Fehér, fekete – Ellentétek vonzásában címmel új, látványos táncműsorral jelentkezik a Magyar Nemzeti Balett együttese az Erkel Színházban.

Január 29-én a világhírű Jiří Kylián „fekete-fehér” korszakában született két remekműve, a Sarabande és a Falling Angels debütál a nagyszínpadon, és visszatér a nézőket lenyűgöző, a táncosoktól pedig tökéletes technikai jelenlétet igénylő Etűdök.

Sajtótájékoztató az Erkel Színházban: Solymosi Tamás, Kelemen Ágnes

A Sarabande és a Falling Angels debütál

Kylián “fekete-fehér” korszakában született két remekműve, a Sarabande és a Falling Angels debütál Magyarországon az Erkel Színházban pénteken a Fehér, fekete – Ellentétek vonzásában című produkcióban. A Magyar Nemzeti Balett új táncműsorának harmadik számaként visszatér a 2014-ben bemutatott klasszikus balett, az Etűdök.

Ókovács Szilveszter, az Operaház főigazgatója a premiert felvezető hétfői budapesti sajtótájékoztatón kiemelte: bár a Nemzeti Balett alapvetően klasszikusbalett-társulat, a modern és kortárs darabokban is otthon vannak, és ezek is fontos részét képezik a repertoárnak.

A tavaly Seregi-díjjal kitüntetett világhírű cseh koreográfusnak a Petite mort és a Hat tánc mellett ezzel immár négy darabja van a Nemzeti Balett repertoárján – tette hozzá Ókovács Szilveszter. Mint Solymosi Tamás balettigazgató megjegyezte, a Petite mort és a Hat tánc nagy sikerrel fut, több vidéki nagyvárosba is elvitték.

Solymosi Tamás elmondta, hogy a pénteken bemutatandó két Kylián-koreográfia közül a Falling Angelsben csak női, a Sarabande-ban csak férfi művészek táncolnak. A táncosok mindkét darabba nagy lelkesedéssel, energiával vetették bele magukat, a betanító balettmesterek nagyon meg vannak elégedve – mesélte.

A Sarabande egyik különlegessége, hogy a táncosok hangokat is kiadnak, amivel a Nemzeti Balett repertoárján szereplő művekben eddig nem igazán találkozhatott a közönség. “A hangok először talán meg fogják lepni a közönséget, de idővel érteni fogják, hogy mi a szerepük, hogy így teljes a darab”.

“A Kylián-darabok repertoárunk gyöngyszemei, remélem, hogy hosszú ideig itt fognak tanyázni” – fogalmazott Solymosi Tamás, hozzátéve, hogy az új produkciót Pécsett, Győrben és más vidéki nagyvárosokban is szeretnék bemutatni.

Rujsz Edit betanító balettmester kifejtette, hogy a – két szereposztásban – nyolc táncosnő által bemutatott Falling Angels és a hat férfi táncos által előadott Sarabande abszolút ellentétei egymásnak. Mint mondta, a Falling Angelsben a táncosok a női psziché, a női lét állomásait táncolják el Steve Reich többszörös Grammy-díjas amerikai zeneszerző absztrakt, ütőhangszerekre írt zenéjére.

Rujsz Edit szerint ritkán követel meg egy darab ilyen fokú koncentrációt – a táncosnőknek többek között magukban kell számolniuk, hogy bizonyos közös formációk, mozdulatok pontosan kijöjjenek. Kylián ugyanakkor játékosságot is visz a darabba, amitől a nézők könnyednek érzik az előadást – tette hozzá.

Kelemen Ágnes balettművész elmondása szerint valóban hatalmas koncentrációt igényel a darab. Ami a koreográfia női létről való mondanivalóját illeti, úgy vélte, a darabban benne van a női öntudatosság, szakmai ambícióik, de éppúgy a női báj, a csábítás, a huncutság vagy a születés, a halál, az anyaság. Mindezek a színek benne vannak, annak ellenére, hogy sok szempontból minimalista a darab, fekete dresszt viselnek, egyszerű fény világít. Kiemelte azt is, hogy “magukat is beletehetik” az előadásba, amely ettől személyes lesz.

A Sarabande-ot Bach hegedűre írt d-moll partitájának lassú sarabande-tétele indítja, a nyitóképben pedig a Férfi születése látható. A középső részben Dick Heuff elektronikus hangokból, kiáltásokból, zihálásokból álló zenéje szól, eközben jelennek meg a férfilét stációi. Az utolsó képben a mozdulatok és a visszatérő klasszikus muzsika összhangba kerülnek.

Az alkotás több inspirációs forrásból táplálkozott: Bach muzsikája, a sarabande nevű barokk tánc, Kylián saját gondolatai a férfinemről, sőt még egy japán beavatási teaszertartás is szerepelt az ihlető élmények között.

Ókovács Szilveszter megjegyezte: aki hétvégéjét az Operaháznak adja, beleláthat abba, hogyan gondolkodnak a modernitásról, hiszen a pénteki Erkel Színházbeli balettest után szombaton lesz Aribert Reimann Lear című operájának premierje az Operaházban.

Kollár Imre, Rujsz Edit, Ókovács Szilveszter

Az est alkotóiról

Az 1947-ben, Prágában született Kylián húszévesen nyert ösztöndíjat a londoni Royal Ballet Schoolba, egy évvel később, 1968-ban pedig az aranykorát élő Stuttgarti Balett tagja lett, ahol kiemelkedő egyéniségekkel dolgozhatott. Később, közel negyedszázadon át halhatatlan művek sorát alkotta meg a Holland Nemzeti Balett együttesének. Kylián kifejezetten művelt és muzikális, ebből következően kivételesen eredeti alkotóvá vált, tehetsége remekművek sorozatával érett be. Amikor a Hollandiában minden létező szakmai és közéleti díjjal elismert, hatalmas tekintélyű Kylián 1999-ben távozott a művészeti vezető posztjáról, majd 2004-ben a vezető koreográfusi és művészeti tanácsadói megbízatását is visszaadta, egy világhírű együttes búcsúztatta őt. Mára művei számos rangos együttes repertoárján megtalálhatók szerte a világon. Alkotói világa sokféle forrásból merítve alakult sajátos koreográfiai stílussá. Hatott rá a folklór, az ausztrál bennszülöttek kultúrája, a klasszikus balett és a 20. századi modern irányzatok. Folyamatosan kísérletezett a tér, a sebesség, a világítás lehetőségeivel és a táncosok teljesítőképességének határaival.

Steve Reich amerikai zeneszerző a híres Juilliard Zeneiskolában és a Cornell Egyetemen végzett, zeneszerzést és ütőhangszeres zenét tanult. Kezdetben nagy hatással volt rá az afrikai zene. A minimalista stílus egyik mestere, több Grammy-díjat, és zenei Pulitzer-díjat kapott.

Harald Lander dán táncos és koreográfus, 1932-től 1951-ig a Dán Királyi Balett művészeti vezetője. 1927-től New Yorkban mások mellett a legendás koreográfustól Mihail Fokintól tanult. Tánctudását a Cecchetti-technika határozta meg, amely a virtuozitás legmagasabb fokát jelentette a nyugati balett világban. Sokat tett a dán koreográfus műveinek életben tartásáért. Fontosabb saját koreográfiái: Football (1933), Bolero (1934), Seven Deadly Sins (Hét főbűn) (1936) Valse Triste (1949). 1953-tól a párizsi Opera balettmestere, majd Párizsban saját stúdiót is nyitott 1964-ben. 1971-ben, nem sokkal halála előtt visszatért Koppenhágába. Leghíresebb balettjét, az Etűdöket ma is számos nagy balettegyüttes tartja repertoárján Európában, az Egyesült Államokban, sőt Ausztráliában is.