Ladjánszki Márta a cseh színházi kultúra kimagasló támogatásáért kapott díjat

Ladjánszki Márta vehette át a DNA-díjat, a cseh színházi kultúra kimagasló támogatásáért és népszerűsítéséért február 22-én Prágában.

A Cseh függetlenszínházi szféra minden második évben, a Malá Inventura elnevezésű alternatív színházi fesztivál nyitó rendezvényén jutalmazza a szakma kimagasló teljesítményeit, valamint külön kategóriában egy olyan külföldi alkotót, aki együttműködésben áll a csehekkel. A díjat Orbók Lucie, a budapesti Cseh Centrum igazgatója adta át. Ladjánszki Márta köszönő beszédében elmondta, a díjat a teljes L1 Egyesület munkájának szóló elismerésnek tekinti. A díjátadó után erről, a csehekkel ápolt kapcsolatról és a nemzetközi együttműködés fontosságáról beszélgettünk.

Fotók: L1 Egyesület

Mit jelent számodra ez a díj?

Nagyon meghatódtam, amikor megtudtam, hogy megkapom, mert ugyan az én nevemre szól, valójában azonban az egyesület munkájának elismerését látom benne. Amióta elkezdtem nemzetközi közegben mozogni, gyakran fordultam meg Prágában, és nemcsak versenyezni jöttem ide, hanem rengeteg előadást is láttam. A Malá Inventura fesztivállal egy EU pályázat során került kapcsolatba az L1 Egyesület. A fesztivált szervező Nová Sít’, cseh színházi hálózat számára fontos minden olyan táncos és színházi törekvés, amelyek új formák felé nyitnak. Évek óta járok erre a fesztiválra, rengeteg cseh előadást láttam itt, és mindig új ötletekkel tértem haza azzal kapcsolatban, hogy kiket lenne érdemes meghívni.

A csehek részéről látsz érdeklődést a magyarok iránt?

2012-ben kezdődött a Nemzetközi Visegrádi Alapnál egy előadóművészeknek szóló rezidencia-program – a Visegrad Artist Residency Program for Performing Art – és eleinte azt láttam, hogy a csehek és a szlovákok egymás közt mozogtak a programon belül, de mára már nyitottabbak a lengyelek és a magyarok felé is. Szívesen jönnek Magyarországra, de ehhez meg kellett találni annak módját, hogyan tudunk nyitni egymás felé, hiszen a négy ország közül mi lógunk ki leginkább a nyelvi és kulturális eltérés miatt. Nekem fontos, hogy nemzetközi közegben képzeljem el a magam művészetét is, de az L1danceFest-et is, ahol kurátorként vagyok jelen. Nemzetközi textúrába helyezve a legjobb fellépni, mert az mindig egy más viszonyítási alapot is jelent, következő kapcsolódási pontot, másfajta visszajelzést – ezek nagyon fontosak szerintem.

Ha már említetted az eltéréseket, össze tudnád foglalni, hogy miben különbözik a magyar kortárs tánc a három másik visegrádi országétól?

A lengyeleknél és a cseheknél nagyon erős a színházi hatás a táncban, sok a színházi logikával építkező, színházi fejjel rendezett táncelőadás. A cseheknél nagyon jó, hogy bár a főváros itt is szakmai centrum, de közben vidéki befogadó helyek is működnek, és nagyon erősen dolgoznak azon, hogy decentralizálják a Prága-központúságot. Nálunk nem látszik ilyen törekvés, miközben a táncosok bizonyára vidéken is szeretnének megmutatkozni. A szlovákoknál számos kiemelkedően tehetséges táncos van, de ők többnyire már nem Szlovákiában dolgoznak, hanem például Brüsszelben vagy Prágában. Úgy látom, hogy a szlovákok kulturálisan nehezen tudnak előre lépni, ezért sok alkotójuk átjön Csehországba. Ehhez képest nálunk az a tendencia, hogy a néptánc és a klasszikus balett mellett a modern balett vált elfogadottá, de amit tényleg független kortárs művészetnek mondanánk, visszaszorul az undergroundba, egyre inkább mozgalomszerűen működik, egyszerűen azért, mert nincs támogatás.

Kérdezett: Kovács Natália