózsa
Rendező: Valló Péter

 

Bemutató: 2016. január 28.

Rózsavölgyi Szalon

 


A színdarab Magyarországon a THEATRUM MUNDI Színházi és Irodalmi ügynökség közvetítésével kerül színre.

 

 

süti beállítások módosítása