A bukaresti Balassi Intézetben vendégszerepel a Nottara Színház

A tavaly bezárt neves bukaresti Nottara Színház két előadását fogadja be a román fővárosban működő Balassi Intézet, amely ezzel fejezi ki szolidaritását a nehéz helyzetbe került nagy múltú bukaresti teátrummal.

A román színház épületét novemberben zárták be meghatározatlan időre, miután kiderült, hogy a létesítmény földrengésveszélyes. A Bukarest központjában lévő, 1946-ban épült ingatlan fokozottan veszélyesnek számít amiatt, hogy az évtizedek folyamán elmulasztották megerősíteni statikailag, így már egy kisebb földrengés esetén is összeomolhat.


A román fővárosban több kulturális intézmény hasonló sorsra jutott, miután egy szórakozóhelyen történt, több mint 60 áldozatot követelő tűzeset nyomán megszigorították a rendezvények szervezésére vonatkozó törvényt. Ezt követően széles körű összefogás alakult ki, amelybe a Balassi Intézet is bekapcsolódott.

 

Nottara

 

Kósa András László, a Balassi Intézet bukaresti központjának igazgatója az MTI-nek pénteken elmondta: fontos, hogy létezzen szolidaritás a kulturális intézmények között. "Az a minimum, hogy ha van egy olyan szép székházunk, mint a bukaresti, megosszuk azokkal akiknek, erre szükségük van" - tette hozzá.

 

Kiemelte, hogy a megállapodás szerint év végéig a Nottara két előadását fogadják be, amelyeket havonta négyszer játszanak. Hangsúlyozta, hogy a Nottara magyar drámákat is műsorra szokott tűzni, az általuk szervezett fesztiválra pedig rendszeresen magyarországi vagy erdélyi magyar társulatokat is meghívnak.


A Nottara Színház nyílt levélben köszönte meg a Balassi Intézet felajánlását. Mint írták, a Balassi Intézet felajánlása éppen akkor érkezett, amikor azt hitték, összeomlik minden a fejük fölött. "A kétségbeesésnek azokban a pillanatiban a felajánlás a nagylelkűség és a szolidaritás leckéje volt, annak megerősítése, hogy nem kell feladjuk. Erőt adott, hogy reménykedjünk, nincs minden veszve és a 70 éves múltra visszatekintő színházunk folytathatja tevékenységét" - olvasható a levélben.

 

MTI

 

 

süti beállítások módosítása