Szinetár Miklós: „Én a belgákhoz tartozom”

Senki többet? Pályázat harmadszor... című, nemrég megjelent könyve kapcsán kérdezte Szinetár Miklóst a 168 Óra.

„Az ember idővel veszít fontosságából, használati értékéből. Telefonos viszonyaink persze korosztályoktól függetlenül jeleznek kulturális problémákat. A készülékek már kiírják a hívó számát, mégis sokszor elmarad a visszahívás. Ez is torz viszonyokra utal. Akik vezetők voltak a Kádár-világban, kimondatlanul is illegitimnek érezték a választások nélkül létrejött rendszert, ezért szorongtak, így aztán ők még próbáltak viselkedni. Válaszolni a megkeresésekre. A maiak legitimnek gondolják magukat. Nagyobb a mellényük. Öntörvényűek. Egyébként pedig a gyávaság, a konfliktuskerülés magyarázza a reflexiók elmaradását” – mondta Szinetár Miklós az egyre gyakoribbá váló „elmaradó visszahívásokról". 

Fotó: Czimbár Gyula, MTI

A rendező elárulta, számára a történelemmel való szembenézés azt jelenti, hogy megnézzük, mely része volt sikeres. „Nálunk Mohács óta annak volt sikere, aki használni tudta a kiskapukat. Ez adottság, amit lehet szeretni vagy nem szeretni. Bizonyos sérelmek esetében viszont szinte lehetetlen az utólagos kibeszélés, bocsánatkérés. Gondoljunk bele: Elnézést, hogy anno ki lett irtva a családja. Nonszensz. Könyvemben említem Spanyolországot, ahol a diktatúra alatt lemészároltak több százezer embert. Majd a rendszerváltás után húztak egy vonalat, és előrenéztek. Nálunk ez nem működik.

Azt mondják, a régi rendszer az antiszemitizmust szőnyeg alá söpörte, most meg az asztalra került, és beleöntötték az ünnepi levesbe. Persze olyan remekműveken keresztül, mint például a Saul fia, bármiről szólni lehet. Ám tágabb közegünkben azzal lenne a legfontosabb szembenézni: vannak dolgok, amelyek lényegében elintézhetetlenek. Aztán a jelenre, jövőre kellene koncentrálni. A mindennapi érintkezésben is könnyebbséget hozna” – véli Szinetár Miklós. 

A rendező úgy fogalmazott: színházi életünkben egyáltalán nem működik az „is”, pusztán a „csak”. „Én azonban a sokféleséget elfogadó 'belgákhoz' tartozom. A színház körüli liberálisok rettenetesen szeretik a modern rendezői színházat. Hol van abban a liberalizmus? Hol van abban a személyiség joga, az egyén érvényesülése, kiteljesedése? Abban a színész csak a vezér parancsainak engedelmes végrehajtója” – mutatott rá Szinetár Miklós.

Arra a kérdésre, van-e helye a politikai színháznak a saját színházeszményében, így felelt: „Szerintem minden műfajnak és irányzatnak kell hogy legyen helye. Láttam már jó, fölényes, ironikus politizáló előadást, és pocsék, görcsös, erőszakos előadást is. De számomra az a színházi politizálás az igazi, ami nemcsak a mához kötődik, hanem hosszabb távon is érvényes. Mint a Don Carlos vagy a Tartuffe”.

A teljes interjú a 168 Órában olvasható.