Saját darabját rendezi meg Bartis Attila író Marosvásárhelyen

Saját darabját rendezi meg Bartis Attila író a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban; a bemutató kettős premiernek számít, hiszen a Rendezés című drámát először állítják színpadra, a szerző pedig első alkalommal mutatkozik be rendezőként.

   

Bartis Attila az MTI-nek csütörtökön elmondta: azt követően kapta a felkérést, hogy a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata tavaly bemutatta A nyugalom című regénye alapján készült előadást, amelyet a román Radu Afrim rendező jegyzett. A bemutató után részt vett egy beszélgetésen, ahol megfogalmazta, szeretne egyszer rendezni, a színház vezetősége ezt követően kérte fel a számára rendhagyó munkára.
    

Az MTI kérdésére az író elmondta: sokkal régebben felmerült benne a rendezés vágya, de teljesen valószínűtlennek tűnt, hogy megvalósulhat. Kifejtette: annyira közel érzi magát a színházhoz, hogy ő egy "köztes lény", aki nem teljesen színházon kívüli civil, de nem is tekinthető belső embernek. A színházzal való kapcsolatának hosszú előtörténete van - tette hozzá -, a szoros kötődés már gyermekkorában kialakult Marosvásárhelyen, ahol a színművészeti egyetem mellett nőtt fel.


Bartis Attila

    

Elmondta, nem írói tapasztalatként, élményként akarta kipróbálni a rendezést, hanem pusztán meg akarta ismerni a létezésnek ezt a módját is. Közölte, meghatározó szerepe volt annak, hogy Marosvásárhelyről, szülővárosából  kapta a felkérést, ami erős érzelmeket indított benne: egyszerre lett kétszeres a félelem, de legalább tízszeres az öröm is.
    

Kifejtette, az egyik legnagyobb félelme az volt, hogy nem fogadják el színészek. Kérdéses volt számára, hogy tudnak-e együtt dolgozni, vagy napról-napra falba ütközik, és elutasítják őt, mert más eszközökkel próbál dolgozni, mint egy hivatásos rendező. Azonban nyoma sem volt ellenállásnak - mutatott rá, és álmodni sem merte volna, hogy ilyen jó lesz az együttműködés a társulattal.
    

Rámutatott: nem szeretne azzal az érzéssel visszamenni Budapestre, hogy többet soha nem próbálkozik darabok színpadra állításával, de hogy ennek mikor és miként lesz folytatása, még nem tudja. Leszögezte: nincsenek rendezői ambíciói, és kizártnak tartja, hogy mostantól színházrendezőként élje életét.
    

A Rendezés című darab, a Vígszínház felkérésére íródott három évvel ezelőtt - mondta a szerző, a mű a budapesti teátrum tulajdonát képezi, és az ő engedélyükkel mutatják be Marosvásárhelyen.
    

Rendezőként elsősorban az érdekelte, hogy azok az érzések, érzelmek, amelyek a regény írása közben felmerültek benne, átadhatók-e színészek közvetítésével, ahogyan ő elképzelte. Kiemelte: három és fél héten keresztül napi nyolc órában kizárólag olvasópróbákat tartottak, ugyanis a hangsúly a szöveg által indukált érzelmek átadására kerül. "Ez a színházcsinálásnak egészen más formája még akkor is, ha a végeredmény egy színházi előadás lesz" - mondta Bartis Attila. 
    

A darab a kimondhatóságról, a kimondhatatlanságról, az elfojtásról, az elhallgatásról, annak roncsoló hatásairól szól - tette hozzá.
    

A bemutatót szombaton este 7 órától tartják a marosvásárhelyi színház Kistermében.

 

süti beállítások módosítása