A szecsuáni jólélek - Főszerepben Pap Lujza Zalaegerszegen

A szecsuáni jólélek című zenés példázatot mutatja be a Hevesi Sándor Színház Csiszár Imre rendezésében pénteken Zalaegerszegen.

    szecsuan

 

Bertolt Brecht (1898-1956), a mű szerzője egy íróküldöttséggel járt Kínában, ahol megismerte a sajátságos kínai színjátszást - idézte fel a darab keletkezését Csiszár Imre az MTI-nek. Hozzáfűzte: a kínai színházból datálódik a német drámaíró "elidegenítési effektusa", a díszlet, kellékek nélküli, mozgásra, énekre épülő színjátszás. 
    

Brecht a színpadi művel arra szeretné inspirálni a nézőket, hogy tegyék jobbá a világot, becsüljék meg jobban a természetet- magyarázta a rendező.
    

A szecsuáni jólélek című példázat "cirkusz, moralitás és társadalomkritikai darab" is egyben - emelte ki Csiszár Imre. A színpadon kibontakozó történet komoly mondanivalót közvetít, de ugyanakkor sokat lehet nevetni - fűzte hozzá.
    

A darab külön érdekességének nevezte az előadáson elhangzó zenéket: a dalok a cselekményt, a darab szövegét, tematikáját értelmezik, míg az énekbeszéd a költészetet helyezi előtérbe a prózával szemben. 
    

Az előadás szinte díszlet nélkül játszódik, "a gondolatok intenzív átadásán múlik, hogy a bonyolult, összetett történet követhető legyen" - hangsúlyozta. A szövegnek, a mozgásnak, a külső jegyeknek, például a jelmeznek, az átöltözéseknek viszont fontos szerepe van a darabban. A szereplők öltözékükkel - a jelmezeket Szakács Györgyi tervezte - a színpadra lépés pillanatában jelzik, hogy hol helyezkednek el a társadalmi hierarchiában, milyen kaszthoz tartoznak.

 

Képek a próbáról:

szecsuani 3

 

szecsuani 5

 

szecsuani 1

 

szecsuani 4

 

szecsuani 2

 

szecsuani 7

 

szecsuani 6

Fotók: Hevesi Sándor Színház

    

A zalaegerszegi zenés példázatban a címszerepet Pap Lujza alakítja, a főbb szerepeket Szakály Aurél, Besenczi Árpád, Urházy Gábor László, Farkas Ignác, Barsi Márton és Ecsedi Erzsébet játssza. 

 

süti beállítások módosítása