Hajnalban eldől, kap-e Oscart a Saul fia!

88. alkalommal adják át Los Angelesben helyi idő szerint vasárnap este (közép-európai idő szerint hétfő hajnalban) az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia kitüntetéseit, az Oscar-díjakat.

 sauls

 

A Saul fiáért szoríthatunk

 

Az Oscar-díjak átadása Hollywood legfényesebb ünnepe, amelyre az egész világ odafigyel. Tavaly 37,3 millió észak-amerikai néző látta a gála élő adását. Mivel a programot 225 ország televíziója veszi át, a becslések szerint a globális nézőszám több száz millió.
    

A ceremóniát hagyományosan a Los Angeles-i Dolby Színházban rendezik meg, amelyben 3300 meghívott foglalhat helyet. A sztárok bevonulása órákkal a gála előtt megkezdődik a színház bejáratához érkező 150 méter hosszú és tíz méter széles vörös szőnyegen. 

 

A műsort a helyszínről az ABC tévécsatorna közvetíti, idén már 51. alkalommal. A feljegyzések szerint a leghosszabb Oscar-gála majdnem 4 és fél órás volt 2002-ben, a legrövidebb, alig kétórás műsort pedig 1959-ben sugározták.
     

A díjak odaítéléséről az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) 6261 tagja dönt, szavazataik alapján 24 versenykategóriában adják át az Oscar-szobrot. 
    

A különböző országok által hivatalosan nevezett produkciók elsősorban a legjobb idegen nyelvű film kategóriában versengenek az Oscar-díjért. Idén Nemes Jeles László Saul fia című holokausztdrámája is bekerült a jelöltek közé. A mezőnyben a War (Háború) című dán, A kígyó ölelése című kolumbiai, A sivatagon át című jordániai és a Mustang című francia film szerepel még.
    

A Saul fia cannes-i debütálása óta számos rangos díjat elnyert, diadalútját az Oscar-gála koronázza meg.

 

oscarmenu

Arról, hogy mit esznek majd az Oscar-jelöltek, az Index számol be.

 

Élőben követhetjük az eseményeket

 

A magyar közönség sok év után először nézheti országos elérésű magyar csatornán élőben a díjátadó gála eseményeit magyar szinkronnal vagy akár eredeti nyelven magyar felirattal. Idén először, de a következő két évre vonatkozólag is az MTVA birtokolja a sugárzási jogokat Magyarországon: 2016-ban a Duna közszolgálati csatornán, magyar idő szerint február 29-én, hétfőn hajnali 1 órától követhetik a nézők élőben a díjátadó gála eseményeit. Nulla óra 20 perctől pedig az esemény felvezetéseként stúdióbeszélgetés veszi kezdetét.

 

Néhány érdekesség a díj történetéből

 

1. Az első Oscar-díjas film a Wings volt (1928), ez egyben az egyetlen némafilm, amelyet a legjobb film kategóriában ismertek el. Négy éve A némafilmes című francia alkotás nyert, de ennek végén elhangzik egy rövid dialógus.

 

2. A legjobb film kategóriában diadalmaskodó első nem amerikai alkotás a Laurence Olivier készítette Hamlet című angol film volt (1948).

 

3. A főszereplők között David Nivent (Külön asztalok, 1958) díjazták a legrövidebb - 15 perc 39 másodperc - alakításért. A legrövidebb - 5 perc 2 másodperces - szerepben Beatrice Straight nyert (Hálózat, 1976) mellékszereplőként.

 

4. A filmek közt az abszolút csúcsot A Gyűrűk Ura - A Király visszatér tartja, amely 2003-ban mind a 11 jelölését díjra váltotta. A legtöbb (14) jelöléssel a Mindent Éváról (1950) és a Titanic (1997) dicsekedhet. "Összetettben" Walt Disney a csúcstartó 26 Oscarjával, s egy évben a legtöbb Oscart is - 1953-ban négyet - ő vehetett át.

 

5. A színészek között négy Oscar-díjjal Katharine Hepburn áll az élen, őt hárommal Meryl Streep, Jack Nicholson, Ingrid Bergman, Walter Brennan és Daniel Day-Lewis követi (utóbbi egyedülálló módon mindhárom díját legjobb főszereplőként nyerte el). Hepburn első és utolsó díjazása között 48 év telt el, ami szintén rekord. A jelölések terén a 19-szer nominált Meryl Streep vezet.

 

6. Női rendezőt csak egyszer díjaztak: Kathryn Bigelow A bombák földjén című háborús drámájával nyert (2009).

 

Forrás: Színház.hu, MTI

 

 

    

    

 

süti beállítások módosítása