Bábelőadás, tánc, musical, vígjáték is vár a Winteretno Fesztiválon

Interaktív bábelőadás, táncprodukció, musical, monodráma és vígjáték is várja a közönséget az idei Winteretno Fesztiválon, amelyet február 17. és 20. között rendez meg Szabadkán a Magyar Teátrumi Társaság a Népkör Magyar Művelődési Központtal közösen.

    Winteretno plakat2016

 

A Winteretno Fesztivált negyedik alkalommal szervezik meg, a gyermekprogramok és a színházi előadások most is ingyenesen látogathatók - közölték a szervezők pénteki szabadkai sajtótájékoztatójukon. 
    

A Winteretno alcíme: Színház van az én utcámban! A színházi előadások mellett azonban játszóházzal és farsangi mulatsággal is várják a közönséget. Mint Szabó László, a Magyar Teátrumi Társaság főtitkára az MTI-nek elmondta, idén is hasonló elvekre épült a program, mint a korábbi években: a helyi művészeti csoportok előadásait ötvözik az anyaországi produkciókkal. 
    

A programot ismertetve Szabó László elmondta, hogy az első estén a Népkör Magyar Művelődési Központ Róna táncegyüttesének Szerelem című előadását láthatja a közönség. 
    

A második nap délelőttje a legkisebbeké, amikor a Ramazuri Bábszínház Itt a király, hol a király című, Mátyás királyról szóló interaktív bábelőadását nézhetik meg. Este a Szolnoki Szigligeti Színház érkezik a Made in Hungária című előadás rövidített változatával, egy zenés egyveleggel Kertész Marcella és Dósa Mátyás előadásában.
    

A Ramazuri Bábszínház pénteken az Ördöngös mese című előadását játssza. Az este pedig ismét a felnőtteké, akik Tóth Auguszta önálló estjét tekinthetik meg. A Nemzeti Színház Hoztam valamit a hegyekből című előadása Mezei Mária tragikus életét mutatja be zenével, humorral, iróniával. 
    

A zárónapon a Szabadkai Gyermekszínház Mira Magyarországban című zenés, bábos monodrámáját láthatják a gyerekek Budanov Szloboda Márta előadásában, míg este a kecskeméti Katona József Színház Csoportterápiáján vehetnek részt az érdeklődők Cseke Péter rendezésében.
    

Szabó László kiemelte: nagyon jók a visszajelzések, "meggyökeresedett ez a fesztivál", a helyi közönség minden évben várja ezeket a programokat.

    

A Magyar Teátrumi Társaságnak ötven, magyarul játszó színház a tagja anyaországon belül és kívül. A szervezet több éve dolgozik sikeres magyarországi előadások határon túli bemutatásán.

 

süti beállítások módosítása