Szóvirágok - Elek Ferenc, Sipos Vera és Bánki Gergő válaszolt a Pótszékfoglalónak

A Jurányi Kávézóban beszélgetett a magyar nyelv romlásáról, satnyulásáról a Szóvirágok- édes nyelvédesanyánk paradicsomi édenkertjéből c. darab kapcsán Bánki Gergővel, Sipos Verával és Elek Ferenccel a Pótszékfoglaló.

Részlet az interjúból:

Vinnai Andris mellett a Szóvirágok ötlete hogyan alakult ki, ti is aktívan részt vettetek a megírásában?

Feri:  Közös munka volt, de ez az Andris irománya, ő írta a mondatokat, mert ő tud mondatokat írni. Egyszer megrekedt a történet, akkor továbbmentünk improvizációkkal, adtunk ötleteket. Tehát belőlünk és ránk írta ezeket a szerepeket, meg a színdarabot.

Gergő:  De az, ahogyan a jelenetek születtek, az az ő munkája volt.

Feri: Amikor mi bekapcsolódtunk az olvasópróbán, még nem volt kész, mert nem tudták kitalálni mi legyen a vége. A történetet nagy vonalakban közösen találtuk ki, aztán próbák után otthon szépen megírta.

Vera: Igen, az alapötlet az övé, meg a mondatok is, mi az ötletelésekkel és a hogyantovábbakban segítettünk. Viszont mi nem is ezt a nagyon is létező jelenséget: a lecsúszott, szellemi és egzisztenciális nyomorban élő embereket akarjuk ábrázolni, vagy parodizálni. Ez az előadás nem egy szoció-darab. Ez egy mese, és mi is mesefigurák vagyunk benne. Nem néztünk youtube videókat, nem figyeltünk embereket. Kitaláltuk a magunk figuráit.                 

A darabon kívül is szeretsz tyúkanyóskodni, összefogni a körülötted élőket?

Feri: Erről talán a Gergő tudna mondani bármit.

Gergő: Igen, mert én – mondhatom?– néha hallom, ahogyan a fiával beszél telefonon, és az nagyon megható. Gondoskodó és figyelmes, számomra irigylésre méltó a türelme.

Feri: Majd lesz gyereked, és akkor te is így beszélhetsz azzal. De jó velük, ez a lényeg. Ha ez a kérdés.

Szeretsz a körülötted élők dolgairól tudni Gergő, – és hogyan sikerült ezt ennyire autentikusan, a lélegzés természetességével előállítani előadásról előadásra?

Gergő: Olyan családba születtem, olyan környezetben nőttem fel – Budán –, ahol ez a fajta létezésmód teljességgel ismeretlen. Vinnai szokta mondani, hogy ő Gyálon született, ahol az országúton egy településjelző tábla ki volt egészítve, hogy IGyál. Nyilván neki sokkal masszívabb képe van erről, hogy milyen az, amikor emberek ilyen módon élnek. Nekem semmi. Viszont mi nem is ezt a nagyon is létező jelenséget: a lecsúszott, szellemi és egzisztenciális nyomorban élő embereket akarjuk ábrázolni, vagy parodizálni. Ez az előadás nem egy szoció-darab. Ez egy mese, és mi is mesefigurák vagyunk benne. Nem néztünk youtube videókat, nem figyeltünk embereket. Kitaláltuk a magunk figuráit.

Vera: Nagyon szerettük volna, igen, hogy semmmiképp se legyen ‘szocio’… Én nagyon féltem, hogy ez hogy lesz.. hogy lehet ezt jól eljátszani, vagy hitelesen, vagy egyáltalán, valahogy..és a sztereotípiáktól..aztán nem tudom hogy lett. Nem tudom tetten érni, hol kezdett el élni a dolog. Főleg az elején nagyon kínosan éreztem magam, sokszor, hogy úgy csinálok mintha, a legrosszabb értelemben, és ezt Eszter meg is mondta. Sokáig keresgéltünk, aztán valahogy úgy belülről, a figurák egyre tisztábbak lettek, és a szándékaik is, és persze sok vicceset írt az András, és akkor azt egyre jobban esett, esik mondani…

Feri: Nekem nagyon tetszett, hogy úgy próbált Vera és Gergő, hogy nem mentek bele a közhelyekbe, nem két Szeszélyes évszakok-féle buta részeget próbáltak meg eljátszani, hanem két embert, akik itt tartanak, ezen a szinten.

Ezt a fajta hétköznapi verbalizmust a darabon kívül hogyan viselitek?

Feri: Nagyon zavar, hogy épül le a beszédünk, ezért is fontos ez az előadás, mert egyrészt nagyon szórakoztató, ugyanakkor figyelmeztet is, hogy vigyázat. Az abszolút benne van, hogy van egy erős hanyatlás. Nálunk, a Katonában nagyon fontos, hogy rendesen beszéljünk. Ha csúnyán beszélnek, az mindig csak egy eszköz.

Gergő: Nekem nem feltétlenül ez a véleményem. Szerintem nem satnyul a nyelv, hanem változik. Nem hanyatlik, csak alakul. Itt van például az sms-nyelvezet, izgalmasak ezek a rövidítések, kis apró nyelvi lelemények.

Vera: Nekem is vegyesek az érzéseim. A változás természetes dolog, nem lehet a nyelvet sem konzerválni. Ami elfelejtődik, satnyul, az valahogy nem véletlen kerülhet ki a közhasználatból. most tényleg ez a rövidítés, máshogy írás virágzik, de valóban, ez is tartogat különlegességeket, nyelvi leleményeket, ahogy Gergő mondja.. de közben én is igyekszem figyelni, gyűjteni a már elkopó, de csodás szavakat. És használni. Hátha újra beépül. A régi is lehet új szleng…de itt a darabban azért nem szlengről van szó, hanem inkább tanulatlanságról szerintem, vagy teljes hiányról, az én esetemben…azt nehéz azért hallgatni az életben is. De érdekes… Nagyon zavar, hogy épül le a beszédünk, ezért is fontos ez az előadás, mert egyrészt nagyon szórakoztató, ugyanakkor figyelmeztet is, hogy vigyázat. Az abszolút benne van, hogy van egy erős hanyatlás. Nálunk, a Katonában nagyon fontos, hogy rendesen beszéljünk. Ha csúnyán beszélnek, az mindig csak egy eszköz.

Folytatást itt talál.