Menekülteknek ad ingyenes koncertet Fischer Iván zenekara is

Menekülteknek és segítőiknek ad ingyenes koncertet a német főváros három nagy klasszikus zenekara, a Berlini Filharmonikusok, a Konzerthausorchester és a Staatskapelle március 1-jén Berlinben Sir Simon Rattle, Fischer Iván és Daniel Barenboim vezetésével.

    fischer

 

A világ legnevesebbjei közé tartozó három karnagy a zenei élet egyik legnagyobb presztízsű intézményének, a Berlini Filharmóniának a színpadán vezényel, mégpedig mindegyik saját "csapatát": Rattle a Berlini Filharmonikusokat, az argentínai születésű izraeli zongoraművész és karmester, Daniel Barenboim a Staatskapellét, Fischer Iván pedig (aki a Budapesti Fesztiválzenekar alapítója és zeneigazgatója is) a Konzerthaus zenekarát.
    

A megszólaltatott művek között szerepel majd egy Mozart-zongoraverseny, amelyet Barenboim szólóban ad elő, és megszólal Prokofjev Klasszikus szimfóniája Fischer Iván, valamint Beethoven Hetedik szimfóniája Simon Rattle vezényletével. 
    

A zene három óriása keddi közös nyilatkozatában azt írja: ezzel a koncerttel szeretnék üdvözölni azokat az embereket, akiknek menekülniük kellett hazájukból, és köszönetet mondani azoknak, akik munkájukkal, áldozatvállalásukkal segítséget nyújtanak a rászorulókon. 
    

A március 1-jei koncertre 2200 belépőjegyet osztanak szét, a segítő szervezetek online igényelhetnek jegyet a menedékkérőknek és az őket segítő önkénteseknek. 
    

Németország tavaly 1,1 millió menedékkérőt fogadott be, vagyis ötször többet, mint az előző esztendőben, és többet, mint bármelyik más ország.

 

süti beállítások módosítása