Törőcsik Mari: „A hírnév számomra mindig idegen volt”

Törőcsik Marit a Családháló.hu kérdezte.

A csaladhalo.hu cikkéből:

„Én nagyon fontosnak tartom, hogy a kultúra és benne a színház az igazi értékén legyen kezelve - és bánt, hogy nem így van. Jó lenne, ha a közszolgálati tévé sokkal több színházi előadást mutatna meg a közönségnek, azoknak, akik a színházba nem jutnak el. Jó lenne, ha a színház ünnepein, a pécsi találkozón vagy a kritikusdíj átadásán ott lenne a közszolgálati tévé, és megmutatná a színház legjavát, megannyi értékét. Remélem, nem veszik tőlem nagyképűségnek: nekem már nem számít, hogy eggyel többször megjelenjek a képernyőn, vagyis nem magamért mondom. Ötvenkilenc éve vagyok a pályán - ez már nem rólam szól. De a közszolgálati tévének ez kötelessége lenne: tudósítson arról, mi van a színházban, mutasson előadásrészleteket, beszélgessen a színészekkel. A színház számára ez létkérdés”  – fejtette ki Törőcsik Mari.

A színésznő a fiataloknak azt szokta mondani, hogy sajnálja őket, mert ma nincs idő. „Rögtön kell siker, rögtön a csúcson kell lenni. Rólam annak idején tíz évig írták egyfolytában, hogy ne kísérletezzenek velem a színházban. A közeg tartott életben, a kollégák és a közönség. Ma nincs erre tíz év - és nemcsak itthon nincs, de sehol a világon. Figyeljen ide, ma engem nem vennének föl a főiskolára. Mert a felvételire monológokat kell hozni. Hát a monológ az nagyon nehéz dolog, az az előadás után jön.

Én általában a koromnál idősebb szerepeket játszottam, és Major Tamásnak harminchat évesen megcsináltam a Júliát. Talán az erkélyjelenetet el is tudtam játszani, arra büszke vagyok. De a méregmonológot soha nem tudtam jól elmondani - és negyvenkét évesen egyszer fölriadtam Velemen, és rájöttem, hogyan is kellett volna elmondani. Ma erre nincs idő - nincs idő megtanulni a szakmát, mert azonnal teljesíteni kell” – mesélte a Nemzeti Színház művésze.

„A hírnév számomra mindig idegen volt, én kicsit még szégyenkeztem is, hogy címlapokon hirdetik a nevemet. Hiszen semmit nem csinálok azon túl, hogy olykor átmegyek a színen. Persze azért ez a semmittevés valójában nehéz feladat: az embernek az egész életét oda kell tennie minden lépésbe, mozdulatba, hogy hiteles legyen. Azt is tudnom kell, hogy idegrendszerileg, érzelmileg miként hozzam magam olyan állapotba, amilyet a színpadi pillanat megkíván. Ha a színésznek sok a szövege, folyamatosan jelen van az előadásban, és könnyebb ráhangolódnia a játékra, a nézőkre. Villanásnyi jelenetben erre nincs idő, ezért ilyenkor sokkal intenzívebben kell koncentrálnom” – árulta el Törőcsik Mari.

A teljes interjú itt olvasható.