Javában folynak a Turandot próbái a Radnóti Színházban.
Nem, nem Puccini operáját, hanem Carlo Gozzi színművét tűzi műsorra a színház, Juronics Tamás koreográfus rendezésében. Nem, nem táncjáték lesz, hanem prózai előadás. Sok zenével. Konkrétan az egész A csodálatos mandarin elhangzik benne, hiszen a történet Kínában játszódik; de az eredeti műtől elszakadva Juronics egy huszadik századi fiktív diktatúrába helyezte át a cselekményt. Az ő koncepciójában Altoum császár nem egy gyengekezű uralkodó, akit lánya, Turandot könnyedén az ujja köré csavar. Egy véreskezű, szeretetre képtelen és kiszámíthatatlan diktátor, aki hozzá hasonlóan keményszívű, makacs és arrogáns lányával együtt vezeti romlásba az országot.
Juronics Tamás rendező
Bár a rendezés tényleg szigorúan prózai, Juronics nem tudja, és nyilván nem is akarja levetkőzni táncos-koreográfus énjét. A játék szigorúan zenére komponált, és gyakran segíti a színészeket egy-egy mozgásötlettel: „itt olyan latabárosan kellene elindulni”, „cartoon networkösen vonuljatok ki szépen”. Ahogy a diktátort játszó Bálint András az egyik ilyen instrukció megvalósítása után vidáman megjegyezte: „azt mondd meg nekünk, hogyan lépjünk, nem a lelkünket kell fejtegetni.”
A rajzfilmes ihletettség több helyen is megjelenik. A rendezői önfeláldozás szép példája, hogy Juronics a Tom és Jerryből merített szemkipeckelés különböző módozatait előbb önmagán alkalmazza – gyufával kellemetlen, mint megtudtuk –, és csak a legbiztonságosabbnak ítélt módozatot engedi a színészeknek is kipróbálni.
Az először az Ezeregynap meséiben felbukkanó történet meglepően könnyedén simul a modern kor parancsuralmi közegébe. A helyszín egy bunker, de még itt is katonák vigyázzák folyamatosan a bölcs vezér testi épségét, opportunista hivatalnokok lesik minden homlokráncolását.
Persze ahhoz, hogy a múlt század derekára traszplantált történet működjön, helyenként meg kell olajozni. Gozzi a színművébe beleírt négy commedia dell’arte figurát, akik a Kínai birodalom funkcionáriusaiként jelennek meg. Az ő jeleneteik bohóctréfák, amik a 18. században – a műfaj színészeinek hagyományosan nagy eszköztárának köszönhetően – viccesek lehettek, de ma inkább kihívást jelentenek a rendező, a színészek és a dramaturg számára is: hogyan szólalhat ez meg ma éppoly pimaszul, frissen és szórakoztatóan. Ötletek vannak bőven, persze, hülyéskedésért sosem kell a szomszédba menni. Tere van az improvizációnak is, ennyiben hűek vagyunk a commedia dell’arte műfajához. A jelek mindenesetre biztatóak.
Csankó Zoltán, Kurta Niké, Bálint András, Petrik Andrea és a háttérben Pál András
Éppígy alakul át a darab vége is. Gozzinál Turandot – akárcsak Shakespeare Makrancos Katája – megszelídül, elnézést kér a világtól, és ígéretet tesz, hogy ezentúl szeretetteljes, engedelmes asszonyka lesz, aki beteljesíti a női princípiumot. Sejthető, hogy a Radnótiban az előadásnak egészen más befejezése lesz.
Hogy pontosan mi, az még alakul, de már látszik a fény a bunker végén.
[miszerint]
Olvasópróba fotók: Dömölky Dániel
Jelmeztervező: Bianca Imelda Jeremias
Díszlettervező: Cziegler Balázs
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.