Fehér Tibor 2009-ben, színészhallgatóként a Bánk bán címszerepével indult a Nemzeti Színházban, melynek azóta is tagja.
A kérdésre, milyen élmény volt a Csak színház és más semmi című sorozatban játszani, úgy felelt: “Nagyon érdekes volt bekerülni ebbe a világba, megtanulni a sajátos nyelvét: olyan mondatok hangzottak el, hogy eleinte hét szóból hatot nem értettem. (…) Az is szokatlan volt, hogy míg a színházban megtanulom a szöveget, majd öt-nyolc héten keresztül foglalkozom vele, addig a forgatáson mindez csak öt - nyolc percig tart, hiszen miután felvettünk egy jelenetet, már el is engedhetem. (…) Nulláról kétszáz százalékra kellett ugrani egyik pillanatról a másikra, ma már jobban beosztanám az energiáimat”.
Arról, milyen volt felkerülni Nagyecsedről a fővárosba, a Színművészetire, úgy nyilatkozott: “Egy csoda volt Budapestre jönni, annak ellenére, hogy én imádtam vidéken felnőni. (…) Gálffi László szárnyai alatt felnőni mesés élmény, az osztály összetartó, jó közösség volt”.
A pályakezdés éveire így emlékezett: “Fel kellett nőni, nagyon gyorsan. Gálffi tanár úr óvott minket, ám a színház azért ennél keményebb: rossz kedve van a kollégának, fáradt vagy, kedvtelen vagy, le fog cseszni a rendező… Kinn kell hagyni a problémáidat, mert senki nem kíváncsi rá. Nagyon jó társulatba kerültem: Stohl András, László Zsolt, Hevér Gábor figyeltek ránk, egy család voltunk, de egészen más, mint az osztály. (…) Persze, így is sikerült elég meredeken indítanom: a már tapasztalt Makranczi Zalán, Szabó-Kimmel Tamás, Radnay Csilla és a többiek készültek a Bánk bánra, Alföldi pedig idehozott engem a főiskoláról Bánknak, ami nyilván nem esett jól nekik. Az első olvasópróba délután háromkor volt, én viszont reggel hatkor még egy lányt kísértem haza, valahova nagyon messzire. Majd délután három óra öt perckor hívott a rendezőasszisztens, hogy hol vagyok. A kollégiumban voltam, akkor keltem. Villámgyorsan felöltöztem, taxiba pattantam, mondtam a taxisnak, hogy azonnal vigyen a Nemzeti Színház művészbejárójához. Kihez rohan? – kérdezte. Alföldi Róberthez – mondtam, mire a taxis: Akkor magának annyi…”
Az igazgatóváltás kapcsán úgy fogalmazott, okozott dilemmát, hogy menjen vagy maradjon, de egyszerűen kíváncsi volt Vidnyánszky Attilára, új szemléletmódokat akart megtapasztalni. “Ezt Attila borzasztó jól csinálja: külföldi rendezőket hív, akik bátran állnak hozzá a színházhoz. Itt volt például David Doiashvili, akit nagyon várok vissza, márciusban jön Cyranót rendezni, amiben főszerepet fogok játszani. A Szentivánéji álmot is ő rendezte – orosz tolmácsunk volt, ám három nap után már nem volt rá szükség, olyan jól megértettük egymást. Vidnyánszky nagyon kíváncsi rendező, szeret együtt gondolkodni a színészekkel, bár vele eddig csak az Isten ostorában dolgoztam. Nagyon nehéz próbafolyamat volt, mert végig bent kellett állni mindenkinek, holott nem volt szövegem harminc oldalon keresztül, két oldalnyi szöveget pedig négy órán keresztül próbáltunk - sokáig nem tudtam mit kezdeni magammal. Aztán egyszer csak létrejött egy nagyon erős atmoszféra, bekerült a színpadra a díszlet, a zene, a jelmezek, megteremtődött egy olyan világ, amibe már csak be kellett raknom magam a megfelelő helyre: „belevarázsolódtam” ebbe a világba, és a mai napig nagyon szeretek benne lenni. Egyébként Attila nagyon nyitott ember: simán elengedett az Őrült nők ketrecébe, ahol a régi társulat tagjaival és Robival dolgozhattam együtt”.
A Szeszélyes nyárban egy artista-bűvészt alakít: zsonglőrködik, egykerekű biciklizik, légtornázik.
A szerepről, vészmegoldásokról, arról, hogy készül most Csongor szerepére, a 7óra7-en olvashat.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.