Január 30-án premiert tartanak a Gózon Gyula Kamaraszínházban. Szigligeti Ede Liliomfi című vígjátákát Hajdú László állítja színpadra. A művésszel a bemutató kapcsán beszélgettünk első kőszínházi rendezéséről, a játék élvezetéről, atyai kényszerről és választásokról.
Ez az első rendezésed?
Voltak szárnypróbálgatásaim, de ha a klasszikus kereteket nézzük, akkor igen, ez az első.
Miért érezted épp most, hogy itt a pillanat?
Nagyon régóta morzsolgattam magamban a rendezés gondolatát, és erre most, a Gózon Gyula Kamaraszínházban lehetőséget kaptam. Régóta dolgozunk együtt az igazgatónővel, Szabó Ágival. Talán nem túlzás azt mondani, hogy van egy közös életünk és egyfajta közös gondolkodásunk. Borzasztóan nagy szabadságot kaptam és inspirál a hely energiája és szelleme. Azt érzem, nagyon jó energiákkal működünk, a művészek remekül léteznek együtt, annak ellenére, hogy vannak köztük generációs és tapasztalatbeli különbségek. Egy igazán helyes közösség formálódik ebből a dologból.
Miért esett a választásod a Liliomfira?
Egy ideje már beszélgettünk erről Ágival. Talán tíz hónapja merült fel először az ötlet. Akkor még nem tudtuk, hogy a darabot Budaörsön is bemutatják, de ez kifejezetten izgalmas helyzet. Úgy hiszem, ma a színháznak csak akkor van jelentősége, ha közel hozzuk a művet a nézőkhöz. Ha befogadható, érthető. A Liliomfi egy nagyon szép, romantikus mese, amin egyszerre lehet nevetni és meghatódni. Nem számít, hány évesek vagyunk, ha szeretjük a mesét, ha kíváncsiak vagyunk rá, ez a történet mindenképp megérint. Ez egy nagyon emberközeli dolog lesz. Az előadás három síkon játszódik: vannak a színészek, amikor önmagukat adják, aztán amikor színészeket játszanak, és végül, amikor játsszák a szerepüket. Az előadásban játszom picit a kint-benttel: az egyik pillanatban egy kosztümös előadást látok, a másik pillanatban a színészek kilépnek ebből a játékból, de közben folyamatosan tudjuk, hogy 2016-ban vagyunk. És közben játszunk, mert kedvünk van játszani.
Mennyiben nyúltatok az eredeti darabhoz? Frissítettétek, modernizáltátok?
Egy kicsit megbolondítottuk. Beleírtunk mai szövegeket, monológokat a színészek saját életéből. Egy-két dolgot az íze miatt bennhagytunk, olyan archaikus kifejezéseket, amiket ugyan ma már senki nem használ, mégis teremt egyfajta miliőt, egy sajátos világot. Szerintem egy nagyon derűs, jó humorú, kedves, mégis elgondolkodtató este lesz.
A színészeket hogy válogattad ki?
Fiatalokat kerestem, ezért nagyon sok vizsgaelőadást és videó felvételt néztünk meg. És persze voltak, olyan idősebb kollégák, akiket a múltamból ismertem és teljesen egyértelmű volt, hogy őket szeretném felkérni az egyes szerepekre. Nagyon sok remek, csillogó tehetségű fiatalt láttam az elmúlt három hónapban. Fantasztikusan dolgoznak és ifjú koruk ellenére elképesztő mélységeket tudnak fogni, és hihetetlenül pontosan tudnak fogalmazni. Egyébként igyekeztem úgy kiválasztani a színészeket, hogy szinte mindenki azt játszhatja, ami. Nem kell mást tenniük, csak legyenek azok, akik.
A szereplők
A zene mennyire kap hangsúlyos szerepet az előadásban?
Melis László egy régebbi zenei anyagát használjuk, ami teljesen passzol a mi előadásunk világába. Szerettem volna egy kicsit kiemelten beemelni a zenét, tehát egy kicsit elidegeníteni. Elhangzanak dalok, amiknek nem is kellett változtatnunk a szövegén, annyira illenek a mi darabunkhoz is, csak kicsit játszunk velük, és kísérőzeneként is megjelennek az egyes motívumok.
A te olvasatodban miről szól Szigligeti műve?
Azt szeretném nagyon erősíteni, hogy bárhol, bármilyen helyzetben, a legkisebb szobában és a legfantasztikusabb technikával rendelkező nagyszínházban is az a lényeg, hogy a színésznek kedve legyen és akarjon színházat csinálni, akarjon közölni, mesélni, mert muszáj, mert jó játszani. Csak azért is, történjen bármi. Emellett a történet nagy tétje a pályaválasztás. Elsőre talán furcsának tűnhet, de ez szerintem borzasztó erősen benne van a darabban. Látunk három fiatalembert: Liliomfit, aki szembeszegül a gyámatyai akarattal, és az előadás végén kiderül, színész marad-e vagy sem; Erzsit, a kocsmáros lányát, aki szintén apai kényszer alatt van: valakihez hozzá kellene mennie, akit nem szeret; és ott a harmadik fiatalember, az ifjú Schwarz, aki teljes elnyomásban létezik az apja mellett. Mindenki maga dönti majd el, kivel érez együtt, vagy ki döntött helyesen.
Kérdezett: Spilák Klára
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.