Equus - Blaskó Péter a Pannon Várszínházban

A Kossuth-díjas Blaskó Péterrel az egyik főszerepben mutatja be Peter Shaffer Equus című táncos színjátékát Veszprémben a Pannon Várszínház február 20-án.

A csütörtöki veszprémi sajtótájékoztatón Vándorfi László színházigazgató kiemelte, hogy a bemutatóval a jubileumát is ünnepli a Pannon Várszínház, hiszen tizenöt éve kezdték meg hivatalosan működésüket. Az igazgató felkavaró történetnek nevezte a darabot, amelynek különlegessége, hogy a lovakat az Ajka-Padragkút és a Veszprém-Bakony táncegyüttesek néptáncosai táncmozdulatokkal jelenítik meg a színpadon.

 

equus


Martin, a pszichiáter szerepét Blaskó Péter, a Nemzet Művésze játssza, aki több mint másfél évtized után lép újra színpadra Veszprémben. A darabban az Alant alakító fiatal veszprémi színésszel, Szelle Dáviddal a pszichológus és betege kapcsolatán keresztül mutatnak rá olyan társadalmi problémákra, mint a családon belüli erőszak vagy az elmagányosodás.


A koreográfiát az örökös Aranysarkantyú-díjas Kádár Ignác készítette a Harangozó-díjas Krámer Györggyel. Krámer a koreográfiáról elmondta: a magyar folklór kifejező erejével közelebb hozza a közönséghez a darab komolyabb, elgondolkodtatóbb szövegét.


Peter Shaffer Equus című táncos színjátékát Göncz Árpád fordításában, az Ajka-Padragkút és a Veszprém-Bakony táncegyüttesek közreműködésével, Vándorfi László rendezésében február 20-án, szombaton 19 órakor mutatja be a Pannon Várszínház Veszprémben, a Hangvillában. Blaskó Péter és Szelle Dávid mellett a főbb szerepekben Kádár Ignácot és a Harangozó-díjas Vári Bertalant láthatja kettős szereposztásban a közönség.

 

MTI

 

süti beállítások módosítása