5000 kedvezményes jegyet kínál diákoknak a Katona

A tavaszi félévben a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája is részt vesz a Magyarországon egyedülálló méretű és jellegű kedvezményes színházlátogatási program népszerűsítésében.

    katona

 

A Kártyázz nálunk!-program keretében a Katona József Színház ebben az évben is ötezer darab jegyet ajánl fel egyetemisták, főiskolások számára 50% kedvezménnyel. A kedvezményt a diákok a hallgatói jogviszony igazolásával és MasterCardR vagy MaestroR bankkártyával való fizetés esetén vehetik igénybe a Katona jegypénztárában.

    

"Állandó törekvésünk, hogy a Katona előadásait és szellemiségét az egyetemistákhoz, főiskolásokhoz is minél hatékonyabban eljuttassuk; erre különös figyelmet fordítunk a repertoárunk összeállításánál, emellett több éve működik nálunk egy ifjúságiszínházi program is. Ezen a nyomvonalon tavaly a MasterCard kártyatársasággal együttműködve indítottuk el a Kártyázz nálunk!-programot. Nagy örömet jelent számomra, hogy HÖOK is felismerte a kezdeményezés értékeit, s most együtt közvetíthetjük a programot a fiatalok felé" - mondta Máté Gábor, a Katona igazgatója a közös munkáról.

    

Murai László, a HÖOK budapesti régiós elnöke hozzátette: természetesen egyáltalán nem volt kérdés az, hogy a HÖOK a program mellé áll. Budapesti egyetemeken és főiskolákon a rendelkezésünkre álló eszközökkel és csatornákon a tavaszi félévben folyamatosan kommunikáljuk a kezdeményezést. Bízunk abban, hogy ezáltal minél több hallgató él majd a kedvezményes lehetőséggel, olyanok is, akik eddig ritkán, esetleg egyáltalán nem jártak színházba. 

 

süti beállítások módosítása