Görgey-premier a Pécsi Harmadik Színházban

A Pécsi Harmadik Színház művészi arculatát a kortárs drámák bemutatóinak sora formálja immár évtizedek óta.

Örkény Istvántól Spiró Györgyön és Parti Nagy Lajoson át Székely Csabáig hosszú a sor, mely most tovább bővül: Görgey Gábor 1966-ban írt, egyik legismertebb művét, a Komámasszony, hol a stukker? címűt tűzte műsorára a teátrum február 15-én.

- A Pécsi Harmadik Színház működésében folyamatosan meghatározó fontosságú szerepet kaptak a rendezésemben bemutatott kortárs magyar drámák; Örkény István, Pilinszky János, Nádas Péter, Spiró György, Kornis Mihály, Forgách András, Parti Nagy Lajos, Háy János, Egressy Zoltán, Sultz Sándor, Kiss Judit Ágnes, Székely Csaba művei – sorolja Vincze János igazgató, az előadás rendezője.

– Most a Komámasszony, hol a stukker? bemutatására készülök, ugyanis Görgey Gábor jó drámaíró: biztosan szerkeszt, jó érzéke van a reális és a groteszk vegyítéséhez, nyelvi és atmoszférateremtő készséggel vált át a triviálisból a tragikusba. De leginkább a mindennapjaink valóságának sorskérdéseire kereshetjük a választ a Komámasszony, hol a stukker? kapcsán: szabadság és hatalom, egyén és hatalom, egyén és szabadság, fenyegetettség és tehetetlenség, egymásra utaltság és szolidaritás. A címben szereplő stukker – köznapi nyelvre fordítva: pisztoly, a színpadi absztrakció jelrendszerében a hatalmi erőszak szimbóluma – a játék során kézről kézre vándorol, és mindenki arra használja föl, hogy rettegésben tartsa vele a többieket. Ugyanis a színpadi térben, egy zárt, ablaktalan helyiségben (börtön?, zárt osztály?, bunker?, kórterem?, laboratórium?) négy ember ül, s az ötödik fegyvert szegez rájuk. Négyen mindig ki akarnak menni a szobából, az ötödik mindig jól érzi magát odabenn. Az, akinél éppen a stukker van. Mindez azt sugallja, hogy a bajok forrása a stukker. Pontosabban az, hogy a stukkernek valakinél lennie kell. Ez egyrészt szomorú, mert milyen jó volna stukker nélkül élni, másrészt szükségszerű, mert ha eldobjuk, mindig akad valaki, aki felveszi és ránk fogja. A hatalommámor különböző mértékű kinövései sajnos nem vesztik érvényüket. A darabban mindegyik figura, mielőtt hatalomra került, és maga alá gyűrte az éppen aktuális hatalom, fennen hirdette, hogy ő adott esetben megváltoztatná a politika rossz tradícióját. Aztán amikor helyzetbe kerül, ezt meghazudtolja.

- A szituációhoz hozzátartozik egy kulcs is.

- A helyzet szimbolikus és valóságos kulcsa, mellyel a zárt tér kinyitható, de senki sem meri, és senki sem engedi kinyitni az ajtót. Mire megfordul a fejükben, hogy jó lenne stukker nélkül együtt kimenni, addigra a kölcsönös gyanakvás végképp egymásnak ugrasztja őket: az egymásra utaltság nem szolidaritást szül, hanem dominanciára vágyást – aki elnyomott, szabadságra és demokráciára vágyik, ám amint a kezébe kerül a pisztoly (a hatalom), máris a világ átalakításán kezd gondolkodni, kisemmizve mindenki mást, csak a saját ízlés- és értékválasztását szem előtt tartva. Azaz: a hatalom fontosabb, mint a szabadság.

- Örök igazság.

- A dráma születése óta eltelt 50 év alatt a Komámasszony, hol a stukker? nem veszített aktualitásából. Ezért rendezem meg. Olyan előadást szeretnék létrehozni, amely pontos természetrajzot ad emberi gyarlóságainkról úgy, hogy közben a néző nem érti, mi az a torokszorító érzés, amely arra készteti, hogy a könnyeivel küszködjön, miközben a térdét csapkodva kacag a látottakon. Olyan előadást, amely alkalmat ad arra, hogy kinevessük a raboskodó ötöst, miközben szentül hisszük: ha mi lennénk ott, inkább a szabadságot választanánk.

- Kiket láthatunk a színpadon?

- László Csaba, Németh János, Götz Attila, Bánky Gábor és Krum Ádám kelti életre az öt főszereplőt. S ha már a művészi megjelenítésről beszélünk, köszönettel tartozunk Pinczehelyi Sándor Munkácsy-díjas grafikusművésznek, aki ismét gáláns gesztust tett: előadásunkhoz grátisz tervezett nagyszerű plakátot, mely önmagában is komoly művészi értéket képvisel.  

lejegyezte: Csató Andrea