"Izgatott vagyok" - Magyarországon debütál Aribert Reimann Lear operája

Ugyanolyan izgatott Aribert Reimann zeneszerző Lear című operájának szombati magyarországi premierje előtt, mint az 1978-as premier előtt volt. A zeneszerző érzéseiről és a darabról pénteken szűk körű sajtóbeszélgetésen vallott. 

"Ugyanolyan izgatott vagyok, mint a müncheni ősbemutató előtt, ezt az érzést nem lehet elveszíteni. Elvégre sohasem lehet tudni, mi fog történni és a publikum részétől milyen lesz a reakció" - fogalmazott a német komponista. Aribert Reimann elmondta: nagyon boldog, hogy művét Budapesten is bemutatják. 
    

A Lear keletkezéséről az MTI kérdésére felidézte: az opera megszületését a legendás énekes, Dietrich Fischer-Dieskau ösztönözte, akit éveken át kísért zongorán. 


Aribert Reimann

Fotó: MTI

   

"1968-ban kérdezte meg először, hogy nem írnék-e operát a Learből, mert szívesen állna színpadra a címszerepben. Először azt mondtam neki, nem fog ez nekem menni, akkora hatalmas darabról van szó, Verdit is egész életében foglalkoztatta, de végül nem írt belőle operát. De nem adta föl, folyton kérlelt, végül a dolog befészkelte magát a tudatomba és elkezdett foglalkoztatni. Később a szükséges hangzást is sikerült megtalálnom, majd felkértem egy librettistát. A szöveg 1975-re, a teljes opera 1976-ra lett kész, majd 1978-ban létrejöhetett az ősbemutató is" - mondta a zeneszerző.
    

Aribert Reimann a Lear zenéjéről elmondta: két fő rész motiválta, az egyik a vihar, a másik, amikor Lear a pusztában ismét megtalálja önmagát mint egyszerű ember. "A vihar zenéjének különlegessége, hogy a 12 kromatikus hang mellé 12 negyedhang is betársul. Ez a zene olyan, mint egy fa, amely mintha összeomlana, amikor Lear a pusztában van. Az ottani zene a 24-es skála maradványaiból épül fel" - fejtette ki.
    

Mint mondta, a komponálás első pillanatától tudta, hogy nagyon nehéz zenét ír. Hozzátette, hogy szerencsére Stefan Soltész karmester jól ismeri a darabot, Essenben már előadta 12 évvel ezelőtt és a mostani próbafolyamat alatt is többször tájékoztatta arról, hogy jól haladnak a darabbal. Kiemelte azt is: a csütörtöki főpróbán lenyűgözte, hogy a zenekar és az énekesek milyen jól vették az akadályokat. 
    

"Soha nem kötöttem kompromisszumokat az életben, így a Learnél is tudtam, hogy nehéz lesz, mégis így akartam megírni. Amikor komponálok, nem gondolok a megvalósíthatóságra" - jegyezte meg. 
    

Aribert Reimann méltatta Anger Ferenc rendező munkáját is, hogy ennyi év után ilyen nagyszerűen színpadra tudja állítani az eredeti Jean-Pierre Ponnelle-féle rendezést.
    

Az 1978-as müncheni ősbemutató óta több mint húszféle rendezésben mutatták be a darabot, Párizsban és a berlini Komische Operben két-két külön színrevitelben is - mondta a komponista, hozzátéve, hogy az utóbbi években nőtt az érdeklődés a Lear iránt, idén például két ház, a budapesti mellett a párizsi is színre viszi; utóbbi bemutatója májusban lesz. 

    

A budapesti Operaház Shakespeare-évadának egyik súlypontjaként bemutatott darabot Anger Ferenc viszi színre az 1978-as müncheni ősbemutatót rendező legendás alkotó, Jean-Pierre Ponnelle munkája nyomán, a színpadi világot a fiatal látványtervező, Zöldy Z. Gergely rekonstruálja. A dirigensi dobogón a magyar származású Stefan Soltész áll, a bemutatón a nemzetközi hírű izlandi énekes, Tómas Tómasson lép színpadra a címszerepben.
    

A különleges hangzásvilágot a Magyar Állami Operaház kiváló szólistái interpretálják - a főbb szerepekben Bátori Éva, Kovácsházi István, Palerdi András, Rálik Szilvia és Sümegi Eszter lép színpadra. Az előadás a január 30-i bemutató után még öt alkalommal látható az Andrássy úti dalszínházban.

 

süti beállítások módosítása