"Minden kisgyerek a Nap felé forog" - Felnőtteknek készít előadást Pass Andrea

A Napraforgó című előadás egy kortünetre fókuszál, amelynek nemcsak tragikumát mutatja meg, hanem abszurditásából adódó humorát is, a felnőttek és a gyerekek szemszögéből egyaránt.

Pass Andrea

Ajánló a darab elé:

Ez egy vidéki kisvárosban játszódó történet, ami az iskola, a templom és a belvárosi pláza vonalán mozog. Ha létezik polgári dráma, akkor ez amolyan kispolgári darab. Egy fiatal pár, egy nem működő házasság, egy ház, amelyet el fognak veszíteni és egy elhatalmasodó betegség. A szőnyeg alá söpört kudarcok, ki nem mondott vádak, elfojtott indulatok mérgezik az otthon légkörét. Az egymástól elhidegült pár a problémáktól kábultan éli mindennapjait, amit egy tíz éves gyermek éberen figyel.

Történetünk felnőtt szereplői beteljesületlen vágyakat vonszolnak magukkal nyugtalan életük során, megoldások helyett átváltoztatják személyiségüket, van, aki furcsa betegségeket produkál, hogy érthetetlen tünetek mögé rejtőzzön el a világ és önmaga elől.

A PESTI EST és a Füge Produkció bemutatja NAPRAFORGÓ

Bemutató: 2016. február 11., 13. 20.00

További időpont: 2016. március 14. 16.00, Jurányi Ház

Játsszák: Pető Kata, Petrik Andrea, Formán Bálint, Sztarenki Dóra, Kárpáti Pál, Tolnai Hella, Kőszegi Mária, Hajduk Károly

Jelmez: Szabó Márton István

Fény: Bredán Máté

Zenei munkatárs: Formán Bálint

A rendező munkatársa: Tési Dóra

Író, rendező: Pass Andrea

A produkció a STAFÉTA keretén belül a Fővárosi Önkormányzat támogatásával valósult meg.
Támogatók: Staféta, Budapest Főváros Önkormányzata, Füge Produkció, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Nemzeti Kulturális Alap, Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

Fotók: Dömölky Dániel

Villáminterjú Pass Andrea rendezővel:

Február 11-én kerül bemutatásra a STAFÉTA pályázaton nyert Napraforgó c. darabod a Jurányiban. Ez az első kifejezetten felnőtteknek szóló drámád, amiben a fiatalabb generációnak most is nagy szerep jutott, a gyerekek és a felnőttek világát egyaránt érintő kérdéseket vetsz fel. Miben más felnőtteknek írni a diákokhoz képest?

Amikor fiataloknak hozok létre előadást, mindig olyan problémákat dolgozok fel, amikben nagyon is érintettek a diákok, tehát egyáltalán nem mindegy, hogy honnét közelítem meg a témát, milyen kérdéseket ébresztek bennük, milyen érzésekkel távoznak majd az előadásról. Például ha egy olyan kényes témáról van szó, mint a szexuális zaklatás, lásd Más nem történt, bizony azzal is számolni kell, hogy a diákok között lesznek érintettek, áldozatok. Annak az előadásnak egyrészt az a célja, hogy a gyerekek ismerjék fel a csapdába ejtő helyzeteket, másrészt az, hogy az áldozatokban oldjuk a téves bűntudatot. A Napraforgónál azonban – mivel felnőtteknek szóló előadásról van szó – nem akartam semmilyen más szempontnak megfelelni, csak annak, hogy minél pontosabban mutassam meg a történet fájdalmát, engedtem, hogy az egyes szituációk eljussanak a drámai végletekig.

Akárcsak a mindennapi életben, a darabban is a gyerekek – például Dzseni és Erik – leképezik a saját szüleiket.

A történetben a gyerekkarakterek hívják fel a nézők figyelmét a felnőttek mulasztásaira. Sok minden kiderül abból, ahogy a kisdiákok a szüleikről beszélnek, vagy abból, ahogy egy adott helyzetben viselkednek, de a tízéves Julcsi szavajárása is a szüleiről árulkodik, akik egyébként fizikailag nem jelennek meg a darabban. A Julcsi karakterét játszó Tolnai Hella amúgy felnőtt szerepekben is látható az előadásban, ami akár azt is eszébe juttathatja a nézőnek, hogy milyen nővé cseperedik majd ez a kislány.

Petrik Andrea és Hajduk Károly

Az eddigi darabjaidnál jól meghatározható egy központi téma, a Napraforgónál van ilyen?

A drámapedagógia mindig arra ösztönöz, hogy még mielőtt elkezdeném megírni a történetet, határozzam meg a fókuszt. Most éltem azzal a szabadsággal, hogy belehelyezkedve a karakterekbe és a szituációkba hagyjam magam sodródni a drámai csúcspont felé. Persze így is sok mindent eldöntöttem előre, de kizárólag a történet szempontjából. Alapvetően az izgatott, hogy a felnőtteknek milyen felelősségük van abban, hogy a gyerekek hogyan lépik át a kiskamaszkor küszöbét. Hol, milyen hibákat követhetnek el, és hogy azok miként épülnek be a gyerekeik életébe, merre mozdítják el a személyiségüket. A darabban tízévesekről van szó, (kivéve az osztályt ismétlő Dzsenit), negyedikes tanulók. Jövőre már felsős osztályba lépnek, ill. mindenki másik iskolába megy, elszakadnak egymástól, tehát egy nagyon fontos időszak zárul le az életükben.

Emellett nekem arról szólt még a darab, hogy hogyan tesszük tönkre a saját és a családunk életét azáltal, hogy kibeszéletlenül hagyjuk a problémákat, hogy nem teszünk fel kérdéseket. 

Igen, például Janka anyukájának pszichés betegségén keresztül szépen meg lehet mutatni, hogy hogyan tud elszabadulni a pokol, ha homokba dugjuk a fejünket. A pánikrohamok és kényszerbetegségek nem véletlenül annyira gyakoriak manapság, ez is egy útja a konfliktuskerülésnek, hogy furcsa tüneteket produkálunk annak érdekében, hogy elmeneküljünk a valóság elől. De az is lehet, hogy ezek a tünetek egyfajta vészjelzések, hogy valami komoly baj van, „vedd már észre”!

Pető Kata és Hajduk Károly

A darab vége nyitva hagyja a kérdést, hogy Janka anyukája meggyógyul-e, hogy valóban az a jó döntés, ha Janka családja együtt marad.

Az utolsó jelenetben ugrunk négy hónapot, ennyi idő alatt egy beteg ember természetesen nem tud meggyógyulni. Viszont azt sem lehet eldönteni, hogy az Anya vajon színleli, hogy jól van vagy valóban a gyógyulás útjára lépett. Érdekes kérdés az is, hogy mi számít konfliktuskerülésnek ebben a helyzetben: az, ha együtt marad a család vagy, ha nem. Van itt egyáltalán megoldás? Vagy minden megy tovább? Bár a Napraforgó nem tantermi előadás, remélem, hogy most is tudunk igazi kérdéseket feltenni a nézők számára.

Ez az első színháztermi előadásod, mégsem álmodtál hatalmas, konkrétan egy-két tornaszernél több/nagyobb díszletet.

Anyagilag még most sem fért volna bele az előadás költségvetésébe. De tény, hogy nagyon szeretek arra építeni, hogy a néző képzelete úgy is megrajzolja, hogy hol vagyunk. Eddig kizárólag eszköztelen, díszletet szinte teljes mértékben nélkülöző előadásokat hoztam létre, többnyire osztálytermekben. A diákok az előadást követő foglalkozáson mindig visszahozzák az adott történet legjellemzőbb helyszíneit, például egy liftet vagy egy fát, ami előtt gyülekeznek a fiatalok stb. Ezek csak szóban jelennek meg az előadásban, viszont annál erősebben beégnek a nézők képzeletébe. A Napraforgó elég sok helyszínen játszódik, kissé filmes ebből a szempontból. Úgy érzem – bár egy díszlettervező biztos rávilágítana arra, hogy tévedek – a képzeletemet korlátozná, ha egy konkrét díszletet határoznék meg, miközben még a történeten gondolkodom. Írás közben látom az átállásokat is, ez alapján dramatizálom a jelenetátkötéseket, ott vannak a példányban már a rendezői instrukciók, szóval engem felszabadít ez az „eszköztelenség”. Az más kérdés, ha egyszer tényleg lesz a látványra is pénz, akkor a darabot olvasva egy díszlettervező mivel tudna hozzájárulni a történethez. Remélem, ennek is eljön az ideje.

Pető Kata és Sztarenki Dóra

Mire utal a cím, a Napraforgó?

A gyerekekre: a napraforgó hálátlan környezetben is megél, de nem az a cél, hogy „az utak szélén megfásodó kóróvá alakuljanak”. A gyerekeknek szükségük van az éltető napfényre, a szüleik gondoskodására, szeretetére. Minden kisgyerek, amíg a lelke egészséges, a Nap felé forog. Akkor van baj, ha már nem keresi a napsugarakat.

Kérdezett: Antal Klaudia / Jurányi Latte